Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1891
43 tűnt, s a mely tovább folytatva s talán a gyakorlás által megnövesztve, egészen kirivóvá, kellemetlen hatásúvá válbatik szerzőre nézve. A különczködés, a rendkívüli, csak zseniknél áll jól; kicsinyeknél a nevetségesnek forrása. Szerző szemláttomást törekszik, néha mesterkedéssel keresi a módját, hogy mindent másTcént mondjon, mint a mint azt mondani szokták, mint a mint azt mondani helyesen lehet; ime ebbeli ízlésének a kifolyása az, hogy neki nem kell egy szentírásbeli hely, a mely egészen jól van lefordítva, hogy bár egész egyházi beszéde gondolkodásra, gondos termelésre vall, de hát kifejtésében, összes formákban feszelgő, mindig a szokatlant, a nehezebbet keresi s így történik meg aztán, hogy heljes felosztása belevész az okoskodás, a körülírás árjába s hogy egész műve, daczára annak, hogy egy egyszerű, világos, köny- nyen érthető morális tárgygyal foglalkozik, dogmatikai, nehéz mozgású értekezés inkább, mint egyházi szónoklat, a mit nem ment meg, az itt-ott alkalmazott s üdítésre szánt szóvirág, a minő hajlik felénk mindjárt a bevezető sorokban : „Krisztusi elvek alapján nyugvó társadalmi életünknek legfőbb erényei közé tartoznak a jó cselekedetek, szent vallásunk éltető fájának s szeretetnek e drága gyümölcseimert hiszen az ékes, inkább virágos nyelvnek is megvan a maga értéke és szépsége, hanem aztán megvan a maga helye és alkalma is s azt a tárgy minősége, az egész felfogás és kifejtés egészen átható hangúlata, sőt az író egyénisége határozza meg s egy felpánczélozott, de egyúttal fel is virágozott athletánál nincs nagyobb ellenmondása annak, a mit a műalkotásról az egységet alkotó körülmények és részletek összhangjának neveznek. Egy ilyen alak homlokára cserfa koszorú kell, a művészet, az ízlés szabályai szerint; a gyönge virágok összetörnek kezében, épen úgy, mint szerző szóvirágait összezúzzák azok a „szervi kapcsok,“ a melyek oly nehézzé teszik egész műalkotását. A VI. számú pályaműnek ez a jeligéje : A ki boldogít, boldog csak az lehet.“ Hangban, törekvésben, sokban megegyezik az előbbi munkával, de tartalmi értékét tekintve, messzebb áll amattól. Főtörekvése a hatás vadászat ; minden eszközt felhasznál, hogy ezt elérni legalább láttassák. Erre van szánva az a négy sor vers, melyet bevezető beszédének megnyitójáúl alkalmaz, de a mely kitérés épen elvonván figyelmét a szövegtől, bevezetésében aztán nem is tud tovább menni, mint odáig, hogy dicséri az idézett versnek egyszerűségét, szépségét, a költő által kifejezett igazság helyességét. Azt tudja szerző, hogy csak épen ennyi, végképen nem
