Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1881
történetíróink tisztában, s Chronica mundi híres müvét hol egyik, hol másik Székelynek tulajdonítják. Ugyancsak Székelynek és Károli Gáspárnak — mint bibliaforditóknak — egymáshoz való viszonyát illetőleg, a tudósok jogosult föltevésének tartja azon csupán egyetlen iró által kifejezett gyanút, amelyszerint a Károli bibliaforditó érdemeiben talán Székelynek is része van. E gyanút — tudtunkkal — csak a „Székfoglaló beszéd“ címen nevezett forrásmű említi s ha már szerző e gyanú felemlitését is szükségesnek tartotta : akkor annak világosabbá tétele, illetőleg az afelől való meggyőződés végett, nem a Károli biblia mai sokszorosan módosított kiadását, hanem az u. n. Vizsolyi bibliát kellett volna tanulmányoznia (10.1.).Szintén ilyen könnyedén bánik el S zathmár-Németi Mihály Psalteriumára nézve is, amidőn a Bőd Péter által említett és a „Székfoglaló beszéd“ szerzője által ismertetett 202 lapra terjedő példányról azt állitja, hogy az talán a latin kiadás; holott az említett Székfoglaló világosan mondja, hogy Szathmár-Németi az ő Psal- teriumát latinul irta ugyan, de tisztelői sürgetésére magyar nyelvre foiditotta, E 202 lapra terjedő példány megtalálható főiskolánk könyvtárában. Ily apróbb s a lényeget azonban meg nem változtató tévedéseken kívül (Lásd 51., 73., 80. 1.) szintén hibájáúl kell felemlítenünk, hogy péld. Tofeusra vonatkozólag nem vetette egybe a forrásaiúl megnevezett művek életrajzi adatait s nem használta különösen a Ferenczi-Danielik-féle gyűjteményt s e miatt aztán csupán egy munkát tulajdonit Tofeusnak 5 helyett; kettőt Debreczeni K. Jánosnak 4 helyett; másokkal szemben pedig könnyen elveti az életrajzi adatok gyűjtésének gondját, minő péld. Melotai Nyilas István és Keresztúri Pál is. A jellemképek vázolása közben kiváló érdemet szerezhetett volna szerző magának azáltal is, ha utána kutat azon idegen Íróknak, akiknek a hatása alatt Írtak bibliamagyarázóink, s ha kimutatja azoknak az idegen irók és azok műveihez való viszonyát ; de elismerjük, hogy ez a legnehezebb feladatok közé tartozik s ennek hiánya miatt nem vádoljuk szerzőt, ha ifjú tapasztalatokkal és az iskolai teendők terhe mellett nem tudta is túlszárnyalni e téren kutató elődeit; amihez a külföldi exegeticai irodalom fejlődésének s a fejlődés részleteinek alapos ismerete kívántatik. Szerzőnek elsorolt és pedig tanulság végett elsorolt gyöngéin kívül, már idáig is elég méltányolni való érdeme van, exegeticai ismereteit tekintve. Ismeri ugyanis az újabbkori exegesisnek nemcsak a
