202101. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szabályozott hatóanyagleadású, perorális gyógyszerkészítmény előállítására
HU 202101 B néha 5,0 g/ml-nél Is magasabb. A sűrűség általában 10 g/ml-nél kevesebb, és gyakran válik szükségessé, hogy 6,0 g/ml alatt legyen. A következő táblázat példákat mutat be a megfelelő szemcsés anyagokra, feltűntetve a porok sűrűségét is, g/ml-ben. 13 Magnézium-triszUikát 3,2 Magnézium-oxid 3,6 Alumínium-oxid 4,0 Bizmut-szubkarbonát (bismuthum subcarbonicum) 6,3 Bizmut-szubnitrát (bismuthum subnitricum) 4,9 Cink-oxid 5,6 Titán-dioxid 3,9-4,2 Kálcium-ferrát(III) 5,1 Vas(13)-oxid 5,7 Bárium-szulfát 4,5 Vas(ÜI)-oxid 4,5 A legalőnyösebb porok a bárium-szulfát, a vas(IU)-oxid, a ferrum-reductum, a titán-dioxid és alumínium-oxid vagy -hidroxid, a kálcium-karbonát, a bárium-foszfát, a bizmut-foszfát, a kálcium-alumino-szilikát, a cinkónium-szilikát, a kálcium-foszfát, a szilícium-karbid és a magnézium-karbonát. Az előnyös nehezítőszer általában a bárium-szulfát, de szintén igen megfelelő anyag errre a célra a vas(ü)-oxid vagy a ferrum-reductum. A nehezítőszer mennyiségét oly módon választjuk meg, hogy a kívánt sűrűséget érjük el, ez viszont részben a csomagolási sűrűségtől is függ, és így a nehezítőszer és egyéb összetevők részecske-nagyságától és alakjától is. A nchezítőszer mennyisége gyakran meghaladja az 50 vagy 60%-ot, általában 90 vagy 95% alatt van, az egység száraztömegére számítva. Gyakran érhetők el különösen jó eredmények a 70 vagy 75% és 90 tömeg% közötti értékekkel. A szabályozott hatóanyagleadást biztosító kötőanyag összmennyisége általában legalább 0,1%, gyakran az egység tömegének 1-5%-a. Ez az érték lehet 10% alatti, sőt esetleg a 10%-ot is meghaladhatja, általában azonban szükségtelen a 30%-nál magasabb érték alkalmazása. A kötőanyag összmennyisége — szabályozott hatóanyagleadást biztosító és egyéb kötőanyag — általában 50% alatt van, és általában nem haladja meg az egység száraztömegének 30%-át. Az egységek kívánt nagy sűrűségének elérése érdekében a nehezítőszer mennyiségének a lehető legmagasabbnak kell lennie. A jellegzetes egységek 50-90% nehezítőszert, 2-30% kötőanyagot — a szabályozott hatóanyagleadást biztosító kötőanyag mennyisége 0,1 és 10% között van —, 0,0001-41% — általában 20%-nál kevesebb — aktív hatóanyagot és 0-45% — általában 0-20% — egyéb vivőanyagot tartalmaznak. Abban az esetben, amikor a szabályozott hatóanyagleadású egység nagy átmérőjű — például 10 mm feletti — tabletta, gyakran ajánlatos, hogy a vivőanyag tartalmazzon egy olyan anyagot, mely a gyomorban feloldódik vagy más módon lép reakcióba annak érdekében, hogy létrehozza a tabletta szétesését vagy erózióját a gyomorban való, több mint 6 órás tartózkodás esetén. A szétesésnek előnyösen 6 óránál nem rövidebb időn belül, és 72 óránál nem később kell megtörténnie a tabletta lenyelését követően. Abban az esetben például, ha a készítmény 10-25 mm nagyságú talbetta, illetve előnyösen 10-15mm nagyságú tabletta formájában található, a vivőanyag tartalmazhat egy, a gyomornedvben oldódó anyagot is. Mivel a kötőanyag általában eléggé átjárható a gyomomedv számára, sósavban oldódó nehezítőszer — például alumínium-hidroxid, báriumszulfát, kálcium-karbonát, kálcium-foszfát vagy magnézium-karbonát — alkalmazása hasznos módszer lehet a tabletta szétesésének elérésére, a gyomorban való elhúzódó tartózkodást követően. Az egységek vivőanyaga más, hagyományos vivőanyagokat is tartalmazhat, amilyenek például a kenőanyagok, a töltőanyagok, a stabüizáló szerek és/vagy a színezőanyagok. Minden egyes egység az aktív hatóanyag, a nehezítőszer és valamüyen mátrix-kötőanyag komponens homogén vagy nem-homogén keveréke lehet. Például minden egységnek lehet egy nehezítőszerből álló magja, melyet aktív hatóanyag-burok vesz körül vagy megfordítva, vagy pedig az egység aktív hatóanyag és a nehezítőszer keverékéből is előállítható. Az egységek előállításához a létrehozni kívánt egységek alakja és mérete szerint választott, ismert eljárások alkalmazhatók. A tablettákat például előállíthatjuk hagyományos tablettázó eljárások segítségével, vagy pedig oly módon hogy a hatóanyag-pasztát sajtoljuk, szárítjuk, és a sajtolás vagy a szárítás során megfelelő hosszúságú darabokra törjük vagy vágjuk. A nehezítőszer és az aktív hatóanyag kiindulási keverékét általbáan oly módon hozzuk létre, hogy a két összetevőt fizikai úton összekeverjük, néha azonban koprccipitációt alkalmazunk. A viszonylag kis egységeket — például a 2 mm-nél kisebbeket — előállíthatjuk a hagyományos granulakészítési módszerekkel. A granulákat például oly módon állítjuk elő, hogy az aktív hatóanyag kristályait magokként használjuk fel, majd ezt követően a magokat bevonjuk a tömör anyaggal és a kötőanyaggal. Más esetben a tömör anyagból és a tetszés szerinti kötőanyagból nehéz magokat hozhatunk létre, melyeket azután az aktív hatóanyaggal és a kötőanyaggal vonunk be. A granulák előállításának egy további módszere gél-precipitációval történik, melynek során valamely szervetlen vegyület vagy oldatát vagy kolloid oldatát (szol) hozzuk létre, mely a gélképző anyagot, a terápiásán aktív hatóanyagot és a nehezítőszert tatalmazza. A gélképzés úgy történik, hogy a fenti oldatot valamüyen precipitáló oldatba csepegtetjük vagy fordítva, más esetben pedig gáz halmazállapotú precipitáló szert alkalmazunk. Ilyen módszereket ismertet továbbá a GB 1590573. számú szabadalmi leírás és a J. Pharm. Pharmac. közleménye (1984.1-6.), az eljárást azonban — mint valamennyi ismert módszert 14 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 8
