197357. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kicsapott heterológ fehérjék tisztítására és reaktiválására

25 197357 26 ennek megfelelő, kis mennyiségű diszulfid vegyület jelenlétében. A diszulfid vegyületet vagy közvetlenül hozzáadjuk az oldathoz, vagy egyedül a szulfhidril vegyületet hasz­náljuk, azonban nem fordítunk gondot a le­vegő kizárására. Ekkor olyan oxidáló atmosz­féra alakul ki, amelyben már képződik bizo­nyos mennyiségű diszulfid. A szulfitolizist általában úgy végezzük, hogy az erősen denaturáló közegben, például 4-9 M guanidin-hidroklorid-oldatban szolubi­­lizált, fénytöréssel rendelkező fehérjéhez 5- -200 mg/ml, előnyösen 15-30 mg/ml nátrium­­-szulfitot vagy megfelelő moláris mennyiségű egyéb szulfitsót adunk annyi enyhe oxidáló­szer jelenlétében, amely elegendő a reakció folytán képződő esetleges szulfhidrilcsopor­­tokból a diszulfid regenerálására. Alkalmas oxidálószer például a molekuláris oxigén ka­talizátorként fémkationok jelenlétében, vagy a nátrium-tetrationát. Előnyös oxidálószer a nátrium-tetrationát. A nátrium-tetrationátot 1-20 mg/ml, elő­nyösen 10 mg/ml mennyiségben alkalmazzuk. Megfelelő ekvimoláris mennyiségű egyéb oxi­dálószert is használhatunk. Az oldatot ezután 4-24 órán át, előnyösen egy éjszakán át állni hagyjuk, 15-35 °C-on, előnyösen szobahőmér­sékleten. Jóllehet megadtunk alkalmas kon­centráció- és hőmérséklettartományokat, a pontos reakciókörülmények, amelyek a legelő­nyösebbek, természetesen függnek annak a fehérjének a tulajdonságaitól, amelynek a szulfitolizisét el akarjuk végezni. Továbbá, néha hasznos, ha csak .rész­leges’ szulfitolizist végzünk. Ebben az eset­ben lényegesen kisebb mennyiségű szulfit és oxidálószer elegendő. Lásd például a 13. pél­dát. A fentebb megadott mennyiségek csupán útmutatásul szolgálnak, és a szélső értékeket különböző paraméterek határozzák meg, így az oldatban lévő fehérje mennyisége és az elérni kívánt szulfitolizis mértéke. A fenti szulfitolizisnél felhasadnak a di­­szulfid-kötések, és egy szulfonátcsoport kapcsolódik a diszulfid-kötésben részvevő egyik kénatomhoz. Úgy véljük, hogy ennél a reakciónál a szulfition nukleofil támadással felhasitja a diszulfid-kötést. A kialakuló kö­tés minden esetben fehérje-S-SOs, azaz fe­hér je-S-szulfonát. A képződő fehérje-S-szulfonátot gyen­gén denaturáló oldatba visszük át, vagy hí­gítással vagy puffercserével, például dialízis segítségével karbamidot tartalmazó oldatba. Megjegyzendő, hogy további tisztítást végezhetünk például ioncserélő kromatográfia vagy más szokásos fehérjetisztitó módszer alkalmazásával, miközben a fehérje még az S­­-szulfonált alakban van jelen. A gyengén denaturáló közeg lehetőséget ad a megfelelő konformáció kialakulására, mi­vel a fehérje már nem tartalmaz helytelen diszulfid-kőtéseket. Ha gyengén denaturáló oldatként karbamid-oldatot használunk, a megfelelő koncentrációtartomány 1-9 M, elő­nyösen 6-8 M. A pH-értékét 5-9 között, elő­nyösen 6-8 között tartjuk alkalmas pufferrel, amelyhez adott esetben etilén-tetraecetsavat vagy más kelátképzót adunk. Ha hígítással biztositjuk a gyengén de­naturáló oldatot, akkor az eredeti erős dena­turálószert 0,5-2 M koncentrációra higítjuk. A gyengén denaturáló közeghez a kö­vetkező komponensekből álló rendszert adunk: szulfhidril vegyület (RSH) és a meg­felelő diszulfidja (RSSR), például béta-mer­­kapto-etanol, redukált glutation, ciszternáin vagy cisztein és a megfelelő oxidált vegyüle­­tek. Az alkalmazott rendszer előnyösen a glutation redukált alakjából (GSH) és oxidált alakjából (GSSG) áll. A pH-t olyan értékre állítjuk be, hogy a szulfhidril vegyület (RSH) legalábbis részben ionizált alakban (RS‘) le­gyen, úgy, hogy növeljük a szulfonát nuk­leofil átalakítását, úgy is eljárhatunk, hogy egyedül a redukált vegyületformát használ­juk a levegő jelenlétében, mivel ekkor ele­gendő mennyiségű diszulfid képződik. Az RSH/RSSR mólarány általában 20:1-5:1, elő­nyösen körülbelül 10:1, és az összes glutati­on vagy egyéb reagens koncentrációja 0,05-5 millimól. Az elegyet a fehérjétől függően 0- -37 °C-on inkubáljuk 4-24 órán át, előnyösen egy éjszakán át. A szulfhidril vegyület maga elegendő lenne ahhoz, hogy a fehérje-S-szulfonát át­alakuljon a megfelelő diszulfiddá, vagy leg­alább is diszulfid-kőtéseket képezzen magá­val a szulfhidril vegyülettel, az oxidált for­mára azonban ahhoz van szÜBég, hogy a megfelelő diszulfid-kötések sértetlenek ma­radjanak. Abban az esetben, ha tiszta szulf­hidril vegyületet használunk olyan körülmé­nyek között, amikor oxidációra nincs mód, a fehérje végül is a szulfhidríl-alakban lesz jelen, és nem diszulfidként. Ennek megaka­dályozására fenntartjuk a környező puffer oxidáló képességét kis mennyiségű diszulfid biztosításával, amelyet közvetlenül adunk az oldathoz, vagy a redukált szulfhidrilből a le­vegő hatására bekövetkező oxidációval alaki­­tünk ki. Az oldat most már a megfelelő csavaro­­dottságú fehérjét tartalmazza, s a kívánt konformációt feltehetően rögzítették a helyes diszulfid-kötések, ezért az oldatból adott esetben eltávolíthatjuk a denaturálószert egy olyan pufferoldattal szemben végzett dialízis­sel, amelynek a pH-értéke 5-9 és adott eset­ben kevés redukált glutationt vagy más szulfhidril' vegyületet tartalmaz 1 mM körüli koncentrációban. Erre a műveletre azonban nincs szükség akkor, ha a fehérje a denatu­rálószer jelenlétében is felhasználható. A fentebb ismertetett eljárásnál a fe­hérje koncentrációját eléggé kis értéken, előnyösen 1 mg/ml alatt tartjuk, mivel né­melykor - bár nem mindig - a nagyobb kon­centrációk hátrányosak a reakció lefolyásá­hoz. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom