201679. lajstromszámú szabadalom • Eljárás retrovirus-fertőzések elleni szinergista hatású gyógyászati készítmények előállítására

3 HU 201 679 B 4 47,197-203 (1979)]. Az immunrendszert kiegészítő te­rápia az AIDS kezelésére ezért biztató lehetőségnek tűnt, és klinikai vizsgálatokhoz kezdtek hozzá. Az AIDS-ben szenvedő betegek limfokin terápiájá­val kapcsolatos várakozások ellenére az in vivo vizsgá­latok eredményei csalódást okoztak. Az in vitro kísérle­teknél tapasztalt eredményekkel ellentétben úgy tűnt, hogy rekombinált gamma-interferon intravénás beadá­sával hosszabb ideig végzett kezelés inkább gátolja, semmint javítja a monocita légzési funkciót [Penning­ton, J. és munkatársai, J. Infect. Dis., 153, 609-612 (1986)], s AIDS-es betegek intravénás kezelése interle­­ukin-2 vagy gamma-interferon különféle dózisaival ar­ra a következtetésre vezetett, hogy az in vivo limfokin terápiának nincs különösebb értéke az AIDS-ben szen­vedő betegek kezelésénél [Lane, H. és munkatársai, Clinical Research, 32, 351A (1984)]. Ténylegesen, a jelen találmány kidolgozásának idejére kialakult egy olyan elméleti iskola, amely szerint az AIDS gyógyítá­sának immunstimulációs vagy rekonstrukciós megkö­zelítése „veszélyes” mivel úgy gondolták, hogy a lim­­fokinokkal történő sejtaktiválás hozzájárul a vírus szét­terjedéséhez és a T4 sejtek hiányához, s ennek követ­keztében meggyorsítja a betegség előrehaladását [Klatzmann, D. és munkatársai, Nature, 319, 10-11 (1986)]. 1986 júniusában Yamamoto és munkatársai [J. Interferon Rés., 6, 143-152 (1986)] nyilvánosságra hozták azt, hogy a humán alfa- és béta-interferon (a gamma-interferon azonban nem) elnyomja a HÍV tör­zsek replikációját in vitro, amikor azonban megszünte­tik az interferonok adagolását, megnövekszik a megfer­tőzött sejtek vírustermelése. Ez ismét arra mutatott, hogy az AIDS immunterápiája kérdéses. Végül, felvetették azt a lehetőséget, hogy a HIV-vel fertőzött T sejtek limfotoxint termelnek a T sejtek endo­gén limfotoxin génjének vírusok által kiváltott átaktivá­­lásával, és így mérgező mennyiségű limfotoxint válasz­tanak ki [Ruddle, N. és munkatársai, Immunology To­day, 1,8-9 (1986)]. A tumomekiózis faktorok olyan polipeptidek, ame­lyeket mitogénekkel serkentett makrofágok (tumomek­rózis alfa-faktor esetén) vagy limfociták (tumomekró­­zis béta-faktor esetén) termelnek, és amelyek citotoxi­­kusak bizonyos, rosszindulatúvá transzformált sejtekre. Felvetették azt, hogy a tumomekrózis alfa-faktor fele­lős a lesoványodásért és leromláséit súlyos fertőzéses rákos betegeknél [Science, 229, 811 (1985)], s beszá­moltak arról, hogy a tumomekrózis alfa-faktorral szem­beni passzív immunizáció megvédte az egereket az en­dotoxin halálos hatásával szemben [Beutler, B. és mun­katársai, Science, 229,869 (1985)]. Közismert, hogy a tumomekrózis alfa-faktor daganatellenes hatását poten­­círozzák az interferonok. A találmány célja immunterápia biztosítása retroví­­rusokkal, különösen limfocitotróp vírusokkal, például HIV-vel fertőzött személyek eredményes kezeléséhez. A találmány további célja készítmény biztosítása azoknak a kezelésére, akiknél fennáll az aktív retroví­­rus-fertőzés veszélye; ilyenek például a látens retroví­­russal fertőzött személyek. A találmány még további célja olyan készítmény biztosítása, amely immunterápiás profilaxist nyújt a ret­­rovírussal való fertőzésekkel szemben. Meglepő módon azt találtuk, hogy egy tumomekró­zis faktor terápiásán hatékony mennyiségének önmagá­ban vagy egy interferonnal együtt történő beadása vé­delmet nyújt olyan személyeknek, akiknél fennáll a retrovfrussal való fertőzés veszélye, és elpusztítja a rct­­rovírussal fertőzött sejteket Míg a gamma-interferon önmagában alig vagy egyáltalán nem fejt ki védőhatást a retrovímssal történő fertőzéssel szemben, és alig cito­­toxikus a retrovmissal fertőzött sejtekre, s a tumor nek­­rózis faktor is csak közepesen aktív nagy koncentrá­ciókban, e két hatóanyag kombinációja rendkívüli haté­konyságú. Ez a jelenség in vivo megfigyelhető, annak ellenére, hogy a retrovírussal fertőzött betegek immun­­rendszere sérült állapotú. Ez az eredmény különösen meglepő, mivel nem tudtuk, hogy a tumor nekrózis faktorból hiány volna az ilyen betegeknél. Az 1. ábrán egy Northem-gél látható, amely a HÍV vírussal fertőzött HuT78 sejtekben a HÍV vírus mRNS- tartalmának rendkívüli mértékű csökkenését mutatja be tumomekrózis alfa-faktorral és gamma-interferonnal történő előkezelés után, összehasonlítva olyan sejtek­kel, amelyek nem részesültek előkezelésben. A 2. ábra tumomekrózis alfa-faktorral és/vagy gam­ma-interferonnal kombinált kataláz antivírális védőha­tását mutatja. A retrovírusok olyan vírusok, amelyek egy vagy két ribonukleinsavat (RNS) tartalmaznak. Ezek a vírusok a replikációhoz felhasználják a gazdasejtek metaboliz­­musát a vírus RNS genetikai anyagának fordított átírá­sához. Az így képződő nagy mennyiségű dezoxiribo­­nukleinsav (DNS) transzlációval HÍV fehérjévé és RNS-sé alakul át az utód virionok kialakításához. Ilyen vírusok például az úgynevezett „lassú” vagy lencseví­rusok és a T-sejt leukémia vírusok, mint a HTLV-I és HTLV-II, különösen azonban az AIDS-szel kapcsolatos HÍV törzsek. A fenti felismerések alapján a találmány szerinti ké­szítményekben a tumomekrózis alfa-faktor gamma-in­terferonnal kombináljuk, kívánt esetben egy oxigéntar­talmú szabad gyököket megkötő enzim hozzáadásával. A tumomekrózis alfa-faktort a 168 213 sz. közzétett európai szabadalmi bejelentésünkben útuk le (USA el­sőbbsége: 1986. július 2.), a rekombináns sejttenyészet­ben történő szintézisének módszereivel együtt. Az ott leírt tumomekrózis alfa-faktorok közé citotoxikus ami­­nosav-szekvenciájú és glikozilezett változatok is tartoz­nak, amelyek a találmány szerinti eljáráshoz is felhasz­nálhatók. A találmány szerinti eljáráshoz természetes eredetű és rekombinációs úton készült tumomekrózis alfa-faktor egyaránt felhasználható. A tumomekrózis faktor nem fajtaspecifikus, ezért az állatoktól, például sertéstől vagy szarvasmarhától szár­mazó tumomekrózis faktorok is használhatók a talál­mány szerinti eljáráshoz. Előnyös a rekombinációs mikrobiológiai sejttenyészetből származó, érett humán tumomekrózis alfa-faktor. A tumomekrózis faktor cito­­litikus aktivitása rendszerint meghaladja az lxlO6 egy­­ség/mg értéket az érzékeny L-929 patkány sejteken, ahol az egység definíciója a fentebb hivatkozott szaba­dalmi bejelentésekben megadott. Az interferonok jól ismertek. Ide tartozik a gamma­interferon, mely szintén jól ismert. A találmány szem­pontjából legfontosabb jellemzője, hogy képes a sejtek­nek a vírusfertőzésektől való megvédésére in vitro és in vivo. A találmány szerinti eljáráshoz alkalmazhatjuk a rekombinációs sejttenyészetekben termelt gamma-in­terferont, a természetes forrásból elkülönített gamma­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom