202719. lajstromszámú szabadalom • Hatóanyagként háromszorosan helyettesített hidrazinszármazékokat tartalmazó inszekticid készítmények
HU 202719B gyét. Oldószerként előnyösen dioxánt, toluolt, tetrahidrofuránt, piridint, metilén-kloridot vagy vizet használunk. Legelőnyösebb, ha oldószerként dioxánt, vizet vagy toluolt használunk. A (D) eljárás 1., 2. és 4. lépésében bázisként tercier amint, így például trietil-amint, piridint, káliumkarbonátot, nátrium-karbonátot, nátrium-hidrogén-karbonátot, nátrium-hidroxidot vagy káliumhidroxidot alkalmazunk. A célszerűen alkalmazható bázisok közül megemlítjük a nátrium-hidroxidot, kálium-hidroxidot, piridint és trietil-amint. A (D) eljárás 3. lépésében oldószerként előnyösen alkoholokat, így metanolt, etanolt vagy izopropanolt, továbbá vizet, tetrahidrofuránt, dioxánt vagy acetonitrüt használhatunk. Legcélszerűbb oldószerként említjük meg a metanolt és az etanolt. A (D) eljárás 3. lépésében savként például koncentrált sósavat vagy koncentrált kénsavat használhatunk. Az (A) és (B) eljárás 1. módszerénél a műveletet -20 és 100 °C közötti hőmérsékleten végezzük. A reakció célszerű hőmérséklete -5 és 50 °C között van. A (B) eljárás 2. módszerénél a reakció hőmérsékletét -50 és 150 °C között tartjuk. Abban az esetben, ha W jelentése halogénatom, a reakciót előnyösen 0 és 30 °C közötti hőmérsékleten hajtjuk végre. Abban az esetben, ha W jelentése alkoxicsoport, a reakciót célszerűen 100 és 150 ”C közötti hőmérsékleten hajtjuk végre. Ha W jelentése metü-szulfonátcsoport, a reakciót előnyösen -20 és 20 "C közötti hőmérsékleten végezzük. Abban az esetben, ha W jelentése észtercsoport, a reakciót előnyösen 0 és 50 °C közötti hőmérsékleten végezzük. A (D) eljárást 0 és 100 'C közötti hőmérsékleten hajtjuk végre. A reakció hőmérséklete célszerűen 0 és 50 °C között van. Az (A), (B) és (D) eljárás szerinti műveleteket célszerűen atmoszférikus nyomáson hajtjuk végre, noha kívánt esetben magasabb vagy alacsonyabb nyomás is alkalmazható. Az (A) és (B) eljárásban a reakciókomponenseket lényegében ekvimoláris arányban alkalmazzuk, noha kívánt esetben kisebb vagy nagyobb arány is használható. A felhasznált bázist a (II), (V) és/vagy (XI) általános képletű vegyületre számítva mintegy ekvimoláris mennyiségben alkalmazzuk. Abban az esetben, ha a (Hl) általános képletű vegyületeket savaddíciós só formájában használjuk, további egy ekvimoláris mennyiségű bázist alkalmazunk a só közömbösítésére. Például ha az (A) eljárásban A és B jelentése azonos és kiindulási anyagként monoszubsztituált hidrazint alkalmazunk, ez esetben két ekvimoláris mennyiségű bázist kell használnunk, minthogy két ekvimoláris mennyiségű (II) vagy (V) általános képletű szubsztituált benzoü-kloridot alkalmazunk. Az (A) eljárásban az esetben, ha A és B jelentése eltérő és a (ül) általános képletű monoszubsztituált hidrazin savaddíciós só formájában van jelen, mintegy két ekvimoláris mennyiségű bázisra van szükség az 1. lépésben és egy ekvimoláris mennyiségű bázist 11 használunk a 2. lépésben. Ha az A és B szubsztituensekben reakcióképes funkciós csoportok vannak jelen, a műveleteket értelemszerűen módosítani kell; ezek a módosítások a szakember előtt ismertek. Az (I) általános képletű vegyületek több izomer és enantiomer formájában lehetnek jelen. Az izomerek fizikai jellemzői és biológiai hatása eltérő lehet. Az izomerek elkülönítését ismert eljárással végezhetjük, így például szilikagélen végzett kromatográfiával. A mezőgazdaságilag megfelelő sókat oly módon állítjuk elő, hogy (I) általános képletű vegyületeket, amelyek egy vagy több hidroxicsoportot vagy karboxicsoportot hordoznak, megfelelő oldószerben fém-hidroxiddal, fémhidriddel, továbbá aminnal vagy ammóniumvegyülettel, így -halogeniddel vagy ammónium-hidroxiddal, -alkoxiddal reagáltatunk; de eljárhatunk úgy is, hogy az (I) általános képletű vegyületek fémsóit megfelelő oldószerben kvaterner ammóniumsóval, így például -kloriddal, -bromiddal, -nitráttal reagáltatunk. Amennyiben reagensként fém-hidroxidot használunk, oldószerként célszerűen víz, éter, így például dioxán, tetrahidrofurán, alkohol, így metanol, etanol, izopropanol stb. szerepelhet. Amennyiben reagensként fém-hidridet alkalmazunk, ez esetben oldószerként célszerűen hidroxicsoportot nem tartalmazó oldószert, így péáldául étert, mint dioxánt, dietil-étert, tetrahidrofuránt, valamint szénhidrogéneket, így toluolt, xilolt, hexánt, pentánt, heptánt, oktánt stb. használunk. Ha reagensként aminokat használunk, oldószerként szerepelhet alkohol, így metanol, etanol; szénhidrogének, így toluol, xilol, hexán stb.; tetrahidrofurán, dioxán, víz. Ha reagensként ammóniumsót használunk, ez esetben oldószerként alkalmazhatunk vizet, alkoholokat, így metanolt, etanolt, tetrahidrofuránt. Ha ammóniumvegyületként nem hidroxid- vagy alkoxidszármazékot használunk, egy további bázisra van szükségünk; bázisként alkalmazhatunk kálium- vagy nátrium-hidroxidot, -hidridet, vagy -alkoxidot. Az oldószer megválasztásánál tekintettel kell leírni a kiindulási anyagok és a végtermékként kapott só oldékonyságára; a sók előállításánál célszer szuszpenzióban és nem oldatban dolgozni. Általában ekvivalens mennyiségű kiindulási anyagot használunk, a sóképzést 0 és 100 'C közötti hőmérsékleten végezzük. Az (I) általános képletű vegyületek savaddíciós sóinak képzéséhez használhatunk sósavat, hidrogén-bromidot, kénsavat, salétromsavat, foszforsavat, ecetsavat, propionsavat, benzoesavat vagy egyéb megfelelő savat; a sóképzést oldószerben végezzük olyan (I) általános képletű vegyületekkel, amelyek bázikus funkciós csoportot hordoznak. Az előnyös oldószerek közül említjük meg a vizet, az alkoholokat, étereket, észtereket, ketonokat, halogén-alkánokat stb. Az oldószer megválasztásánál tekintettel kell lenni a kiindulási anyagok és a végtermékként kapott sók oldékonyságára; a sóképzéshez használt komponenseket célszerűen szuszpenzióban és nem oldatban alkalmazzuk. Általában ekvivalens mennyiségű kiindulási anyagot alkalmazunk, a sóképzést -10 és 100 'C hőmérséklet között, 12 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 7
