Találmányok leirása, 1892

Szerkezet faátlalókon a köbmérték leolvasására.

122 hiányokról akar tenni. Az I. ábra az átlalót nézetben, a 2. ábra pedig a mozgó tapoga­tót s vele együtt a vezető rudat metszetben, keveset nagyítva A-В irányában mutatja. Az A-В, illetőleg b tapogató az a vezetőrúdon ide-oda tolható; e vezető rúd széle­sebb lapjának mindegyikén e sín van beeresztve s alkalmas módon megerősítve, (2. ábra); ezen a sínen czentimétertől czentiméterig föl vannak tüntetve azok a számok, melyek az illető köbfogat kifejezői, és pedig jelen esetben 6 sorban, minthogy az itt ábrázolt sín a törzsöknek hatféle hosszúságára szól, t. i. 3, 4-5 6, 8, Ю, 12 méter hosszú fákra, (I. ábra f). Ez utóbbi számok esetleg a köbmutató számoktól színre nézve eltérhetnek ; ugyanazon hosszaságot mutató számoknak, melyeket f-né 1 veszünk kiinduló pontul, p vékony lapocskán is föl kell tüntetve lenniök; ez a p lapocska a b mozgó tapogató valamelyes hornyába tolható. Az épen leírt p lapocska fölött egy másik i fémlapocska van alkalmazva, a melybe be van vágva a k hasadék, az n ablakocska s az 0 rés; azonfölül rá van illesztve az m gombocska is; a hasadékon át sróf nyúlik ki, a melyre az l szárnyas sróf jár; a k hasadék lehetővé teszi, hogy az i lapocskát hüvelykünket az m gombocskára támasztva, ide oda mozgathassuk mindaddig, míg az n ablakocskán meg nem látjuk azt a számot, melynek megfelelő hosszúságú fák köbfogatát akarjuk megtudni; a szárnycsavarral aztán az i lapocs­kát, ha kell, rögzíthetjük is. Meg­jegyzendő azonban, hogy az 0 rés a fölülnézetes ábrán látszik ugyan, de valóságban ez nem így van, mert az i lapocska x-x vonal, illetve él irányában derékszögben lefelé van hajlítva, s így fölülről nézve nem, de oldalról nézve, igen is látható. A készülékkel akként kell bánni, hogy a tapogatók közzé véve a törzsököt az i lapocskát úgy moz­gatjuk, hogy a mérendő fa hosszú­ságának megfelelő számot lássuk az n ablakocskán, akkor az 0 rés az e sínnek valamely számára mutat, mely szám a keresett köbfogat. — Egyenlő hosszúsága, de különböző vastagságú fák mérésénél az г lapocskát egyszersmindenkorra rögzíthetjük az / sróffal. Valamely fatörzs átlagos átmérőjét (vastagságát) leolvashatjuk a vezetőrúd keskenyebb oldaláról, a mely czentiméterekre van beosztva. E készülékkel el van kerülve mindenféle tévedés, minthogy csakis egy szám tűnhetik föl az 0 ablakocskán, a többi szám pedig elfödve marad. Kiválósága a készülék­nek az, hogy mindkét oldalát lehet használni, hogy az e sínek mindkét oldalára írhatunk köb-számokat, a miből az következik, hogy 24-féle hosszúságú fákat mérhetünk vele a nélkül, hogy számozott részeit ki kellene cserélni, minthogy egy-egy sín 2X6 12 sor számadatot tartalmaz; természetes, hogy mindannyiszor a mennyiszer az f sínnek szám­adatai változnak, megfelelő p lapocskát kell a mozgó tapogató hornyába tologatnunk. A készülék még azzal a jóval is jár, hogy sínjei más tartalék sínekkel kicserélhetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom