Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1876
4 Általánosságban tekintve a lefolyt év eseményeit. E lefolyt évvel életkorának 347-ik évét tölti be az Alma mater. Sok szép idő, de sok vész és vihar is vonult el e hosszú idő alatt feje felett. Sokszor emelt kezet ellene a hatalom és vallásgyülölet, de mindannyiszor megmentette a lelkesedés és szadadságszeretet. Volt idő, midőn fejedelmek, államférfiak, a haza legjobb és legnagyobb fiai gyűltek össze lábainál, hogy lelkesedjenek saját kegyeletük, saját alapítványaik melegénél, a tudomány, műveltség és szabadság előmozdításáért ; de viszont volt idő, midőn száműzve ősi hajlékából, reménytelenül bolyongott a haza földén, üldözött testvérével, a szabadsággal együtt. Amaz ősfalak, melyeken most az idő szelleme a rombolásban nyilatkozik, alig fogadhaták be egykor a tudományt szomju- hozó hű fiák nagy seregét ; és most a hálátlan utódok hűtlenül elhagyák az ősanyát, a nagy világ zajába mentek, fényesb hajlékot, örömet s élvezetet keresni, megveték őseik ápoló dajkáját, sőt negédes jó kedvökben, a nagy világ előtt gúnyt űznek szegénysége foszlányaiból. Hagyján ! Mélyen tisztelt közönség ! Megmaradt egy kis, de lelkes csoport az alma mater körül, mely egyik kezében erős hit- s vallásbuzgalom, másikban munkásság s áldozatkészség paizsát tartva, védelmezi az elhagyott anyát. Megmaradtak hazánk s protestáns vallásunk néhány világi nagyjai és kicsinyei, kik forró ügyszeretet és buzgalom egész melegével, a jelen és késő nemzedék hálájára is méltán jogot tartó áldozatkészséggel hordozzák szivökön főiskolánk tudományos és erkölcsi fejlődését. Megmaradtak protestáns egyházunknak hitbuzgalomban s feláldozó munkásságban soha nem lankadó szerény egyházi szolgái, kik vértanúi hűséggel állják körül a tudomány eme szent templomát, s lankadatlan buzgalommal gyűjtik s rakják le áldozatfilléreiket évenkint annak oltárára. Itt vannak a lelkes, erkölcsi felelősségök egész súlyának tudatával biró s koronként felifjodó tanerők, kik az ügyszeretet egész odaadásával hirdetik a tudomány igéit, terjesztik a szabad tudomány áldásait. Itt van a még mindig tekintélyes számú, minden jóra, szépre, nemesre fogékony ifjúság, mely főiskolánk hagyományos örökségét, a szabadság azon szellemét szívja magába, melyet semmiféle más világpolgári nevelés meg nem adhat, mert senki sem lehet szabad, ha szabadságra nem neveltetik. Másrészről hány miveltségi tényező, hány jótékony intézmény létezik ma főiskolánkban, melyekről a múlt időnek sejtelme sem volt ?
