195938. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés lúgos ipari szennyvíz szintelenítésére és/vagy közömbösítésére és sótartalmának csökkentésére, főleg textilipari szennyvíztisztításra, valamint ipari vízlágyító kationcserélő műgyanta regenerálására
3 195938 4 A találmány eljárás és berendezés lúgos ipari szennyvíz szintclenitésére, közömbösítésére és sótartalmának csökkentésére} valamint iprai vízlágyító kationcserélő műgyanta regenerálására. A műgyanta regenerálása során keletkező kalcium és magnézium tartalmú oldatot a lúgos vízhez keverve a szerves és/vagy szervetlen szennyező és/vagy színező anyagokat kicsapatjuk, az ezután derített vagy szűrt lúgos víz egy részét hidrogén alapú kationcserélő műgyantával savas oldattá alakítjuk és ezzel a lúgos viz másik részét közömbösítjük, a hidrogén alapú kationcserélő műgyanta regenerálása sorén keletkező sóoldatot pedig a vízlágyító műgyanta töltetének regenerálására használjuk. A találmány szerinti berendezés a vízlágyító után folyadékáram szempontjából sorbakötött kalcium és magnézium tartalmú oldattérolóból, keverőtartályból, derítőből, osztószelepból, ioncserélő készülékből, azt megkerülő vezetékből és közömbösítő medencéből áll, a keverőtartályba a technológiából a lúgos vezeték van bekötve, a derítő aljából csapadékelvezető ágazik le. A találmány lényeges környezetvédelmi feladatot old meg. A lúgos színes és magas sótartalmú ipari szennyvízből a szerves és színező anyagokat leválasztja, a lúgessógot semlegesítve a keletkező sót az ipari technológiához körfolyamatban használja fel, gyakorlatilag biztosítva az ez után keletkező szennyezett víz hatásos biológiai utótisztítását. Ismeretes, hogy a lúgos ipari technológiáknál, például a textiliparban a kezelési eljárások után nagymennyiségű hulladék lúg, szerves és szervetlen szennyező anyag, például festék maradék, nátrium ion és só keletkezik, amely biológiai úton nem tisztítható. A biológiai tisztítás előfeltételeként a szennyvízből a napfény hatását gátló színező anyagokat el kell távolítani, vagy csökkenteni kell, a lúgos kémhatást meg kell szüntetni és az összes sótartalom sem érheti el a 8 kg/m3 töménységet. A gyakorlatban a színtelenités fizikai vagy kémiai módszerekkel végzik el. A fizikai módszerek közül elterjedt a szilárd-folyadék adszorpciós megoldás, ahol adszorbensként aktív szenet, aktivált kovasavat, kokszot, tőzeget, betonitot, zeolitot, vagy ezekkel azonos hatású anyagot alkalmaznak. Ezeket az anyagokat a szennyvízzel érintkeztetik, hatásuk érvényesülése után pedig a mér színtelen oldatot elvezetik. A színtelenités kémiai módszerei közül ismert és alkalmazott megoldások a derítéssel, a kicsapatéssal, az oxidálószerekkel történő színtelenités. A színtelenités módszereivel részletesen foglalkozik: Dr. Benedek Pál .Víztisztítás, szennyvíztisztítás zsebkönyv' Műszaki Könyvkiadó 1982. 59-393 oldalai, ’agy Migray Ernőd: .Ipari vízgazdálkodás' OVH kiadvány 3. kötet 52-64 oldalai. Az ismertetett színtelenitési eljárások folyamatosan adagolt adszorbenseket, drága vegyszereket igényelnek, azokhoz különlegesen kiképzett berendezések, vegyszernek ellenálló szerkezeti anyagok szükségesek. A szennyvizek kémiai közömbösítésére általánosan ismert módszer a pH kiegyenlítés, amikor a lúgos szennyvízbe savat adagolnak 6-8 pH érték eléréséig. Ilyenkor az oldat keveréséről és megfelelő medenceméretröl is gondoskodni kell. Az erre vonatkozó szakirodalom: Nádori Károly: .Ipari vízgazdálkodás" 6. OVH kiadvány 1968. 125-131 oldal, valamint: Dr. C'hovanecz Tibor: .Ipari víz előkészítése" Műszaki Könyvkiadó 1979. 115-142 oldal. Az ismert közömbösítési eljárás a drága vegyszerek, pl. savak folyamatos és vissza nem nyerhető többletfelhasználását eredményezi, emellett az ilyen módon végzett közömbösítés önmagában is, a viz összes oldott anyagtartalmát, igy a sótartalmát növeli, ami a biológiai tisztítás feltételeit rontja. Az ipari szennyvíz sótartalmának csökkentéséle ezideig általánosan alkalmazott és gazdaságos módszer nem alakult ki. Kísérletek történtek az ivóvíz előállítására, illetve a tengervíz sótalanítására alkalmazott eljárások átvitelére. Ilyenek például a lepárlás, a fordított ozmózis és ezek változatainak, vagy a kation és anioncserélö töltetek sorbakapcsolt rendszeleinek alkalmazása. Ezekre vonatkozó irodalmi adatok: Umwelt und Technik folyóirat 7.h. 4.sz. 1984. dec. 6-8 oldal, valamint Melliand Textilberichte 5/1983. 365-372 oldal Prof. Dr. Ing. Gerhard Egbers cikkében található. A sótartalom csökkentésének ezen ismert módszerei energiaigényesek, különleges és drága berendezéseket igényelnek, kezelésük és karbantartásuk bonyolult és magasan képzett szakembereket kivén. A szennyvizek sótalanítására ezek a módszerek nem alkalmasak, az ipari gyakorlatban nem terjedtek el. Leggyakrabban a gyakorlatban a káros hatásokat úgy próbálták mérsékelni, hogy a szennyvizet az utótisztítóba történő beengedése előtt friss vízzel addig hígították, míg a szennyező anyagok töménysége a megengedett szint alá nem csökkent. Ez a gyakorlat friss ipari víz, több esetben ivóvíz többletfelhasználást igényelt, ezek a termelést, annak gazdasági oldalát lényegesen befolyásolták. Az évtizedes szokások alapján a környezetvédelmi szempontok érvényesülését a gyakorlatban általában az ipáiban úgy értelmezték, hogy a hatóságilag előirt káros anyagtöménységig kell semlegesítést és hígítást végezni, utána a szennyvíz tovább engedhető. Felismerésünk az, hogy 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
