Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1881
20 jól választott forrásai nyomán. Mindenilcnek előbb rövid életrajzát közli, majd irói jellemképét körvonalozza. Müveihez mintegy függelék gyanánt. felsorolja még 6 bibliamagyarázó nevét és müveit, akikkel és amelyekkel — bár nem lehetett alkalma és módja tüzetesebben megismerkedni — teljesebbé iparkodott tenni a kérdéses két század bibliamagyarázóinak általa méltán nagyra becsült sorát. Záradékul pár lapon összegezi a mondottakat és azon végeredményre jut, hogy a 16. és 17-ik század bibliamagyarázói, bár alig különböznek egymástól álláspont és felfogás tekintetében s bár alig tüntetnek fel két század folyama alatt valami haladást: mégis megérdemlik, hogy lelkesedjünk értök, mert munkálkodtak, mert szerették a tudományt és a munka- és tudomány-szeretet megacélozta jellemöket. Szívesen ismerjük el, hogy a keret, amelyben mozgott, alkotó képességre, s azt is, hogy az anyag összegyűjtése, felkutatása, szorgalomra vall ; sőt teljesen egyetértünk szerzővel a végeredményre, az ismertetett Írókról mondott ítéletre nézve is; de sajnálattal jegyezzük meg, hogy nem tudjuk ily szerencsésnek tartani a csoportosításban, a részletek fejtegetésében s a közben-közben elejtett Ítéleteiben, sőt úgy tapasztaljuk, hogy nem volt elég gondos forrásainak egybehasonlitásai- ban, az életrajzi adatok gyűjtésében és megbirálásában s a lelkében itt-ott felmerült gyanú eloszlatására nem követett el minden lehetőt. A csoportosítást illetőleg, mivel sem okadatolható azon eljárása, amely szerint, mellőzve az idő-rendet, legelsőben a zsoltár-magyarázatokat veszi sorba s csak azután tér át a másnemű könyvek magyarázóira. Az az ok az ily csoportositásra, hogy a zsoltár-magyarázók legnagyobb számmal voltak a 16. és 17-ik század exegetái között, nem elegendő. És ha már egyszer belekezdett az eféle csoportosításba, folytatnia is kellett volna azt oly módon, hogy 2-ik helyre a prófétai iratok magyarázóit, 3-ra a költői iratokkal, 4-re az új-szövetségi ; vagy méginkább, másféle beosztás szerint, első helyre az ó-szövetségi, második helyre az új- szövetségi iratokkal foglalkozókat kellett volna csoportosítania ; vagy pedig — és az lett volna a leghelyesebb eljárás — maradni egyszerűen az időrendi sorozás mellett, minden bekövetkezhető nehézség kikerülése végett. A részletek fejtegetésében s ítéletének kimondásában olykorolykor elhamarkodó. Székelyről például azt állítja, hogy szépszámú műveit nem igen kisérlé meg senkisem tőle elvitatni (6. 1.), holott az Olcsó könyvtár 38-ik számú kiadványából: A magyar történet- írás történelme. Irta Flegler Sándor, Budapest, 1877. köny- nyen meggyőződhetett volna, hogy még személyiségével sinesennek
