199161. lajstromszámú szabadalom • Eljárás polimer bevonattal stabilizált poliizocianátot tartalmazó diszperziók előállítására

199161 4 szuszpenziőban szobahőmérsékleten nem rea­gálnak, hő hatására azonban poliuretánokká térhálósíthatók. Valószínű, hogy a stabilitást az izocianát-csoportok és víz lassú felületi reakciója eredményezi. A térhálósodást ezután magas, például 150—200°C-os hőmérsékleten az uret.-dion gyűrűk hasításával érik el. A találmány feladata olyan eljárás kidol­gozása volt, amellyel szilárd poliizocianát­­-részecskék polimerből álló védőburokkal von­hatók be, amely részecskék felületén lévő NCO-csoportok aminnal, illetve poliolla! való reakciókészségét teljesen megszünteti, úgy, hogy a „passzíváit“ részecskék a leendő reak­ciópartnereiben, azaz poliaminban és/vagy poliolban diszpergálva korlátlanul hosszú időn át tárolhatók. Felhasználás előtt elegendő a burok megszüntetése ahhoz, hogy a két komponens reagáljon egymással. További célkitűzés az volt, hogy a „passzi­válás“ folyamata lehetőleg ne idegen anya­gokból álló közegben, később eltávolítandó oldószerekben menjen végbe, hanem maguk­ban a poliaminokban vagy poliolokban, mert ez esetben még a burokkal, bevonattal ellá­tott részecskék elkülönítése sem szükséges, hanem a stabilizálási művelet reakcióelegye — a szükséges adalékok hozzáadása után — már a kész egykomponenses reaktív rendszert képezi. Tekintettel azonban arra, hogy bizo­nyos esetekben a viz is igen alkalmasnak bizonyult stabilizálási közegként, a passzíváit részecskék elkülönítését sem zártuk ki a kísér­letekből. Azt találtuk, hogy alifásán kötött amino­­csoportokat vagy -CO-NH-NH2 végcsoporto­kat tartalmazó két- vagy többfunkciós vegyü­­letek, továbbá hidrazin, hidrazinszármazékok vagy a felsoroltak elegyei (a továbbiakban: aminstabilizátorok) alkalmazhatók a poliizo­­cianát-részecskék bevonására. A találmány tárgya tehát eljárás polimer bevonattal stabilizált, késleltetett reakció­­készségű szilárd poliizocianátot tartalmazó diszperziók előállítására. A találmány értel­mében úgy járunk el, hogy 30—185°C olvadás­pontú, 0,5—200 mikron közötti részecskemé­retű szilárd poliizocianátot NCO-csoportokra számítva 0,1—25 ekvivalens százalék amino­­csoportnak megfelelő mennyiségű, 32— 6000 móltömegű, — alifásán kötött aminocsoportokat vagy — -CO-NH-NH2 végcsoportokat tartalmazó két- vagy többfunkciós vegyülettel vagy — hidrazinnal vagy — hidrazinszármazékkal vagy — a felsoroltak elegyeivel reagáltatva stabilizálunk 400—6000 móltöme­gű poliolt és/vagy poliamint és adott esetben vizet, lágyítót, láncmeghosszabító szerként 400-nál kisebb molekulatömegű amint és apo­­láris vagy 4-nél kisebb dielektromos állandó­val rendelkező szerves oldószert tartalmazó közegben, a poliizocianát olvadáspontjánál alacsonyabb hőmérsékleten, vizes közeg ese­3 tén a stabilizált poliizocianátot a folyadékból elkülönítjük és 400—6000 móltömegű poliol­ban és/vagy poliaminban újból diszpergál­­juk, majd kívánt esetben a poliolt és/vagy poliamint és a stabilizált poliizocianátot tar­talmazó diszperzióhoz katalizátort, láncmeg­­hosszabítót és egyéb adalékot, előnyösen pig­mentet, színezéket, arttioxidánst, fényvédő anyagot adunk. Az eljárás előnye, hogy a burkolatot lé­nyegében vékonyrétegű poliaddíciós termékből és az NCO-csoportok csupán jelentéktelen mértékű reagálása közben alakítjuk ki. A polikondenzációs termékekkel történő burko­lással olyan poliizocianát részecskékhez ju­tunk, amelyek az egykomponensű rendszerben csak egy közelebbről később meghatározandó „besürűsödési hőmérséklet“ felett, például a burkolat széírepesztésével nyíróerő hatására, a poliaddíciós rétegen keresztül a poliizocia­nátok diffúziójának megkönnyítésével vagy a poliaddíciós réteg egyszerű feloldásával poláros oldószerben, mint poliizocianátok lép­nek reakcióba. A szilárd poliizocianát részecskén lévő „polikondenzációs“ burok az „amin-stabilizá­­tor“-tói függően valamelyest különbözik. Poli­­aminokkal polikarbamid burkok, hidrazinnal vagy hidrazinokkal poli(hidrazo-dikarbamid) burkok, -CO-NH-NH2 végcsoportokat hordo­zó hidrazid vegyületekkel, így dihidrazidok­­kal, bisz-szemikarbazidokkal, bisz-karbazin­­-észterekkel, szemikarbazid - hidrazidokkal vagy amino-hidrazidokkal a polimerláncban különbözően kapcsolódó sok -NH- és -CO-cso­­portot hordozó összetettebb polikondenzációs termékek alakulnak ki. A stabilizált poliizocianátokat főként köz­vetlenül a poliolokkal és/vagy poliaminokkal, előnyösen nagyobb molekulájú poliolokkal al­kotott diszperzióban, adott esetben kismoleku­­lájú poliolokkal vagy aromás poliaminokkal, mint láncmeghosszabbító szerekkel, leginkább azonban aromás és/vagy alifás amincsopor­­tokat hordozó nagyobb molekulájú poliami­nokkal alkotott diszperzióban, adott esetben láncmeghosszabító szerként adagolt kismole­­kulájú poliaminok és/vagy kismolekulájú po­­liolok segítségével állítjuk elő, ezáltal az egykomponensű uretánok készítésénél közvet­lenül felhasználható diszperzióhoz jutunk. Mint ahogy már említettük, a fenti in situ előállításon kívül a stabilizált poliizocianátok poliolokban vagy aromás poliamino-vegyü­­letekben, monoalkoholokban, oldószerekben, lágyítókban vagy vízben lefolytatott reakció­val is előállíthatok, ezt követően pedig a kapott stabilizált, burokkal bevont poliizocianátok például szűréssel elválaszthatók, majd újra szuszpendálhatók. A stabilizált poliizocianá­tok még legalább 75%, előnyösen legalább 92%, legfőképp pedig legalább 97%; maxi­mum azonban 99,9%, előnyösen pedig leg­feljebb 99,7% mennyiségben az eredeti izo­­cianátok izocianát csoportjait tartalmazzák. 3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 05

Next

/
Oldalképek
Tartalom