Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1876
16 midőn a tulajdonképi eljárásra kerül a sor, itt puszta találgatásokba ereszkedik. Emlegeti az ellentmondás okának adását és elfogadását sürgető pereket, holott ezek oly adományozások ellenében, melyeknek cime a fegyverjogy, alig bírhattak hatással, a fiscus ellen pedig nem is voltak alkalmazhatók. Egy pár neoacquisticus per megtekintése (ha másutt nem, Budapesten, az előbbi curia levéltárában) azonnal felvilágositotta volna szerzőt, hogy a neoacquisticus perekben gyökeres jogi próbák kivántattak és igy természetöknél fogva jogperek vagy joggyökösségi perek lettek volna ; de az eljárás mégsem volt az, melyet az ily perek természetéből, bizonyítékaiknak bonyolódott voltából s nehéz hozzáférhetőségéből kiindulva, maga a curiai gyakorlat, tehát maga az élet állapított vala meg ; egyszóval nem volt a hosszú folyamatu táblai perek útja, melynek visszaüzési szakában a marasztalt fél visszanyerhette még mindazt, a mit az alapperben, bizonyítékainak elégtelensége miatt, elvesztett ; hanem volt a rendes táblai perek formaságainak mellőztével eszközlött, amahoz hasonlítva tehát valóságos sommás eljárás, mely utón hozott Ítéletektől, mint az 1741. 21. tcikk B. és 4. §§-ból is kitűnik, még tulajdonképi fölebbvitel sem engedtetett, hanem csak folyamodás utján lehetett hivatkozni Ö felségére, vagyis útjára. Végre a IV. szakaszban nem azt kellett volna fejtegetni, menynyire ellenkezett mind a magyar államjoggal, mind az állam eszméjével, mind magával a nemzetközi joggal is, azon minden jogrendet felforgató elv, hogy az állam nem tartozik visszaadni a magánosoknak az ellenségtől fegyverrel visszafoglalt birtokaikat, hiszen ezen kérdés a magyarországi bizottságok felállításával úgyszólván meghaladott állásponttá lön; nem is azt, hogy a bizottságoknak alakja, szerkezete, eljárása a birói függetlenség, a magyar alkotmány sarkalatos alapelveibe ütközött; hiszen ezek fölött már az 1741. 21. tcikk- ben kimondott eltörlés hallgatólagosan eltörte a pálcát ; hanem igenis, fejtegetni kellett volna azt, hogy azon fegyverjog, mely ha nem is úgy, mint a királyi adományozás cime, de legalább mint a koronára visszaszállás módja, sok magyar adománylevélbe betétetett, s azon fegyverváltság, melyet Magyarországon annyi nemesi család ősei vérével szerzett saját birtokaiért lefizetett, habár a méltányosság palástjába burkolva, megállhat-e a magyar államjoggal, az állam észszerű fogalmával s némi részben még a nemzetközi joggal is szemben ? A pályamű e kérdést nem mellőzte ugyan egészen, de nem is állitá kellő világításba. Szerző úgy látszik azon tévedésben volt, hogy a neoacquÍ8tica comissio eltörlésével 1741-ben ezen kérdés is végkép
