199688. lajstromszámú szabadalom • Eljárás azitromicin és 4"-epi-analógját tartalmazó, protozoaellenes gyógyászati készítmények előállítására
HU 199688 B Az (1) általános képletű vegyületeknek az emlősök protozoás fertőzéseinek a kezelésében vagy megelőzésében megmutatkozó hasznosságát a Toxoplasma gondii által egereken kiváltott fertőzéssel szemben mutatott figyelemreméltó hatásukkal jellemezhetjük, így például azt találtuk, hogy az azitromicin az egér toxoplazmózissal szemben erős in vivo hatást mutat. A vizsgálatot úgy végezzük, hogy egereket intraperitoneálisan a Toxoplasma gondii virulens (fertőzőképes) RH-törzséből származó 102 tachyzoitával fertőzünk, majd 24 órával később orálisan, gyomorszondán keresztül beadunk testtömegkilogrammonként és naponta 200 mg, polietilén-glikol 200-ban oldott azitromicint. Valamennyi így kezelt állat túlélési ideje meghaladja a 10 napot. A 100 mg/kg-os es 50 mg/kg-os dózisok 80%-os illetve 20%-os túlélést eredményeznek. A további kísérletek azt mutatták, hogy, ha az egereket először 103 RH-tachyzoitával megfertőzzük, majd további 3 napig minden nap beadunk napi egyszeri dózisban 200 mg/kg hatóanyagot, akkor a túlélés 100%-os. Továbbá, a hatóanyagnak ez a dózisa 100%-os mértékben megvédi a fertőzött egereket, még akkor is, ha a 102 RH-tachyzoitával végzett fertőzést követően, 72 órával később adjuk be a hatóanyagot. További kísérleteink azt mutatták, hogy ha egereket intracerebrálisan (az agyba adva) megfertőzünk a Toxoplasma gondii C56-törzséből származó 104 tachyzoitával, majd további 10 napon át naponta és testtömegkilogrammonként 200 mg hatóanyagot adunk be az állatoknak, akkor az egerek 70%-a életben marad, míg a kezeletlen kontrollcsoportba tartozó állatoknak csak 10%-a éli túl a kísérletet. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az azitromicinnek erős hatása van a Toxoplasma gondii által kiváltott fertőzésekkel szemben. (Az egér toxoplazmózis modell részletesebb leírását lásd Hofflin és munkatársai fent említett közleményében, valamint az ott idézett korábbi közleményekben.) Az emlősök szisztémás protozoás fertőzéseinek kezelése és megelőzése során, és különösen a Toxoplasma gondii törzsei által embereken kiváltott toxoplazmózis kezelése és megelőzése során az azitromicint és a 4”-epi-azitromicint, beleértve ezek gyógyászatilag elfogadható sóit is, orálisan (szájon át) vagy parenterálisan ( a gyomor- és bélrendszer megkerülésével) adagoljuk. Általában előnyben részesítjük az orális adagolást, különösen olyan esetekben, amikor a hatóanyagot krónikus módon (hosszú ideig), megelőzésként adagoljuk. Előnyös lehet azonban a parenterális adagolás is, különösen a toxoplazmózis súlyos eseteinek akut kezelésében, az adagolás módját a kezelőorvosnak kell kiválasztania. Az előnyös dózis-tartomány naponta és testtömegkilogrammonként körülbelül 5 mg és 100 mg között van, ezt a dózist egyetlen alkalommal vagy naponta több részletben adjuk be, az adagolás módjától függetlenül. Különleges helyzetekben, és különösen az életveszélyes mértékű 3 fertőzések esetében a kezelőorvos belátása szerint ennél nagyobb dózisokat is elő lehet írni. Ha az azitromicint vagy a 4”-epi-azitromicint, beleértve ezek gyógyászatilag elfogadható sóit is, egy emlős szisztémás protozoás fertőzésének kezelésére vagy megelőzésére, és különösen az emberen fellépő toxoplazmózis kezelésére vagy megelőzésére használunk, akkor e vegyületeket adagolhatjuk önmagukban is, de előnyösen valamely olyan gyógyászati készítmény formájában alkalmazzuk őket, amely készítmények a hatóanyagot valamely, gyógyászatilag elfogadható vivőanyag vagy hígítószer kíséreteben tartalmazzák. Az ilyen — orálisan vagy parenterálisan adagolható — gyógyászati készítményeket a gyógyszerkészítésben szokásos, önmagában ismert módszerekkel, például a 4,474,768, 4,512,982 és 4,526,889 számú, fentiekben említett amerikai szabadalmi leírásokban ismertetett módszerekkel állítjuk elő. Az azitromicin-dihidrát előállítását a találmány szerinti eljárást a továbbiakban — a találmány oltalmi körének szűkítése nélkül — példákkal szemléltetjük. 1. példa Nem nedvszívó azitromicin-dihidrát A) módszer Egy 500 ml térfogatú Erlenmeyer-lombikba bemérünk 100 g, a 6. példában leírt módon előállított, 3,1 % vizet tartalmazó, nedvszívó monohidrátot, 220 ml tetrahidrofuránt és 5 g diatomaföldet, az elegyet 30 percig keverjük, majd az oldatlan részeket kiszűrjük, és 20 ml tetrahidrofuránnal mossuk. Az egyesített szűrletet és mosófolyadékot áttöltjük egy 3 1 térfogatú gömblombikba, és az oldathoz erélyes keverés közben hozzáadunk 2,0 ml vizet. 5 perc múlva az elegyhez 5 perc alatt hozzáadagolunk 1800 ml hexánt, és eközben az elegyet erélyesen keverjük. Ezt követően az elegyet további 18 órán át ülepítjük, majd a cím szerinti vegyületet kiszűrjük, egyszer 10 ml hexánnal mossuk, és csökkentett nyomáson megszárítjuk. Ily módon 89,5 g terméket kapunk, amelynek víztartalma a Kari Fischer-módszerrel meghatározva: 4,6±0,2%. B) módszer Egy lombikba bemérünk 197,6 g, a 6. példában leírt módon kapott, nedvszívó monohidrátot és 430 ml tetrahidrofuránt, és az elegyet mindaddig keverjük, míg teljes, fehér oldatot nem kapunk. Utána hozzáadunk 10 g aktívszenet és 10 g diatomaföldet, az elegyet negyedórán át keverjük, majd 800 ml hexánnal mossuk, és egy diatomaföldből készített szűrőágyon átszűrjük, a szűrőágyat végül 250 ml hexánnal mossuk. Az egyesített szűrletet és mosófolyadékot hexánnal 2500 ml térfogatra hígítjuk, és 34°C hőmérsékletre melegítjük. Ezután keverés közben hozzáadunk 24,7 ml vizet, majd hagyjuk az elegyet 4 3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
