201350. lajstromszámú szabadalom • Eljárás plazmidok stabilizálására

1 HU 201350 B 2 A találmány tárgya eljárás a gének és termé­keik előállításához alkalmazott rekombináns DNS technológia területén használatos plazmi­­dok stabilizálására. A legtöbb természetes plazmid folyama­tos fenntartása, még szelekciós kényszer hiányában is (azaz olyan tényezők hiányá­ban, amelyek csak azoknak az organizmusok­nak a növekedését teszik lehetővé, amelyek magukba foglalják a plazmidot; erre példa egy antibiotikum a tápközegben olyan plaz­mid esetében, amely az illető antibiotikum­­-rezisztenciát közvetítő gént hordozza) azt sugallja, hogy a plazmid-fenntartási funkciók úgy fejlődtek ki, hogy biztosítsák ezeknek az extrakromoszomális elemeknek a folyamatos jelenlétét nagy hatékonysággal. A plazmid­­-fenntartási funkciók elsődlegesen a gének replikációjából állnak, beleértve ezek szabá­lyozó köreit is, amelyek szabályozzák a plaz­mid koncentrációját a sejtben. A növekvő sejtekben a replikációs szabályozó rendszer a plazmid-kópiák számától függően a plaz­­mid-replikáció valószínűségének növelésével vagy csökkentésével helyreállítja az átlagtól való eltéréseket. Nincs azonban olyan szabá­lyozó rendszer, amely meg tudná akadályozni olyan sejtek előfordulását, amelyekben na­gyon kevés vagy éppen csak egy plazmid van, és nyilvánvaló, hogy ilyen sejtekből vagy lehetőség arra is, hogy plazmidmentes leánysejt képződjék. Ez a probléma termé­szetesen a kis kópiaszámú plazmidoknál a legnagyobb. Sőt, a plazmidmolekulák passzív eloszlása a sejtosztódásnál szükségszerűen eredményez bizonyos gyakorisággal plazmid­mentes sejteket. Mivel a plazmidmolekula el­vesztése a sejtből irreverzibilis, egy ilyen nem-stabil szituáció következménye az lesz, hogy a teljes populáció végül is plazmidmen­­tessé válik. A plazmidok sejtosztódásnál történő vé­letlenszerű eloszlása mellett más tényezők is befolyásolhatják a plazmidok elvesztésének arányát a plazmid fenntartásához szolgáló, szelekció hiányában nőtt sejtek tenyészeté­ből. így pl. néhány plazmid speciális rekom­binációs rendszert igényel abból a célból, hogy a két újonnan replikáit molekula szét­váljon (Austin és munkatársai, Cell, 25, 1981, 729-36 oldal). A szétválás hiányában multime­rek képződnek (egymásba kapcsoltak), és ilyen módon a leánysejtekké osztódás szint­jén még egy nagy kópiaszámú plazmid is úgy tűnhet, mint egy kis kópiaszámú plazmid, mivel a plazmidmentes sejtek keletkezésének valószínűsége növekszik a multimer szerke­zetben egymásba kapcsolt plazmidmolekulák számának növekedésével. Egy másik jelenség, amelyet gyakran meg lehet figyelni a rekom­bináns DNS technológiában, egy stabil klóno­zó vektor átalakulása nem-stabil hibrid vek­torrá, egy DNS fragmens beiktatásának ered­ményeképpen, amelynek jelenléte vagy csök­kenést okoz a plazmid kópiaszámában, vagy egy sérült terméket szolgáltat, amely negatí­van hat a sejtnövekedésre. Minden ilyen esetben a plazmid kiválása és elvesztése egy bizonyos (kisebb vagy na­gyobb) gyakorisággal történik, amelyet nem könnyű kívülről befolyásolni. A természetes plazmidok stabilitása, kü­lönösen a kis kópiaszámú plazmidoké, azt su­gallja, hogy a replikációs szabályozó rend­szeren kívül a fenntartási funkciók egy má­sodik sorozata is létezik, amely aktívan részt vesz a plazmidmolekulák rendezett elosztásá­ban a sejtosztódásnál. Az ilyen funkciókat megosztási funkcióknak nevezzük, és tanul­mányok (pl. Meacock és munkatársai: Cell 20, 1980, 529-42 oldal; Nordstróm és munkatársai: Plasmid, 4, 1980, 332-49 oldal, Seelke és munkatársai: Plasmid, 7, 1982, 163-79 oldal) már rámutattak, hogy ezeket legalábbis rész­ben maguk a plazmidok kódolják (.par' te­rületekben). így bizonyos plazmid-hiányos mutánsok elvesztették stabil fenntarthatósá­gukat vagy öröklődésüket annak ellenére, hogy normál vadtípusú viselkedést mutatnak, jelezve, hogy egy plazmid-fajlagos funkció, amely a stabilitást biztosítja, kiiktatódott (lásd Nordstrom és munkatársai fentebb idé­zett munkáját). Mivel sok a rekombináns DNS technoló­giában vektorként alkalmazott plazmid nagy mennyiségű DNS-t vészit a vad típusú szülö­­-plazmidokhoz viszonyítva, ezek hajlamosak a nem-stabil öröklődésre. Ez komoly problémát vet fel, mivel a plazmid instabilitása végül is a plazmid teljes elvesztését eredményezi a sejtekből, ami csökkenti a plazmiddal kódolt géntermékek relatív kitermelését. Ez a prob­léma különösen jelentős a géntermékek nagy mennyiségű termelésénél, ahol a mikroorga­nizmusok növekedése szelekciós kényszer, pl. egy antibiotikum, mellett nem vihető keresz­tül, de gyakran környezeti szempontokból legalábbis nem kívánatos, és ahol a mikroor­ganizmusok generációk nagy számán keresz­tül növekednek. Az olyan vektorok, amelyek sejtenként csak néhány kópiában vannak je­len, a legvalószínűbb, hogy nem stabilan öröklődnek és ezért eltűnnek a sejtből. Még azokról a plazmidokról is ismeretes, amelyek szokásosan viszonylag nagy kópiaszámúak a plazmidnak viszonylag jó stabilitást biztosít­va, hogy nem-stabillá válnak, amikor a plaz­­middal természet szerint nem rokon gént hordozó DNS fragmenseket iktatnak beléjük. A jelen találmány tárgyát olyan plazmi­dok képezik, amelyek a plazmiddal természet szerint nem rokon beiktatott gént vagy gé­neket hordoznak, és amelyek ezen túl egy olyan beiktatott gént is hordoznak, amely megosztási funkciókat lát el. A .beiktatott’ kifejezés azt jelenti, hogy a gén(ek)et vagy DNS fragmenst a végső plazmid kialakítása valamely szakaszában vezetjük be a plazmid­­ba. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom