199761. lajstromszámú szabadalom • Eljárás folyékony kommunális szennyvizek, szennyvíziszapok és hígtrágyák mezőgazdasági hasznosítására
1 HU 199761 A 2 A találmány tárgya eljárás folyékony kommunális szennyvizek, szennyvíziszapok és hígtrágyák mezőgazdasági hasznosítására, amikor is a folyékony hulladékot a talajban létrehozott barázdákba folyatjuk. Eddig is ismert, hogy az állati ürülék és az alomszalma keverékéből istállótrágya, talajtrágya keletkezik. Felhasználása során a trágyaterítést követő talajbaforgatásra nemcsak azért van szükség, hogy megteremtsék a gyökérkapcsolatot, hanem elsősorban azért, hogy a szerves összetevők növényi tápanyaggá mineralizálódhassanak a talajban. Ezért a gyakorlatban - ha a trágyakezelésre nem is - az istállótrágya kijuttatására és beszántására mindig nagy gondot fordítottak. Ugyanakkor a ki nem hordott, trágyakazalban vagy szarvasban maradt istállótrágya a környezet veszélyeztetése nélkül emésztette fel önmagát. Kezelést nem igényelt, nem volt káros területi hatása. Az istállótrágya a kiadagolt mennyiség függvényében a talaj fizikai rendszerét, szerves váz és kolloid állományát közvetlenül módosítja. Tápanyagszolgáltató képessége viszont az idő függvényében érvényesül. Az istállótrágya biológiai lebomlása 4-6 évet vesz igénybe, s így ennek megfelelően alakul az újratrágyázási idő. Az ístállótrágyával ellentétben a műtrágyák jó része kész növényi tápanyagot tartalmaz. Általában két nagyságrenddel nagyobb a műtrágyák súlyszázaléknyi hatóanyagértéke, mint az istálló és más szerves trágyáké. Amíg a szerves trágyák a talajban 4-6 év alatt alakulnak tápanyagokká, a műtrágyák jó része a kiadagolás pillanatában összhatónyag-tartalmukkal a növények rendelkezésére áll. A trágyázási gyakorlat a szerves trágyát ezért mindig alaptrágyának, a műtrágyát viszont kiegészítő fej- és levéltrágyának használja. Mint minden szerves trágya, a hígtrágya is talajtrágya. Mezőgazdasági hasznosítására számos kísérlet, valamint eljárás ismeretes. Az egyik ilyen megoldás a növényre öntözés, amelynek során az előkezelt, homogenizált, vagy fázisbontásból származó vízfázist, esetleg hígított szennyvizet esőztető berendezéssel juttatják ki a hasznosító területre, a tenyészidő folyamán. Télen és esős időben, amikor nem kell vagy nem lehet öntözni, a szántó helyett biztonsági erdőbe: nyárfás elhelyezőbe vagy külön kiképzett szűrőmezőre kerül a szennyvíz (VITUKI tájékoztató, 1980. 120. sz. 245-247. old.). A közvetlenül a növényre történő esőztetés, illetve permetezés azonban egyrészt a növényt, másrészt a környezetet szennyezi és olykor károsító (perzselő) hatása van a növényekre. A porlasztásos, nagy felületi elosztás és területi kiterjesztés következtében a levegő szennyeződik és bűzőssé válik, a berendezés kezelésének higiéniája igen kétséges (duguláselhárítás, áttelepítés stb.), így a berendezéssel dolgozók részére rendszeres orvosi felügyeletet és megfelelő szociális létesítményeket kell biztosítani. További hátránya, hogy az esőztetéssel hasznosító telepet, illetve szántót a permetelhordás és a szagterjedés megfékezésére a forgalomtól távol, védő erdősávval körülvéve kell elhelyezni. A növénytakaró bakteriális szennyeződése ugyanakkor leszűkíti az így termeszthető növények körét és a termesztést még a betakarítást megelőző várakozási idővel is terheli. Mindezek mellett az ilyen esőztető eljárással körülbelül 20-30 mm mennyiségű hígtrágya vihető ki a növényzetre, illetve a termőtalajra. Ez lényegében 200-300 m3/ha terhelést jelent. Ez a megoldás tehát mind ökológiailag, mind gazdaságosságát és hatékonyságát tekintve előnytelen megoldásnak tekinthető. Ezt igazolja, hogy elterjedése igen korlátozott. Egy másik megoldás a talajfelszínre történő adagolás, amely történhet például a sorközökbe vagy a növényzet nélküli tarlóra, talajelőkészítés közben. A terhelhetőséget azonban a felszín vízbefogadó képessége és akiülepedő, de felszínen maradó szilárdanyag menynyisége itt is körülbelül 20-30 mm-ben határolja be. További hátránya a megoldásnak, hogy az előzőhöz hasonlóan igen nagy a területi igénye. Ezen a bűzhatás erősen érvényesül és csupán a beszikkadás után, azaz mintegy 10 nap elteltével szüntethető meg bemunkálással. A deflációs és eróziós hatások a felszíni üledéket bemunkálás előtt is elhordással veszélyeztetik. Mindenesetre a megoldás előnye az öntözéshez képest, hogy csupán a felszínt fertőzi, a növényt nem. Á fenti megoldásoknál lényegesen előnyösebb a híghulladáknak a talajba juttatása, ami mind a felszínt a kolmatációtól, mind a légteret a bűzhatástól megvédi azáltal, hogy a folyékony anyag közvetlenül a talajszelvénybe kerül, ahol mikrobiális bomlásközegben a legkevesebb veszteséggel hasznosulhat. A folyékony hulladéknak a talajba történő bejuttatására többféle megoldás ismeretes. Ennek egyik változata a talajba injektálás, amit a folyékony hulladékot szállító járműre szerelt méylazító és injektáló bezendezéssel végeznek. Ilyen berendzést ismertet például a Magyar Mezőgazdaság 1987. január 7-i száma. Az eljárás során az injektáló kések a talajt 10-50 cm mélyen felhasítják és az így megemelt talajszelet üregét folyadékkal töltik ki. Ezt követően a visszaeső talaj a felszínen összezáródik. Dy módon mind a bűzhatás, mind a felszíni szennyezés a minimumra csökken. Nyilvánvaló, hogy ez az eljárás lényegesen jobb, mint a növényre, vagy talajra történő kiszórás, a talajba adagolt mennyiség azonban itt sem haladja meg az előzőeket és további hátránya az eljárásnak, hogy az injektáló berendezések fagyott talajállapotban vagy sáros szelvényben nem működőképesek. Ennek megfelelően kihasználhatóságuk korlátozott, működésük időszakos és ezért elég költséges. A folyékony hulladékoknak a talajba történő bejuttatása történhet talajba folyatással is. Ennek lényege, hogy a talajt a kijuttatást megelőzően elő kell készíteni a folyékony hulladék befogadására és szétosztására. Az előkészítés egyik módja az, hogy a hasznosító területen ismert módon vakond dréneket alakítunk ki 60-80 cm mélységben, majd a csővezetéken a helyszínre nyomatott hígtrágyát különleges injektáló fejjel ezekbe a őrénekbe nyomatjuk. A drénekből a hígtrágya a hatásterületen eloszlik. (Az eljárást a Magyar Mezőgazdaság 1987. január 14-i száma ismerteti.) Egy másik megoldás szerint (amelyet a Monori Állami Gazdaságban alkalmaznak) a hígtrágyát a szántáskor juttatják a talajba oly módon, hogy előzőén a szántás irányára merőlegesen 30-40 cm mély árkokat húznak. Ezekbe öntözőcsöveken át nyomják a hígtrágyát. Szántáskor az eke az árkokat átvágja és 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
