202901. lajstromszámú szabadalom • Öntapadó fóliaszerkezet és eljárás ennek előállítására
1 HU 202 901 B 2 A találmány tárgya öntapadó fóliaszerkezet, amelynek alapfóliája, az alapfólia egyik felületére egyenletes vastagságban felvitt és ahhoz tapadással kapcsolódó, vizes bázisú diszperziós ragasztót tartalmazó ragasztórétege és a ragasztórétegnek az alapfóliával ellentétes felületét takaró fedőfóliája van, ahol a fedőfólia és a ragasztóréteg között az említett tapdásnál kisebb mértékű kötés van. A találmány tárgyát képezi az öntapadó fóliaszerkezet előállítására vonatkozó eljárás is, amelynek során alapfólia egyik felületére ragasztóréteget viszünk, a ragasztóréteget adott mértékben szárítjuk és külső felületét lefedjük. Öntapadó fóliaszerkezeteket, köznapi szóhasználattal élve öntapadó fóliákat, etiketteket, ragasztószalagokat, tapétákat és egyéb dekorációs és felirati elemeket az ipar, kereskedelem, a háztartás területén és számos egyéb alkalmazási területen is elterjedten használnak. Az öntapadó fóliaszerkezetek minden esetben hordozóból vagy másnéven alapfóliából, erre felvitt ragasztórétegből és ennek szabad felületét takaró fedőfóliából állnak. Felhasználáskor a fedőfóliát eltávolítják és az alapfóliát a ragasztóréteg segítségével a kívánt felületre rögzítik. Öntapadó fóliák (pl. ragsztószalagok) esetében a fedőfóliát a feltekercselés következtében az alapfóliának a ragasztómentes oldala, másnéven színoldala képezi. Az öntapadó fóliaszerkezetek előállításának különböző módszereit átfogóan ismerteti a DE 17 19 335 B1 számú publikációnak a technika állását ismertető része. Az itt közöltek szerint az ismert eljárásokat két fő csoportba sorolhatjuk. Az első csoporthoz tartozó eljárásoknál a ragasztót megfelelő oldószerben hígítják, az oldószert vagy a vele hígított ragasztót kalanderezéssel, levonóléccel vagy egyéb módszerrel a hordozó felületére viszik, majd az oldószert elpárologtatják. A második csoporthoz tartozó eljárásoknál ezzel szemben a ragasztót hevítéssel megolvasztják, majd a folyékony ragasztót az első csoporthoz tartozó eljárásoknál alkalmazott módszerekkel a hordozó felületére viszik. Ezen ismert eljárások számos hátrányos tulajdonsággal rendelkeznek. Az első csoporthoz tartozó eljárásokat például olyan helyeken nem lehet használni, ahol a hordozó anyagát a ragasztó oldószere oldja. Az oldószer elpárologtatása általában lassú folyamat, és a gazdaságosság megköveteli az oldószer ismételt visszanyerését is, amelyhez költséges felszerelésre van szükség. A különböző szintetikus oldószerek eltávolítása a szerek tűzveszélyes, mérgező, környezetszennyező jellegére való tekintettel jelentős elszívó és védő berendezések használatát igényli. A járulékos berendezésektől eltekintve az ilyen oldószerek eltávolítása hosszú időt vesz igénybe és ez a technológiai folyamatot lassítja, a termelékenységet csökkenti. A második csoporthoz tartozó eljárásoknál hátrányként jelentkezik, hogy a hevítés egyrészt magának a ragasztónak és adott esetekben a hordozó anyagának a szerkezeti bomlásához vezethet. A megfelelő hőmérsékleti viszonyok biztosítása és az erre alkalmas ragasztóanyagok előállítása egyaránt jelentős költségekkel jár. A hivatkozott DE 17 19 335 B1 publikációnál a megfelelő tulajdonságok biztosítása érdekében a hordozót folyékony nitrogénnal hűtött, poralakú őrölt ragasztóanyagból készített fluid ágyon vezetik keresztül, eközben annak másik oldalát melegítik. A por a hordozó vele érintkező felületéhez tapad, majd az így bevont hordozót alagútkemencén vezetik keresztül, ahol a poralakú ragasztó megfolyik és a bevonat létrejön. Ez a megoldás csak nagyon speciális célokra szánt öntapadó szalagok gyártása esetén gazdaságos, a sajátos hőmérsékleti viszonyok (pl. folyékony nitrogén használata) létesítése a gyártási költségeket növeli. A DE 3544790 C2 publikáció szerint oldószerben diszpergált többkomponenses szuszpenziót javasolnak, amelynek részecskéi különböző átmérőjű ragsztóelemek, ahol a méretek néhány mikrontól kezdve néhány száz mikronig a teljes méretskálát felölelik. A ragasztóanyagot belső térhálósodásra alkalmas kopolimerek képezik. A részecskék szabályos gömbalakkal rendelkeznek. A fólia többszörösen felhelyezhető és levehető, a gömbalakú szemcsék úgy tapadnak, mint a polip tapadókorongjai. Ennél a megoldásnál oldószer alkalmazására nincs szükség, de a ragasztóréteg csak közbenső alapozó segítségével vihető fel a hordozó felületére. A molekulanagyságnak a tapadási tulajdonságokra gyakorolt hatását már régóta felismerték. A HU 166.901 lsz. szabadalomban például a hordozó felületére több rétegben viszik fel a ragasztót, az egyes rétegeknél a makromolekulák molekulasúlya különbözik, a hordozótól kifelé haladva a molekulasúly növekszik. A ragasztó bevonat többréteges kialakítása a gyártási költségeket jelentősen növeli, hiszen a bevonási lépést rétegenként külön-külön el kell végezni. Többréteges szerkezetet ismertet a DE 22 36 575 lsz. szabadalom is (amely pótszabadalom a 22 14 293 C2 lsz. szabadalomhoz). Ez a publikáció vízben oldható öntapadó ragasztóra vonatkozik, amelyben a térhálósodó és nem térhálósodó akrilsavészter kopolimerizátum helyett teljesen vagy csak részben poliviniléter- diszperziót használnak. A ragasztóréteg felvitele előtt a hordozó alapra vinilalkoholból vagy etoxi-polivinilalkoholból alapozó réteget visznek fel, hogy a ragasztóban lévő vizes oldószer az alapot ne gyengítse. Többréteges ragasztó bevonatra találhatunk példát a DE 32 35 203 A1 publikációnál is. Az öntapadó szalagra a ragasztót több rétegben viszik fel, ezek közül a legfelső réteg a viszonylag legvékonyabb, ez gondoskodik a szalag ragasztási, tapadási és kohéziós tulajdonságairól, az alapozó réteg vagy rétegek pedig viszonylag olcsó anyagból készülnek, ezek feladata a ragasztóanyag vastagságának a kiegészítése, azaz a végső bevonat egyenletessé tétele. A hivatkozott második csoporthoz tartozó megoldást ismertet a DE 32 20 865 A1 publikáció, amely 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
