201679. lajstromszámú szabadalom • Eljárás retrovirus-fertőzések elleni szinergista hatású gyógyászati készítmények előállítására
3 HU 201 679 B 4 47,197-203 (1979)]. Az immunrendszert kiegészítő terápia az AIDS kezelésére ezért biztató lehetőségnek tűnt, és klinikai vizsgálatokhoz kezdtek hozzá. Az AIDS-ben szenvedő betegek limfokin terápiájával kapcsolatos várakozások ellenére az in vivo vizsgálatok eredményei csalódást okoztak. Az in vitro kísérleteknél tapasztalt eredményekkel ellentétben úgy tűnt, hogy rekombinált gamma-interferon intravénás beadásával hosszabb ideig végzett kezelés inkább gátolja, semmint javítja a monocita légzési funkciót [Pennington, J. és munkatársai, J. Infect. Dis., 153, 609-612 (1986)], s AIDS-es betegek intravénás kezelése interleukin-2 vagy gamma-interferon különféle dózisaival arra a következtetésre vezetett, hogy az in vivo limfokin terápiának nincs különösebb értéke az AIDS-ben szenvedő betegek kezelésénél [Lane, H. és munkatársai, Clinical Research, 32, 351A (1984)]. Ténylegesen, a jelen találmány kidolgozásának idejére kialakult egy olyan elméleti iskola, amely szerint az AIDS gyógyításának immunstimulációs vagy rekonstrukciós megközelítése „veszélyes” mivel úgy gondolták, hogy a limfokinokkal történő sejtaktiválás hozzájárul a vírus szétterjedéséhez és a T4 sejtek hiányához, s ennek következtében meggyorsítja a betegség előrehaladását [Klatzmann, D. és munkatársai, Nature, 319, 10-11 (1986)]. 1986 júniusában Yamamoto és munkatársai [J. Interferon Rés., 6, 143-152 (1986)] nyilvánosságra hozták azt, hogy a humán alfa- és béta-interferon (a gamma-interferon azonban nem) elnyomja a HÍV törzsek replikációját in vitro, amikor azonban megszüntetik az interferonok adagolását, megnövekszik a megfertőzött sejtek vírustermelése. Ez ismét arra mutatott, hogy az AIDS immunterápiája kérdéses. Végül, felvetették azt a lehetőséget, hogy a HIV-vel fertőzött T sejtek limfotoxint termelnek a T sejtek endogén limfotoxin génjének vírusok által kiváltott átaktiválásával, és így mérgező mennyiségű limfotoxint választanak ki [Ruddle, N. és munkatársai, Immunology Today, 1,8-9 (1986)]. A tumomekiózis faktorok olyan polipeptidek, amelyeket mitogénekkel serkentett makrofágok (tumomekrózis alfa-faktor esetén) vagy limfociták (tumomekrózis béta-faktor esetén) termelnek, és amelyek citotoxikusak bizonyos, rosszindulatúvá transzformált sejtekre. Felvetették azt, hogy a tumomekrózis alfa-faktor felelős a lesoványodásért és leromláséit súlyos fertőzéses rákos betegeknél [Science, 229, 811 (1985)], s beszámoltak arról, hogy a tumomekrózis alfa-faktorral szembeni passzív immunizáció megvédte az egereket az endotoxin halálos hatásával szemben [Beutler, B. és munkatársai, Science, 229,869 (1985)]. Közismert, hogy a tumomekrózis alfa-faktor daganatellenes hatását potencírozzák az interferonok. A találmány célja immunterápia biztosítása retrovírusokkal, különösen limfocitotróp vírusokkal, például HIV-vel fertőzött személyek eredményes kezeléséhez. A találmány további célja készítmény biztosítása azoknak a kezelésére, akiknél fennáll az aktív retrovírus-fertőzés veszélye; ilyenek például a látens retrovírussal fertőzött személyek. A találmány még további célja olyan készítmény biztosítása, amely immunterápiás profilaxist nyújt a retrovírussal való fertőzésekkel szemben. Meglepő módon azt találtuk, hogy egy tumomekrózis faktor terápiásán hatékony mennyiségének önmagában vagy egy interferonnal együtt történő beadása védelmet nyújt olyan személyeknek, akiknél fennáll a retrovfrussal való fertőzés veszélye, és elpusztítja a rctrovírussal fertőzött sejteket Míg a gamma-interferon önmagában alig vagy egyáltalán nem fejt ki védőhatást a retrovímssal történő fertőzéssel szemben, és alig citotoxikus a retrovmissal fertőzött sejtekre, s a tumor nekrózis faktor is csak közepesen aktív nagy koncentrációkban, e két hatóanyag kombinációja rendkívüli hatékonyságú. Ez a jelenség in vivo megfigyelhető, annak ellenére, hogy a retrovírussal fertőzött betegek immunrendszere sérült állapotú. Ez az eredmény különösen meglepő, mivel nem tudtuk, hogy a tumor nekrózis faktorból hiány volna az ilyen betegeknél. Az 1. ábrán egy Northem-gél látható, amely a HÍV vírussal fertőzött HuT78 sejtekben a HÍV vírus mRNS- tartalmának rendkívüli mértékű csökkenését mutatja be tumomekrózis alfa-faktorral és gamma-interferonnal történő előkezelés után, összehasonlítva olyan sejtekkel, amelyek nem részesültek előkezelésben. A 2. ábra tumomekrózis alfa-faktorral és/vagy gamma-interferonnal kombinált kataláz antivírális védőhatását mutatja. A retrovírusok olyan vírusok, amelyek egy vagy két ribonukleinsavat (RNS) tartalmaznak. Ezek a vírusok a replikációhoz felhasználják a gazdasejtek metabolizmusát a vírus RNS genetikai anyagának fordított átírásához. Az így képződő nagy mennyiségű dezoxiribonukleinsav (DNS) transzlációval HÍV fehérjévé és RNS-sé alakul át az utód virionok kialakításához. Ilyen vírusok például az úgynevezett „lassú” vagy lencsevírusok és a T-sejt leukémia vírusok, mint a HTLV-I és HTLV-II, különösen azonban az AIDS-szel kapcsolatos HÍV törzsek. A fenti felismerések alapján a találmány szerinti készítményekben a tumomekrózis alfa-faktor gamma-interferonnal kombináljuk, kívánt esetben egy oxigéntartalmú szabad gyököket megkötő enzim hozzáadásával. A tumomekrózis alfa-faktort a 168 213 sz. közzétett európai szabadalmi bejelentésünkben útuk le (USA elsőbbsége: 1986. július 2.), a rekombináns sejttenyészetben történő szintézisének módszereivel együtt. Az ott leírt tumomekrózis alfa-faktorok közé citotoxikus aminosav-szekvenciájú és glikozilezett változatok is tartoznak, amelyek a találmány szerinti eljáráshoz is felhasználhatók. A találmány szerinti eljáráshoz természetes eredetű és rekombinációs úton készült tumomekrózis alfa-faktor egyaránt felhasználható. A tumomekrózis faktor nem fajtaspecifikus, ezért az állatoktól, például sertéstől vagy szarvasmarhától származó tumomekrózis faktorok is használhatók a találmány szerinti eljáráshoz. Előnyös a rekombinációs mikrobiológiai sejttenyészetből származó, érett humán tumomekrózis alfa-faktor. A tumomekrózis faktor citolitikus aktivitása rendszerint meghaladja az lxlO6 egység/mg értéket az érzékeny L-929 patkány sejteken, ahol az egység definíciója a fentebb hivatkozott szabadalmi bejelentésekben megadott. Az interferonok jól ismertek. Ide tartozik a gammainterferon, mely szintén jól ismert. A találmány szempontjából legfontosabb jellemzője, hogy képes a sejteknek a vírusfertőzésektől való megvédésére in vitro és in vivo. A találmány szerinti eljáráshoz alkalmazhatjuk a rekombinációs sejttenyészetekben termelt gamma-interferont, a természetes forrásból elkülönített gamma5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
