Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879

rető szivet is nyújt s mert végre isten gondviselő jóságáról és igazságosságáról erős bizonyítékot ad. Meggondolva azt, hogy elvégre az ilyen pályaversenynél mégis csak kezdők állanak, bírálók örömmel és kitüntetéssel Ítélik oda e műnek az első nagyobb jutalmat, mert az úgy tárgyi, mint alaki kidolgozás tekintetében, teljesen kifogástalan szónoki alkotásnak mondható s a szerénység megsértése nélkül, bátran helyet foglalhat több irodalmi színvonalon álló egyházi beszéd között. A mű szerzője : Novák Lajos, IV. éves hittanhallgató.

Mindjárt ezután sorakoztatható, értékre nézve, az I-ső szám alatt bejegyzett, következő jelige alatt versenyző dolgozat: „Az ő gyümölcseikről isméritek meg az embereket.“ Máté VII: 16. Szerzője közönséges egyházi beszédet írt, magát a szöveget fogadván el, elég helyesen, szónoki művének főtételéül is s a részletezésben azt bizonyítja be, hogy a mit akarunk cselekedni, azt azért kell hamar cselekednünk, mert a ki idejében vet, idejében arat s mert a késői halogatás, késői megbánást okoz. Tárgyalási modora, alaposság, dologhoztartozó, egészen új és szép gondolatok tekintetében, egészen méltó versenytársává teszik előbbi hatalmas és már kitüntetett pályafutójának. A miért is, eltekintve az alaki kidolgozásnál egy pár jól át nem gondolt kifejezést s az abból származó hibás képet (a minő p. o. „A halogatás puha földje kezökbe adja a koldulásnak keserves botját,“ vagy „ragaszkodott a majd ráérünk elvéhez, mint csecsemő az édes anyjához“) , szívesen Ítéljük oda részére a második jutalmat. A mű szerzője : Csiszár Béla, III. éves hittanhallgató.

Méltó dicsérettel kell megemlékeznünk az V-ik számú, következő jeligével ellátott dolgozatról is : „Errando discimus.“ Bár szerzője, talán épen a szabadabban való mozoghatás céljából s azon könnyebbség miatt, hogy tágasabb tér nyíljék előtte a gondolkozásra, bizonyos tekintetben túllépi a kiadott szöveg korlátáit az által, hogy azt a János szerint való evangélium szóban forgó fejezetének megelőző verseivel hozza szorosabb összeköttetésbe s az ily módon kibővitett alapon aztán nagypénteki egyházi beszédet ír, mindazonáltal a tárgyalásban elég ügyesen s több helyen lélektanilag felel meg a főtételben feltett ama kérdésre; „Miért serkentetette Jézus árulóját tervének gyors kivitelére?“ Kár az, hogy a túlságig vitt érthetőség és népszerüsködés rovása alatt, több helyen a fejtegetés egészen élet és elevenség nélkül valóvá lesz s a gondolat jól meg nem választott, faragatlan formában jelen meg (egyebek közt, például: „a szeretet falatja“), vagy pedig túlzott állításokban nyilatkozik, a minő szerzőnek azon valótlan beszéde is, hogy azon emberek, kik ellen nem alkalmaztatnak szigorú rendszabályok és