Találmányok leirása, 1889
Cementkészités. - Pléh-, pantvas- s drót készítése.
20 Cementkészités. Föltaláló : Mathey H, New-Yorkban. A szab. kelt 1888. deczember 3. XXII. 3,168. W. Az úgynevezett románcementet tudvalevőleg bizonyos kőségek égetésével készítik, melyek szénsavas mészből s 20—25% agyagföldből (aluminium-silakotból) állanak. Az égetés a silikatot megbontja, vagyis a kovasav egy részét a mész megköti s más részét oldékony alakban kikülőniti. Az égetés után a cementkövet megőrlik s ezzel kész a használatra fordítható termék. A legtöbb természetes cementkőben azonban az agyag nagyon csekély mennyiségben van jelen s a hiányzó agyag megpótlása a kő égetése előtt hiába való, mert a chémiai hatás keltésére szükséges benső érintkezés a részecskék közt nincs meg. Erről úgy lehet tenni, hogy a találmányhoz képest a cementkövet égetése előtt finomra aprózzuk s az agyag azon mennyiségével keverjük el, a melyet a megejtett elemzések szükségesnek mutatnak, vagyis a cementkőhöz, ha az elemzések azt tünteik fel, hogy 20—25%-nál kevesebb agyagföldet tartalmaz a hiányzó agyagot megpótoljuk Az elegyet erre forgó, kemenczében égetjük. Minthogy továbbá el van ismerve az, hogy a jó cement bizonyos mennyiségű (10—15%) vasoxidot is megkíván, ha a megpótolt agyag igen kevés vasoxidot foglalna magában, egy külön kemenczében vasérczet pörkölünk, hogy lehetőleg tiszta oxid állapotba jusson. Ebből az oxidböl a cementkőpor s agyag égetett keverékéhez hozzáadjuk a hiányzó mennyiséget. Hogy aztán végül mind a három testet bensőleg egyesítsük, együttesen megőröljük. Pléh-, pantvas- s drót készítése. Föltaláló : Mannesmann R. Remscheidban. A szab. kelt 1888. nov. 30. XXII. 3,139. A. A piéhet jelenleg nyalábokból vagy buczákból készítik olykép, hogy hengerek közt ismételten eljáratják, a mig a kívánt mértékű pléhekké csökkentettek vagy kinyújtalak. Az ily pléhekből egyebeken kívül csövek hajlittatnak, korczoltatnak, forrasztatnak vagy hegesztetnek. A találmánybeli eljárás fordított utat követ, a menyiben szerinte tömör rudak vagy tusakok rézsútos vagy kereszthengerlőben egy a munkába vett darabbal együtt forgó töltelék fölött nem egészen záródó csövekké vagy csőalakú testekké hengerelteinek, aztán egyenesre hajlittatnak s erre esetleg hengerek közt ellapittatnak, vagy pedig a tömör tusakok vagy üreges rudak rézsútos- vagy kereszthengerlőben vékonyfalú csövekké nyújtatnak ki, az ekkép alakított csövek fölvágatnak, esetleg egyenesre hajlittatnak s erre esetleg hengerek közt ellapittatnak. Az első eljárásban a munkadarabbal együtt forgó töltelék oly alakzatot kap, hogy a munkadarab tömör keresztmetszete lassanként a nem zárt karika alakú keresztmetszetbe megy át, a mint ez az 1—4. ábrákban jelezve van. Az о töltelék ehhez képest elől hegybemenő végével legelőbb a W hengerek közrehatásával oldalt a munkadarabba nyomódik be, úgy, hogy x x-w£\ a 2. ábrabeli keresztmetszet keletkezik. Lassankint e keresztmetszet az у у (3. ábra), majd zz (4. ábra) keresztmetszetbe megy át s egy oly cső keletkezik, a melynek hosszában vagy srófszerűen menő hasadéka van s széthajlitással s lapitással pléhhé változtattatik, a mint az alább le van írva. A második eljárás szerint a csöveket, vagy üreges tusakokat, vagy rudakat rézsútos vagy kereszthengerlőben fulák fölött az ismert eljárások egyike szerint megfelelő falvastagsággá hengereljük, mikor is a cső átmérője vagy megnagyobbodik, vagy ugyanaz marad, vagy meg is csökken. Legczélszerűbb azonban a külső átmérőt megnagyobbító eljárást követni, mert ez a legvékonyabb falvastagságot eredményezi. Az ekkép alakított cső a kihengerelés alatt, a haladásnak megfelelőleg, fölhasittatik körkések közt, vagy a kihengerelés után egyéb készülékekkel.
