Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1876
15 A jogi szakban kitűzött Okolicsdnyi dijra szintén csak egy pályamű érkezett, ily jeligével: „Az állam, midőn a magánosok jogkörébe vág s a jogot és igazságot maga sérti meg, saját alapját ássa alá.“ Habár versenytárs nélkül áll is e pályamű a küzdtéren, a pályázat eredményét meddőnek nem mondhatjuk, amennyiben szerző, azon forrásokat, melyek itt helyben rendelkezésére állottak, szorgalmasan és lelkiismeretesen tanulmányozta és feldolgozta. Ugyanis, mindjárt müvének I-ső szakában, helyesen ismeri fel szerző azon alapelveket s eszmeláncolatot, mely javitva módosított, s mint igen helyesen észreveszi, tetemesen szelídített kiadásban, Magyar- országon az uj szerzeményi bizottságokban testesült meg. Ez alapelv nem más, mint a hódításnak egy legitim uralkodó szájából nem kevésbbé éktelenül kirívó mint veszélyes elve, mely az államjog terén vezet az alkotmány-eljátszás elméletére, az absolutismusra, ha nem épen a despotismusra, vagy a legjobb esetben az octroyálásra ; magánjogi téren : a tulajdon elkobzására, a kegyelemnek a jog helyébe állítására, vagy legszelídebb alakjában a fegyverjogra s azzal egybekötött fegyver-váltságra. És ez a mit szerző az I-ső szakaszban 1.—27. lapon fejteget, a terv körüli szellemi apaságot Kollonich bibornok-érsekre sütvén, s nyomozván annak megtestesitését, nem csupán 1715-től kezdve, de föltalálja azt még II. Eákóczy Ferenc felkelése előtt, noha, mint őszintén bevallja, a bécsi bizottság felállításának idejéről, forrásai pontos felvilágosítást nem nyújtanak. E történelmi nyomozást, leginkább Katona, Szalay és Ladányi útmutatása szerint, általában lelki- ismeretesnek , s amennyire e kútfők el nem hagyták, sikerültnek mondhatni. Művének Il-ik szakában már kevés újat mondhatott szerző. Mert miután az I-ső szakaszban a bizottságok történetét (és pedig bírálók véleménye szerint helyesen) az eszmék és kormányzati elvek történetével kezdé meg, s előadta azon eszmeláncolatot, mely utóbb a neo- acquistica commissiok felállítására vezetett; azon második kérdésre, hogy „anyagilag micsoda elvek képezték ez intézvény létezésének alapját,“ — mint maga is heismeri — újat már alig mondhatott; szorítkoznia kellett tehát csupán az I. szakaszban mondottak bővebb részletezésére, mit azonban amott is megtehet vala. Leggyöngébbnek tartják bírálók a III-ik szakaszt, mely azon kérdésre akar felelni: hogy a bizottságok alakilag miféle eljárás szerint működtek? A mit a bizottságokról a magyar alkotmány szempontjából s azoknak szerkezetéről mond, az még mind megállhat. De
