196807. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 6-(1-cil-1hidroxi-metil)- penicillánsav-származékok előállítására
halálos adag az, amely következetesen szükséges ahhoz, hogy a fertőzött és nem-kezeit egerek 100 %át megölje). Az (I) képlet szerinti vizsgált anyagot változatos dózisszinteken perorálisan és intraperitoneálisan juttatjuk a fertőzött egerek csoportjaiba. A vizsgálat végén az anyag hatását úgy becsüljük meg, hogy az adott dózisszinten a túlélő állatokat megszámoljuk. A hatást vagy azzal fejezzük ki, hogy megadjuk az adott dózisszinten túlélt állatok százalékos arányát vagy pedig PD50-ként (az az adag, amely az állatok 50 %-át megvédte) számítjuk. Még általánosabban (I) képletü vegyületek különlegesen értékesek mint a mikrobiális béta-laktamáz erőteljes gátlói. E mechanizmus révén növelik saját baktériumellenes hatékonyságukat vagy valamely hagyományos béta-laktám antibiotikum (penicillin vagy cefalosporin) baktériumellenes hatékonyságát számos mikroorganizmussal szemben, különösen azokkal, amelyek béta-laktamázt termelnek. így az említett (I) képletű vegyületek in vitro hatása mellett azoknak az (I) képletű vegyületeknek, amelyekben R hidrogénatom, az a képességük is értékelhető, hogy bizonyos béta-laktám enzimek által való hidrolízisét gátolják. Például az ampicillin és a G-penicillin hidrolízise Novick mikrojodometrikus módszerével követhető [Biochem. J. 83, 236 (1962)], míg acefaloridin hidrolízise úgy mérhető, hogy követjük 255 nm-nél az ultraibolya elnyelés csökkenését (0’Callaghan et al., Antimicrob Agents Che mother. 1968 pp.57—63, 1969). A körülmények mindkét vizsgálatnál azonosak: 0,5 mól kálium-szulfát, 6,5 pH és 37 °C. A reakciót sejttdfl mentes béta-laktamáz hozzáadásával indítjuk be, kivéve az előzetes inkubációs kísérleteket, amelyekben az inhibitort és az enzimet együttesen oltottuk be ugyanazon kísérleti elegyben 10 perccel a reakció beindítása előtt szubsztrátum hozzáadásával. A Staphylococcus aureus, Escherichia coli, Klebsiella pneumoniae és Pseudomonas aeruginosa sejtmentes kivonatainál ampicillin a szubsztrátum 33 micro M/13 microg/ml koncentrációban. A bétalaktamáz készítmények jellegzetes fajlagos hatékonysága 6,019, 88.970, 260 és 76 micromol/óra per mg fehérje. G-penicillin (33 micromol) az a szubsztrátum. amelyet Enterobacter cloacae béta-laktamázzal használunk, amely 10.080 micromol/óra/mg fehérje fajlagos aktivitást mutat. A sejtmentes kivonatokat ultrahangos kezeléssel állítjuk elő (4° C- on három 30 mp-es behatást alkalmazva, kivéve a Staphylococcus aureust, amelyet francia sajtóval zúzunk), BHI tenyészetből, forgó rázógépes tenyésztő berendezésben. A S. aureus, P. aeruginosa és az E. cloacae törzseknél az új bétalaktamáz szintézis log-fázis tenyészet G-penicillin halálos alatti 100, 1.000 és 300 microg/ml koncentrációjával vezethető be, 2,5 órán keresztül. Az (1) képlet szerinti vegyületeteknek az a képessége, hogy a béta-laktám antibiotikumok hatékonyságát fokozzák, azokkal a kísérletekkel összehasonlítva értékelhető, amelyekben az antibiotikum MIC értékét önmagában, illetve egy olyan (1) képletű vegyület esetében értékeljük, amelyben R hidrogénatom. Ezeket a MIC eredményeket azután egy olyan összetett készítmény értékkel hasonlítjuk össze, amelyben az adott antibiotikumokat olyan (I)képletű vegyülettel kombináljuk, amelyben R hidrogénatom. Amikor a kombináció baktériumellenes hatásának erőssége kifejezetten nagyobb, mint az alkotóelemek egyedi értékeiből clőjclezhetö, akkor a hatás fokozása állapítható meg. A kombináció MIC értékeit a Barry és Sabbath által a Manual of Clinical Microbiology c. kiadványban (Lenette, Spaulding és Truant, 2. kiadás, 1974, American Society for Microbiology) leírtak szerint méljük. Az (I) képletű vegyületek általában növelik a bétalaktám antibiotikumok in vivo hatékonyságát, azaz csökkentik az antibiotikumoknak azt az adagját, amely egyébként szükséges ahhoz, hogy az egereket megóvja bizonyos béta-laktamázt termelő kórokozók egyébként halálos kimenetelű fertőzésétől. Az ilyen in vivo vizsgálatokat a fentebb leírt módon vitelezziik ki az egyes hatóanyagok esetében, de ez esetben az egerekben az (I) képlet szerinti olyan vizsgálandó vegyület, ahol R hidrogénatom vagy ennek in vivo hidrolizáló észtere és a vizsgálat tárgyát képező béta-laktám antibiotikum kombinációját adjuk be. Annak megállapítására, hogy valamely sajátos baktériumtörzs érzékeny-e egy olyan (I) képletű vegyületre, amelyben R valamely béta-laktám antibiotikumból leszármaztatható aciloxi-metil-csoport, nem szükséges in vivo vizsgálatot kivitelezni. Ehelyett a fentiekben leírt módszerekkel mérjük ki egy molárisán 1:1 arányú olyan (I) képletű vegyület, amelyben R hidrogénatom és a megfelelő béta-laktám antibiotikum elegyének MIC értékét. Az olyan (I) képletű vegyületeknek, amelyben R hidrogénatom, vagy ezek in vivo hidrolizálható észtereinek az a képessége, hogy fokozza a béta-laktám antibiotikumok hatékonyságát a béia-laktamázt termelő baktériumok ellen, hasznossá teszi őket, miután a béta-laktám antibiotikumokkal együtt alkalmazhatók az emlősök, különösen az ember baktériumos fertőzéseinek kezelésére. A baktériumos fertőzések kezelése során az (I) képletű vegyület összekeverhető a béta-laktám antibiotikummal és ezáltal a két szer egyidejűleg alkalmazható. Másik változat szerint a béta-laktám antibiotikummal való kezelés során az (1) képletű vegyület külön Is adagolható. Egyes esetekben előnyös, ha a béta-laktám antibiotikummal való kezelés megkezdése előtt, a betegnek előzetesen az (I) képlet szerinti hatóanyagot adunk. Amennyiben az (I) képlet szerinti vegyületet és a béta-alktám antibiotikumot egyidejűleg alkalmazzuk előnyös, ha az (I) vegyület és a bétalaktám antibiotikum keverékét egyetlen adagolási formában használjuk. Az ilyen gyógyszerforma rendszerint a béta-laktám antibiotikumot és az (I) képlet szerinti vegyületet 5-80 súly% gyógyszerészetileg elfogadható vivő-, illetve hígítóanyaggai együtt tartalmazza. A tárgybani vivő- vagy hígítóanyagot annak figyelembevételével választjuk meg, hogy mi az alkalmazás szándékolt módja. Orális alkalmazásra tablettákhoz, kapszulákhoz, szögletes tablettákhoz, pasztillákhoz, porokhoz, szirupokhoz, elixírekhez, vizes oldatokhoz és szuszpenziókhoz és hasonlókhoz folyamodunk. A hatóanyagnak a vivőanyaghoz viszonyított részaránya természetesen függvénye a kémiai természetének, 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
