203255. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hibrid interferonok előállítására
1 HU 203 255 B 2 feronok, valamint a ,31 ty) 3D4” és „D^B-jB^’ hibrid interferon aktivitását. A találmány szerinti eljárással előállított hibrid interferonok, vírusellenes és antiproliferativ tulajdonságaik folytán, az emberi és állati szervezet vírusfertőzéseinek - ilyen az influenza és más légúti vírusfertőzések, herpes vírusfertőzések, a veszettség és hepatitis fertőzés - valamint neoplazmás megbetegedéseinek, mint melanoma, veserák és a hairy cell leukémia, a kezelésére alkalmasak, adott esetben más vírusellenes vagy tumorellenes szerekkel kombinálva, előnyösen olyan gyógyszerkészítmények formájában, amelyek az aktív alkotórészből terápiásán hatékony mennyiségeket tartalmaznak, előnyösen a gyógyszergyártásban elfogadott szervetlen vagy szerves, szilárd vagy folyékony, parenterális alkalmazásra legalkalmasabb vivőanyagokkal együttesen, vagy kiegészítésként. A parenterális készítmények olyan injekciós folyadékok, amelyek különféle módon alkalmazva hatnak, így intravénás, intramuszkuláris, intraperitoneális, intranazális, intradermális vagy szubkután alkalmazásban. Ezek a folyadékok előnyösen izotoniás vizes oldatok vagy szuszpenziók, amelyeket felhasználás előtt lehet elkészíteni, például olyan liofilizált készítményekből, amelyek az aktív hatóanyagot magában vagy a gyógyszergyártásban bevezetett hordozókkal együtt tartalmazzák. A gyógyszerkészítmények sterilizálhatok és/vagy adalékanyagokat tartalmazhatnak, ilyenek például a konzerváló szerek, stabilizáló és nedvesítő szerek és/vagy emulgeáló szerek, oldódást elősegítő szerek, valamint az ozmózis nyomást szabályozó sók és/vagy pufferek. Ezek gyógyszerkészítmények, amelyek - ha kívánt - egyéb gyógyszerként alkalmazható anyagokat is tartalmaznak, magától értetődő, ismert módon készíthetők, például megszokott liofüizálási eljárásokkal, amikor az aktív hatóanyagból 0,1%-100%-ot, főként körülbelül 1-50%-ot tartalmaz az oldat, maga a liofilizátum pedig 100%-ig terjedő töménységben tartalmazza a hatóanyagot. Érdemes megjegyezni, hogy a találmány szerinti hibrid interferonokat, mint a ,JB1D2D3D4”-et is, aktivitásveszteség nélkül lehet liof flizálni, majd feloldani. Ezzel szemben az eredeti liofilizált a-2 és a-3 interferon készítménynek zavaros oldatot adnak, jelentős aktivitásveszteséggel. Ez utóbbi interferonokat ezért csak pufferolt oldatokban lehet tárolni. Az alkalmazás és adagolás egyedi módját a kezelő orvos választja meg, figyelembe véve a beteg egyéni tulajdonságait, a betegséget és a betegség súlyosságát. Például a vírusfertőzéseket rendszerint napi egyszeri vagy napi kétszeri adagokkal kezelik néhány napon, illetve néhány héten át, míg a neoplazmás betegségek kezelése napi vagy naponta sokszori adagolással történik hetekig vagy hónapokig. Ugyanazokat a dózisszinteket, azaz 10 -107 egységet - lehet alkalmazni, mint a szokásos interferonterápiában. Interferon hibridek elleni monoklonális antitestek Új IFNa elleni monoklonális antitest, amelynek számos IFNa szubtípussal - beleértve az IFNa hibrideket is - szembeni affinitása nagy, de kis affinitású más IFNct szubtípusokkal szemben és az ezeket szekretáló hibridoma sejteket állítunk elő. Az új monoklonális antitestre jellemző, hogy az EFNa (B,d,F-fel és a rokon szubtípusokkal [lásd D. V. Geoddel és munkatársai, Nature, 290, 20 (1981)] és ezen szubtípusok hibridjeivel szemben, főként pedig e találmány szerinti eljárással előállított hibrid interferonokkal szemben nagy az affinitása, de alacsony affinitású például az IFNa/A szubtípussal szemben. A monoklonális antitest neve 144 BS. Ezt a monoklonális antitestet a 144 BS 22-6-19 jelzésű hibridoma sejtvonal szekretálja. A találmány szerinti eljárásban használt monoklonális antitestre jellemző, hogy kötődni képes különböző humán IFNa szubtípushoz tartozó polipeptidekhez. Kötődési képessége meghatározható például az ún. kombinált immunprecipitációs bioassay segítségével, ahogy ezt S. S. Alkan és munkatársai leírták a „Protides of the Biologocal Fluids” című kiadványban [H. Peeters, Pergamon Press, 30. kötet, 495-498. oldal (1983)]. Ebben a vizsgálatban az IFNa-t tartalmazó folyadékot a vizsgálandó monoklonális antitesttel inkubáljuk, a kötött vagy kötetlen monoklonális antitesteket olyan poliklonális szérummal csapjuk ki, amely minden vizsgált antitestet megköt, az immunprecipiátumot elválasztjuk és visszaoldjuk savanyú oldatban, majd az Uyen módon felszabadult IFN-a-t az IFNa vírusellenes aktivitásán alapuló egy klasszikus bioassay-vel határozzuk meg. Meglepő, hogy a találmány szerinti eljárással előállított monoklonális antitest erősen kötődik az IFNa B, D, F szubtípusához és ezek hibridjeihez, továbbá az IFNa C és J szubtípusaihoz is, de igen kis affinitást mutat az IFNa A szubtípusához. Ez utóbbi szubtípust minden más ismert olyan monoklonális antitest megköti, amelyek háromnál több IFNa szubtípust ismernek fel, azaz a széles szubtípus felismeréssel bíró antitestek, mint például az NK2 monoklonális antitest (D. Secher és munkatársai, Nature, 285, 446 (1980)), az EBI-1,2 és 3 monoklonális antitest (EP 119,476 számú európai szabadalmi bejelentés) vagy a LO-22 monoklonális antitest [WO 84/03106 számú szabadalmi bejelentés). Összehasonlítva a YOK monoklonális antitesttel (WO 84/03105 szabadalmi bejelentés), amely az IFNa D szubtípusára specifikus, a találmány szerinti eljárásban használt monoklonális antitestnek meglepően széles a specificitása, különösen a B és F IFNa szubtípusokra nézve, amelyeket a YOK antitest nem köt meg. A 144 BS elnevezésű, a találmány szerint alkalmazott monoklonális antitest az IgGjK (kappa) immunglobulin osztályához tartozik, meghatározása a jól ismert Ouchterlony-féle immundiffúziós módszerrel történt, osztály-specifikus második antitest használatával. A találmány szerint alkalmazott monoklonális antitest és származékai előállítását közismert eljárásokkal végezzük, amelyekre jellemző, hogy a 144 BS 22-6-19 elnevezésű sejtvonalat 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 10
