198071. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 3-klór- szubsztituált cefalosporin-származékok előállítására
3 198 cm 4 mint például a tcrc-butoxi-karbonil-csoport, a benziioxi-karbonil-csoport, az alliloxi-karbonil-csoport, a 4-nitro-benziloxi-karbonil-csoport és a cinnamoiloxi karbonil-csoport; a halo-1—10 szénatomszámú alkoxikarbonil-csoportok, mint, például a (2,2,2-trikIóretoxi)-karbonil-csoport; és az 1—15 szénatomszámú aril-alkil-csoportok és alkenil-csoportok, mint például a benzilcsoport, a fenil-etil-csoport, az allil-csoport vagy a tritil-csoport (trifenil-metil-csoport). Más, szokásosan alkalmazott amino-védő csoportok a szilil származékok (például triinetil-szilil származékok) vagy enamidok, amelyeket (3-keto-észterekkel, mint például mctil- vagy etil-acetoacetáttal állítunk elő. A „karboxi-védőcsoport” elnevezés alatt a szakirodalomban leírt csoportokat értjük, amelyeket a cefalosporin molekulában a karboxilcsopoit blokkolására vagy védésre szokásosan alkalmaznak, miközben azon más funkciós csoportjai részvételével kémiai reakciókat végeznek, és amelyek kívánt helyen könynyen, közönségesen alkalmazott eljárással, például hidrolízissel vagy hidrcgenolízissel cltávolíthatók. Jellemző karboxi-védó'csoportokat írt le például E. Hasiam „Protective Groups in Organic Chemistry”, lásd fenn, 5. Fejezet, és Greene „Protective Groups in Organic Synthesis”, lásd fenn, 5. Fejezet c. munkáiban, amelyeket referenciaként adunk meg. Szokásosan alkalmazott karboxi-védőcsoportok például az 1 — 10 szénatomszámú alkilcsoportok, mint például a metilcsoport, a terc-butil-csoport, a decii-csoport; a halo- 1—10 szénatomszátnú alkil-csoportok, mint például a 2,2,2-triklór-etil-csoport, és a 2-jód-etűcsoport; az 5—15 szénatomszámú aril-alkil-csoportok, mint például a benzilcsoport, a 4-metoxi-benzilcsoport, a 4-nitro-benzil-csoport, a trifenil-metilcsoport, a difenil-metil-csoport; az 1—10 szénatomszámú alkanoiloxi-inetil-csoportok, mint például az acetoxi-metil-csoport, vagy a propionoxi-metil-csoport; és más csoportok, mint például a fenacil-csoport, a 4-halo-fenacil-csopcrt, az alldcsoport, a dimetil-allil-csoport, a tri-(l— 3 szénatomszámú alkil)szilil-csoport, mint például a trimetil-szilil-csoport, a ß-(p-toluol-szulfoml)-etil-csoport, a (?-(p-nitro-feniltio)-etil-csoport, a 2,4,6-trimetil-benzil-csoport, a /3-mctil-tioetil-csoport, a ftálimido-mctil-csoport, a (2,4-dinitro-fenil)-szulfenil-csoport vagy a 2-nitrobenzlúdril-csoport. A „hidroxi-védőcsoport” elnevezés alatt olyan szakirodalomban leírt csoportokat értünk, amelyeket a molekula más funkciós csoportjain végrehajtott reakciók esetében a hidroxilcsoport védésére alkalmaznak. Az ilyen csoportok könnyen, például lüdrolízis segítségével, cltávolíthatók és lehetnek például a „Protective Groups in Organic Chemistry” lásd fenn, 3. Fejezet, és „Protective Groups in Organic Synthesis”, lásd fenn, 2. Fejezet, szakirodalomban leírt csoportok, amely irodalmakat referenciaként adunk meg. Ilyen alkalmas lúdroxi-védőcsoportok lehetnek például az éterek, mint például metil-éterek, t-butil-éterek, allil-éterek, benzil-éterek, triaril-metiléterek és trimetil-sziiil-éterek; az acetálok és ketálok, mint például az tetrahidro-piranil-éterek; és a savakkal képzett észterek, mint például az acetálok, a benzoálok, n formiátok, a trilluor-acetátok, a klóracetátok, a melo.xi-acetátok és a fenoxi-acetátok. A találmány szerinti (la) általános képlett! 3-klórcefalosporinok orális biológiai hatásosságát egereken végzett vizsgálatokkal mutattuk ki az alábbiak szerint. Éjszakán át Cox hím standard egereket, Lai: Cox (Standard) BR, fémhálós aljzatú ketrecben tartottunk úgy, hogy szabadon hozzájuthattak ivóvízhez és folyékony diétához. Ennek eredményeképpen a gyomorbél rendszerük szilárd anyagtól mentessé vált, de nem következett be táplálási sokk és coprophagia (például székletcvés), amely gyakran bekövetkezik éjszakán át éheztclctt rágcsálók esetében. A dózis beadása után az egereket egyenként, szellőztetett, széles szájú ketrecekbe helyeztük, amelyek emelt alsó rácsos drót aljzattal és vizeletgyűjtő tartállyal rendelkeznek. A dózis beadagolása után különböző időközökben az egereket kivettük a ketrecből és hcparinnal kezelt vért vettünk, eltávolítottuk az állatok gyomrát és kis bclrcszletct. Eltávolítottuk a húgyhólyagot és egyesítettük a ketrec alján levő tartályba gyűjtött vizelettel. A vizelet, a gyomor és a kis bélrészlet mosófolyadéka, valamint a vérből készített plazma antibiotikus aktivitását mértük. A tesztvizsgálat W. E. Wright és munkatársai, J. Antibiotics, 32 .1155 (1979) álla! leírt vizsgálat módosítóit változata. A dózis oldatokat fiziológiás sóoldatban 2 mg/mi koncentrációban készítettük szubkután, vagy orális adagolás céljára. Minden esetben 20 mg/kg dózisban adagoltuk a vizsgált anyagot az egereknek. A vizsgált vegyület szájon át való adagolás esetében kifejtett biológiai aktivitását (BA) az egérben vagy a plazma görbék alatti orális, vagy szubkután adagolás esetében mért terület (PGT) összehasonlításával, vagy a vizeletbeni orális vagy szubkután adagolás esetében való kiválasztás összehasonlításával határozhatjuk meg. A BA érték számítását az alábbi képletek szerint végezhetjük: _ TOTmáli^olás utdn_ x 1Q0 = %ßA (pGT} PGT szubkután adagolás után Dózis % a vizeletben orális adagolás után Dózis % a vizeletben szubkután adagolás után X 100 = %BA (vizelet) A három előnyös vegyület esetében tapasztalt biológiai aktivitás % értékét az alábbi táblázatban foglaltuk össze, az (la) általános képletű vegyületeket R szubsztituenseik jelentésével adtuk meg. Vizsgált vegyület Orális biológiai aktivitás R %BA (vizelet) %BA (PGT) 2-amino-tiazol-4-il 64 62 2-metil-tiazol-4-il 66 57 2-klór-t jazol-4-il 56 66 A szájon át való adagolás esetébeni bioaktivitást kutyákon is kimutattuk. A tesztvizsgálatot nőstény korcs kutyákon végeztük és a biológiai felhasználhatóságot, illetve aktivitást a fenti képletek segítségével számoltuk. Az előnyös 7/3-[2-(2-amino-tiazol-4-5 1C 15 2C 25 3C 35 4C 45 50 55 60 65 3
