196700. lajstromszámú szabadalom • Eljárás parenterálisan beadható, homogenizált, bázisos hidrofób hatóanyagot tartalmazó, emulzió formájú gyógyászati készítmények előállítására
1 2 Infúziók esetében ez a komplikáció a vizsgált eseteknek megközelítőleg 30 százalékában lépett fel, tekintet nélkül arra, hogy az infúzió céljára tűt, fém-vagy műaiiyagkauiill alkalmaztak. Egy másik vizsgálati sorozat azt mutatta, hogy 25 30 százalékban következett he infúzió utáni tromboflebitisz, bár az esetek 32 százalékában a koniplikáció tünetei csak egy hét után jelentkeztek. A Drug Intelligence and Clinical Pharmacy 3, 266 (1977) helyen közöltek szerint daganatellenes gyógyszerek intravénás adagolása során a tromboflebitisz 33 százalékos gyakorisággal fejlődött ki. E komplikációk megoldására a következőket javasolták: (a) a tű vagy a katéter méretének figyelembe vétele a véredény átmérőjének méretéhez képest, (b) az infúziós oldat sűrűségének a figyelembe vétele, és (c) új. hasított típusú tű vagy katéter alkalmazása. Amint a fentiekben említettük, az intravénás adagolás a gyógyszer bevitelének közvetlen és gyors útja és - amint erről beszámolnak „Extravasation” (az érből való kiszivárgás) címmel a Drug Intelligence and Clinical Pharmacy 17, 713 old. (1983) helyen — nem egyszerű módszer, hanem különleges berendezést, gyakorlott személyzetet és gondos megfigyelést igényel. Ezen adagolási mód egyik veszélye az intravénás folyadék esetleges helytelen irányítása, amelynek következtében ez a folyadék a vénából a környező szövetekbe kerül. Ez megtörténhet akkor, ha egy intravénás kanül a vénából a környező szövetbe csúcszik, vagy ha az intravénásán adagolt folyadék a vénából a véna átszúrása következtében a környező területre szivárog. Az idézett közlemény beszámol arról, hogy érből való kiszivárgás következett be a vizsgált esetek 11 százalékában gyermekek intravénás kezelése során és 22,8 százalékban felnőttek intravénás kezelésekor. Szerencsére a legtöbb ilyen hibát a legtöbb esetben gyorsan felismerik, s így csak kevés kárt okoznak. Bár megálllapították, hogy az érből való kiszivárgás következtében csak kevés esetben fordult elő a szövetek károsodása, ez a károsodás súlyos lehet, és a tervezettnél hosszabb kórházi tartózkodást tehet szükségessé. Az. érből való kiszivárgás által okozott károsodás a kezelés jellegétől és a környező szövetbe került folyadék térfogatától függ. Legegyszerűbb esetben az érből való kiszivárgás fájdalmas, eritémás duzzanatot okoz, amely körülveszi az intravénásán bevezetett kanül helyét. Ha a bőr teljes vastagságának csak egy része sérül meg, akkor a terület felhólyagosodhat, a bőr foltossá válik és megsötétedik. Ha a bőr teljes vastagságában károsodik, akkor felülete teljesen kifehéredhet, és a későbbiekben nagyobb tömegű elhalt szövet képződik. Daganatgátló hatású kemoterápiás hatóanyagok érből való kiszivárgása által előidézett lokális (helyi) toxicitás megelőzésének és kezelésének a problémái összefoglaló közleményben találhatók /Cancer treatment Reviews, 7, 17 (1980)/. Egy másik helyen /Seminars ín Oncology 9, 14 (1982)/ leírják, hogy a kemoterápiás anyagok adagolása során igénybevett vénák legtöbbje a felhám és a szubkután zsírréteg között helyezkedik el. Toxikus hatóanyagok érből való kiszivárgása az érintett terület fölött a bőrnek teljes vastagságában történő pusztulását idézheti elő. Azokon a területeken, ahol a szubkután zsírréteg mennyisége csekély - így például a kéz felső felületén és az ezzel határos területeken — az idegek, inak és az izomzat súlyosan károsodhat. Az érből való kiszivárgás gyakoriságának csökkentésére a következőket javasolták: (a) a szabadon áramló intravénás befecskendezést kombinálva azzal, hogy a vénás befecskendezés előtt és után fiziológiás konyhasóoldatot adagolnak, (b) a könyökhajlati üreg és a kéz elkerülését (c) megfelelő áramlási sebesség alkalmazását, és (d) egy arterio-vénás fisztulának csak a vénás oldalát használják. Beszámoltak azonban arról, hogy számos rákos betegnek olyan rosszak a vénái, hogy esetenként nem kerülhető el az érből való szivárgás. A fentiekben az adriamicin (doxorubicin) esetére leírt, befecskendezés során fellépő káros reakciók számos olyan hatóanyag esetében hasonlók, amelyek — fiziológiai szempontból nem megfelelő ionizációs jellemzőik következtében — kicsapódnak és/vagy a helyi szöveteken megkötődnek, ha a hatóanyagot parenterális úton adagolják. Ha esetenként az érből való szivárgás fellép, akkor ezek a komplikációk igen súlyossá válnak. Az adriamicinnek rákkezelés során alkalmazott intravénás adagolásával kapcsolatos kérdésekről beszámolnak a Plastic and Reconstructive Surgery 61,86 (1978) közleményben. Ha ez a hatóanyag az érpályából a lágy szövetekbe szivárog, akkor az intravénás adagolás helyének környezetében erős szövetelhalást idéz elő. Ez a szövetelhalás lassan fejlődik ki, több héten át folyamatosan súlyosbodik, és nem gyógyul a szokott módon. Az így keletkező fekélyek fájdalmat alig okoznak, azonban több hónapon át egyre súlyosabb fájdalom forrásává válnak, és funkcionális károsodást is okoznak, valamint nem gyógyulnak. Ezért az elhalt terület és a kiszivárgott hatóanyagot tartalmazó szövetek eltávolítását ajánlják. A bőrátültetés is kevés eredménnyel jár, ha az intravénás adagolás környezetében lévő szövetben csekély mennyiségű hatóanyag visszamarad. Ha emlősöknek intravénásán vizes oldatban biszantrén dihidrokloridot adagolnak, akkor nagy valószínűséggel kémiailag előidézett visszérgyulladás lép fel /Cancer Research 43,923 (1983)/. Az eddig megjelent közlések szerint ez a visszérgyulladás annak a következménye, hogy az intravénás oldatból származó hatóanyag a vénás vérrel keveredve kicsapódik. A véna felületén a hatóanyag részecskéinek a megjelenése a hatóanyag magas helyi koncentrációját eredményezi, ami hosszú ideig megmarad, és ingerlő (irritáló) hatása van. A biszantrén oldódási jellemzői — amelyek következtében a csapadékképződés fellép — igen érzékenyek a hőmérséklet és a pH változásaira, valamint egyéb oldott anyagok jelenlétére. Az 1. ábrában bemutatjuk a biszantrén vízben való oldhatóságának az érzékenységét 4,5 pH-értéken 6°C és 30°C közötti hőmérséklettartományban, az alábbi IB táblázatban illusztráljuk a biszantrén oldhatóságát különböző közegekben és biológiai folyadékokban, amelyek értékei a 2. ábrában görbén ábrázolva láthatók. 196.700 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 4
