Találmányok leirása, 1888
A hegedű és hangjának erősítése. - Elbánás fával fölszinek borítására.
40 szintén idő- s munkakiméléssel jár. E borítások nyomással domborodott vagy homorodott rajzolatokkal stb. is láthatók el. A találmány szerint a borításnak szánt fát oly vékony lapokká szeljük, hogy mintegy egy angol hüvelyknyiből kitelik 100—120 lap. E lapok természetesen igen törékenyek, könnyen hasadnak s a borításra ily állapotban teljesen alkalmatlanok. A törékenységet azzal hárítjuk el, hogy az oxidált szénhydrogént, a mely a fatest fő alkotó eleme, átalakítjuk, a mire lehetőleg tiszta marókáli vizenyős oldata épen jó. Ez utóbbit úgy készítjük, hogy szénsavas káliból mintegy 1 kilót 10 liter tiszta vagy lejáratott vízben oldunk föl. Ez oldatot tiszta vasserpenyőben folytonos kavarás közben a buzgásig hevítjük. Aztán apránkint mészhydratból minden négy rész szénsavas kálihoz három részt adunk, az egészet 8—10 perczig forraljuk, miközben folyton kavarjuk. Mihelyt az oldat lehűlt s a képződött szénsavas mész lecsapódása után megderült, a fönnuszó oldatot a marókaliról vagy kali-hydratról lefejtjük, melyeket a további alkalmazás czéljából jól bedugaszolt kőkorsókban vagy sötétszinü üvegedényekben elteszünk. Eme marókali oldatnak fajsúlya legyen 1. ob.; e szám, azonban valami csekélyest változik a fa keménységéhez képest; mennél keményebb a fa, annál erősebbnek kell az oldatnak lennie. Az elhasgatott vékony lapokat fából, kőből vagy más nem fémből való edénybe tesszük s rájuk töltjük a fönnebb említett marókali oldatot úgy hogy fölözze. Ezt 15—22°C. hőmérsékletben kell végezni, fehér fény kizárásával. A falapok keménységük szerint 15 percztől egész 3—4 órán át maradhatnak az oldatban. így pl. juharnak vagy vadgesztenyének elég 10—15 perez senyvesztés, mig az atlaszfa, bükk, ében s hasonló kemény fák néhány órán át maradnak az oldatban. Vájjon a fa elég ideig volt-e az oldatban, próbadarabokról tudjuk meg. Kiveszünk egy darabot, megszáritjuk s gyújtóval meggyujtjuk. Ha nem ég lánggal, hanem hamuszinű habbá lesz, mintha olvadna, elérte a kellő fokot. A lapokat ekkor kiveszszük az oldatból, eljártatjuk kaucsuk vagy más hengerek között, hogy a feles folyadékot kisajtoljuk és erre jól szellőzött helyen lassankint megszáritjuk. A lapokat e czélra farudakra vagy növényrosti kötelekre aggatjuk. Az ekkép kezelt fát az alkalmazás czéljából a borítandó fölszin nagyságához képest megszabjuk s egyik oldalát szivacscsal vizzel derekasan megnedvesitjük, mig másik oldalát enyvvel vagy más kötőszerrel bevonjuk. Rendesen ki fog tűnni, hogy a felső szelés lágyabb az alsónál s az utóbbit kell bevonni enyvvel. A legjobb minőségű s világos enyvet kell használni, melyhez gummioldatot kell adni oly sürü állapotban, minő a kereskedésbeli. A falapokat ekkor enyves oldalukkal a beborítandó tárgyak fölszinére gyöngéden rányomjuk s fa- vagy csontkéssel elteregetjük, elsimítjuk. Az elteregetés a farost hoszantában történik. Ezzel a fölös enyv eltávolittatik s a fa bensőleg egyesül a borított lappal. Ha a fában ágbogok vannak, a szárítás alatt e helyekre súlyokat aggatunk, hogy a hólyagosodásnak elejét vegyük. Az ekkép kikészített falapok a legélesebb szögekre is boríthatok. A marókali vizenyős oldatát ismételten használhatni, föltéve, hogy időnkint marókalival és alkalomszerűleg oltott égetett mészszel fölforraltatott. Az oldat a falapok erezetét sötétre festi, a mi némelykor kívánatos, hogy régibb színezetet öltsön. Ha azonban a sötét szint el akarjuk kerülni, akkor elég a fát enyhe sósavoldattal megitatott szivacscsal megnedvesiteni. Ennek természetesen csak akkor szabad történnie, mikor a a fa a borítandó lapra már rá van erősítve s megszáradt. A találmány egy másik kiválósága az, hogy az enyv a fa likacsain kiverődik, úgy hogy a későbbi enyvezés vagy aljazás fölöslegessé válik, ha az illető felszint utóbb gyantára zni vagy fényesíteni kellene.
