Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1883
61 hetett hát a jövő elé ; remélhette , hogy semmi olyan nem fog történni, a mi nemes foglalkozásában, zajtalan munkálkodásában megzavarja, vagy épen feltartóztassa. Dehát néha a derültnek látszó égnek is van gyilkoló villáma ! 1884. február 29-én rendkívüli közgyűlésre hivattunk meg s a másodelnök azon lesújtó hírt közié velünk, hogy körünk hajójának kormányosa, Hegedűs László, az előző napon kiesett az élők közűi. Mély fájdalommal vette a kör e gyászos hírt tudomásul s az elhunyt érdemeihez méltóan akarván kegyeletének kifejezést adni, egy „Hegedűs életrajza“ megírásának s kapcsolatban egy „Hegedűs emlékünnepély“ rendezésének eszméjét elfogadta, de a bővebb megbeszélést, a megvalósítás módozatainak megállapítását a későbbi, nyu- godtabb időkre halasztotta ; e gyűléséből az elhunyt özvegyéhez rész- vétiratot intézett s fájdalmának, elismerésének a következő jegyzőkönyvben adott kifejezést: „Mindig a fájdalom érzete nyilallik át az igaz hazafi szivén, midőn az országnak egy jelese, a közügynek egy igazi érdemekkel ékeskedő munkása, egy jellemnagyság hagyja el a pályát, esik ki az élők közöl. De a veszteség érzete kétszeresen fájó akkor, midőn az elköltözött szivünkhöz is közel állott, őt szorosabb értelemben is a miénknek nevezhettük. Vájjon hát a Hegedűs László halála felett ne érezne-e az irodalmi kör igaz bánatot?! Hogy ő benne a politikai élet egy, még az ellenfelek által is tisztelt és becsült szeplőtelen jellemet, a prot. egyház pedig egyik vezértagját vesztette el, a ki úgy a megpróbáltatások nehéz napjaiban, mint a jobb idők felderültén mindig az egyház élethajójának kormányánál állott : már ennyi is elég ok arra, hogy mélyen érezzük a halála miatti veszteséget. De nekünk sokkal nagyobb, sokkal több okunk van a fájdalomra ; mert ő négy évtizeden át vett részt a főiskola ügyeinek intézésében, s ez idő alatt e főiskola falai között minden hasznos és szép az ő nevével áll elvál- hatlan kapcsolatban, az ő szellemének hatása az iskola életének minden mozzanatán érezhető. 0, ki életének legszebb, legnagyobb részét a tanügy szolgálatában töltötte el s szóval és tollával annyit tett a prot. iskolaügy s közvetve a nemzeti műveltség emelésére, kitörölhetetlen betűkkel írta be nevét a hazai nevelés történetébe. A tanügy iránti meleg érdeklődésének, nemes buzgalmának jele az is, hogy irodalmi körünk sorsán egész odaadással, szeretettel csüggött. Nagy része volt a kör megalkotásában, reménynyel eltölt szívvel állott ennek bölcsőjénél, s midőn az alakulás végett összegyűltek, közbizalma őt, mint legméltóbbat, az elnökséggel tiszteié meg, egész lelkesedve mondá, hogy „a szent ügyet szolgálni, felsőbb helyen is képviselni büszkesége leend, s a körben egy hasonló céllal szerepelt testület feléledését üdvözölvén,
