201784. lajstromszámú szabadalom • Eljárás olefin polimerizálására alkalmas katalizátor -komponens előállítására és eljárás olefinek polimerizálására
HU 201784 B szárító berendezésből külön eltávolított szilárd anyaghoz. A forró gázban jelenlevő cseppfolyós közegből keletkezett gőzöket célszerű kondenzálni egy megfelelő kondenzálóberendezésben. A kondenzált cseppfolyós közeget ismét fel lehet használni a szilárd anyaggal való összekeverésre. A gázt ezután ismét fel lehet melegíteni és lehet recirkuláltatni a szórva szárító berendezésbe. A berendezésben a nyomást lehet változtatni aszerint, hogy gátolni vagy elősegíteni akarjuk a gőzzéválást. Célszerű csekély túlnyomást alkalmazni a berendezésben, hogy megakadályozzuk a vízzel vagy oxigénnel való szennyeződést. A hagyományosam üzemeltetett szórva szárító berendezések esetében a fúvókanyflásokat szabályozzuk, hogy a kívánt méretű részecskék keletkezzenek. Célszerű, ha a szórva szárított végterméknek gyakorlatilag az összes részecskéje 2-250 jxm átmérőjű. Előnyös, ha a részecskék legalább 50 tömegszázaléka 10-40 p.m átmérőjű, például átlagosan 20 p.m átmérőjű. Egy tipikus szórva szárító berendezés leírása található meg az üzemeltetési paraméterekkel együtt az US-A-4.465.783. sz. amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban. A kívánt morfológiai tulajdonságokkal rendelkező részecskék képzésének másik megoldása szerint a karbonátosított magnéziumvegyület oldatával már megfelelő morfológiai tulajdonságú inert részecskéket impregnálunk. A vivőanyagok, vagyis a hordozóanyagok olyan szilárd részecskékből álló anyagok, amelyek a katalizátorkészítmény többi komponenseire nézve mertek, és hasonlóképpen közömbösen viselkednek a reakcióelegy többi aktív komponensével szemben ' is. Ilyen hordozóanyagok lehetnek például szervetlen anyagok — így szilícium-oxid, alumínium-oxid és molekulaszűrők —, valamint szerves anyagok— így polimerek, példáid polietilén és poliészterek. Abban az esetben ha a hordozóanyagok szervetlen oxidok, azokat száraz por alakjában alkalmazzuk, amelyeknek az átlagos részecskemérete 10- 250 fim, célszerűen 50-150 fim. Célszerű, ha ezek az anyagok pórusosak és a fajlagos felületük legalább 3 m2/g, előnyösen legalább 50 m2/g. A szervetlen oxidoknak szárazaknak kell lenniük; vagyis mentesek kell hogy legyenek abszorbeált víztől. Az oxidos anyagoknak a szárítását végre lehet hajtani 200 °C feletti hőmérsékletre való melegítéssel vagy kémiai kezeléssel. A hordozóanyagokat hozzáadjuk a karbonátosított magnéziumvegyület oldatához, majd elpárologtatjuk az oldószert. Általában úgy járunk el, hogy az oldatot atmoszférikus nyomás alatt tartjuk és a hőmérsékletet felemeljük 80-90 °C-ra, amelyen a keletkező por száraznak tűnik. Amennyiben vákuumot alkalmazunk, a hőmérséklet lehet például valamilyen 60-90 °C közötti érték. A kívánt hőmérsékletet és nyomást bármelyik, az adott területen jártas szakember könnyen meg tudja határozni. Amennyiben szükséges, a keletkezett port egyszer vagy többször ki lehet mosni valamilyen inert folyadékkal, például izopentánnal, hogy biztosítsuk az alkohol stb. eltávoh'tását. Ha már rendelkezésünkre áll egyenletesen optimalizált részecskék formájában a karbonátosított 7 magnéziumvegyület, át kell alakítanunk egy cserebomlásos reakcióval — digerálással — magnézium-halogeniddé, amint ezt azUS-A-4.414.132. sz. leírás ismerteti. A titán(IV)-halogeniddel végzett halogénezés során előnyös, ha olyan magnézium-halogenid keletkezik, amelyben a halogénatomoknak és a magnéziumatomoknak az aránya legalább 1,2:1. Jobb eredményeket érünk el, ha a halogénezési műveletet még teljesebbé tesszük azzal, hogy olyan magnézium-halogenideket állítunk elő, amelyekben a halogénatomoknak a magnéziumatomokra vonatkoztatott aránya legalább 1,5:1. Olyan reakciókat célszerű megvalósítani, amelyek során teljes mértékben halogénezett termékek keletkeznek; vagyis magnézium-dihalogenidek. Ilyen reakciók megfelelő eredménnyel valósíthatók meg abban az esetben, ha az alkalmazott magnéziumvegyületnek és titánvegyületnek a mólaránya 0,005:1—2:1, előnyösen 0,01:1-1:1. Ilyen halogénezési reakciókat úgy lehet lejátszani, ha halogénezett szénhidrogénből felesleg van jelen, valamint jelen van még egy elektrondonor is. A reakciót le lehet játszatni valamilyen inert szénhidrogén hígítószerben vagy oldószerben is. Abban az esetben, ha inert hígítószert vagy oldószert alkalmazunk, ezekkel nem helyettesíthetjük teljes mértékben természetesen a halogénezett szénhidrogént, minthogy fontos, hogy a halogénezési reakció halogénezett szénhidrogén jelenlétében folyjék le. Megfelelő titán(IV)-halogenidként alkalmazhatunk aril-oxi- vagy alkil-oxi-di- és -trihalogenideket, például:- di(hexán-oxi)-titán-diklorid; - dietoxi-titán-dibromid;- izopropoxi-titán-trijodid és - fenoxi-titán-triklorid. Alkalmazhatunk titán-tetrahalogenideket is, amelyek közül legszívesebben a titán-tetrakloridot alkalmazzuk. Halogénezett szénhidrogénként megfelelő eredménnyel használhatjuk a butil-kloridot, az amil-kloridot. Igen jó eredményeket lehet elérni olyan alifás vegyületek alkalmazásával, amelyek molekulánként legalább két halogénatomot és 1-12 szénatomot — előnyösen kilencnél kevesebb szénatomot — tartalmazó halogénezett szénhidrogének. Ilyen vegyületek például a következők:- dibróm-metán;- triklór-metán;- szén-tetraklorid;- 1,2-diklór-etán;- diklór-bután;- 1,1,3-triklór-etán;- triklór-ciklohexán;- diklór-fluor-etán;- triklór-propán;- triklór-fluor-oktán; - dibróm-difluor-dekán; - hexaklór-etán és- tetraklór-izooktán. Halogénezett alifás szénhidrogénként előszeretettel használunk szén-tetrakloridot, valamint 1,1,3-triklór-etánt. Használhatunk aromás halogénezett szénhidro8 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 5
