Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1878
27 sohasem volt érzékiségre hajló, rajongó ; igaz, hogy nem volt rajongó, de érzékiségre hajló tulajdonságát nehéz volna elvitatni ; sokkal helyesebb lett volna azon magyar természetet emlegetni, mely az igát nem igen tűri s igy a papi igát sem (nyakas kálvinista); azt meg épen nehéz volna bebizonyitni, hogy a reformáció nálunk szintúgy nemzeti alapon fejlett volna ki, mint a német földön, hacsak a magyar nyelvet egymagára nem tekinti nemzeti alapnak. Alább szerző még egyszer megtér s beismeri, hogy a katholicismus a maga idejében jó szolgálatott tett Magyarország művelődésének s a siilyedést csak a Jagellók korára szorítja ; pedig a siilyedés is lassú menetű volt, a hol a hierarchia kezdődik, ott kezdődik a vallás sülyedése. Egészen helyes utón jár szerző, midőn a reformációt a hierarchia és általában az absolutismus elleni mozgalomnak állítja s gyors terjedését ebben is keresi. Azután a magyar királyi jogoknak a pápaság követelései ellen több alkalommal kifejtett védelmét is ezen tényezők közé sorolja: ezen érvelés megállhat azon országra nézve, hol a fejedelem a reformációra támaszkodva, szakított a pápasággal, de nem azon országokra nézve, melyeknek fejedelmei a reformációt rendszeresen elnyomni törekedtek, mint pl. Magyarországon. Helyesen állítja szerző azt is, hogy a wal- dens és husszita mozgalom, s különösen ez utóbbi, már a reformáció úttörője volt hazánk egy részében, a felvidéken ; de tagadja, hogy a papi javak elfoglalása is tényezőként szerepelt volna, mint más országokban, holott utóbb maga is elismeri (110. 1.), hogy a világi urak a mohácsi csata után beültek a püspöki javakba. Ide sorolja továbbá a kereskedelmi forgalmat, s itt elismeri, hogy a szászok voltak a kezdeményezők, de hát akkor hol marad a nemzeti alap ? Ilyen tényezőktől mutatja fel a külföldi egyetemek látogatását, a főnemességnek a főpapság iránti gyűlöletét, a mohácsi vészt követő országos zavart, majd a török hódítást, a szentirásnak magyar nyelvre fordítását ; végre röviden szól az erdélyi reformáció mozgalmairól ; müvét egy homályos óhajtással zárja be, melyben a vallásos gyiilölsóg megszűnését s az emberiség megnyugtatását mint célt emlegeti. (Ezen cikkben kétes vagy téves állítás van a 92. 1. 36. sz., 93. 1. 37. sz., 94. 1. 38. sz., 118. 1. 40. sz. Szódagály a 116. 1. 39. sz., 119. 1. 41. sz. Érthetetlen a 119. 1. 42. sz., a 120. 1. 43. sz.). Az 1-ső számú pályamű szerzőjétől, számos botlása és túlzása mellett sem lehet megtagadni az elismerést; felosztása, mely a kérdésben különben is körvonalozva van, természetes; de már az anyag berendezése nem kifogástalan, mit szerzőnek számos ismétlése is bizonyít. Szerzőnek a virággyüjtéshez megvan a kitartása, szorgalma,
