195006. lajstromszámú szabadalom • Diagnosztikai készítmény vesekövek brushit-tartalmának kimutatására
195006 4 (1969) a kövek összetételét hamvasztásos módszerrel a magnézium- és foszfáttartalom, valamint az 550°C-os hevítési maradék alapján határozza meg, és e módszer vegyeskövek esetében nem ad megbízható eredményeket. A kvantitatív kémiai analízis hátránya továbbá, hogy nem rendelkezik a rutinmódszereket jellemző gyorsasággal és egyszerűséggel. A kémiai eljárások sok hibaforrása az elmúlt évtizedekben a nagy teljesítményekre képes fizikai-, vagy fizikai-kémiai műszeres analízis módszerek kidolgozásához vezetett. A műszeres analízis eljárások hátránya azonban, hogy bonyolultságuk és nagy költségigényük miatt csak centrumokban alkalmazhatók. A műszeres analízis eljárások három nagy csoportba sorolhatók, éspedig az optikai, röntgenográfiás és termoanalitikus módszerekre. Az optikai módszerek legrégebben alkalmazott és ma is népszerű változata a polarizációs mikroszkópia (1923). Adatai igen értékesek, mert segítségükkel a kövek különböző rétegeiben található kristályok is azonosíthatók (Randal 1942; Boyce 1958). A módszer több változata ismeretes. A kristályoptikai vizsgálat szerint a kövekből vékony (kb. 0,02 mm vastagságú) csiszolatokat készítenek, ezeket polarizációs mikroszkóppal vizsgálják, és a jellemző színű interferencia-színekből következtetnek a komponensekre. A módszer hátránya, hogy rendkívül fáradtságos munkát igényel, és az irodalom szerint bizonyos összetételeket és alkotókat nem lehet kellő biztonsággal azonosítani. A polarizációs mikroszkópia más eljárásai a szemcsemódszer (Szabó 1967) és a kőpor-mó.dszer (Marscek és Burchardt) — utóbbi módszer különösen munkaigényes és nem kellő pontosságú. Az optikai módszerek másik nagy területét az infravörös spektroszkópia alkotja. (Beischer 1955, Richter és Sücker 1967). A módszer előnye a nagyfokú érzékenység, anyagigénye mindössze 1 mg és a felvételek elkészítése aránylag rövid ideig tart. Jól alkalmazható rétegvizsgálatokhoz és a vizelet kristályos üledékének elemzésére. A karakterisztikus csoportfrekvenciák megjelenése elsődlegesen valamely kovalens kötés jelenlétére utal, azaz sószerű kőalkotókban csak az anionok mutathatók ki (Holly és Sohár 1968, Sücker 1962). Standard keveréksorozatok felhasználásával többkomponensű kövek vizsgálatára is alkalmassá tehető a spektrum additivitása alapján. Az eredmény pontossága azonban korlátozott, mert a kőminták vizsgálata során nehéz olyan felületi körülményeket biztosítani, mint amilyeneket a standard keveréksorozatok spektrumainak elkészítésénél hoztak létre, így esetenként 20—40 % kőalkotó vegyületet sem mutat ki a módszer. 3 Az optikai módszerek közé tartozik továbbá az emissziós színképelemzés. A röntgenográfiás módszerek leggyakrabban alkalmazott képviselője a pordiagramm felvétel (röntgen-diffrakció). Előnye a rendkívül kis mintaigény (kb. 0,5 mg). Leginkább rétegek és aprókövek vizsgálatára, továbbá új kőalkotók azonosítására alkalmas (Schneider 1970). Ide tartozik továbbá a mikroradiográfia (Lagergren 1956), mely lényegében a röntgenográfia kiterjesztése mikroszkopikus mérettartományra. A termoanalitikus módszer a kőalkotók termikus tulajdonságainak különbözőségén alapul. A mintaszükséglet kb. 0,2 mg. Előnye a fentiekben említett műszeres eljárásokhoz képest, hogy a felvételek rövid idő alatt elkészíthetők, minőségi és mennyiségi vizsgálatokra egyaránt alkalmas, rutinszerűen használható és különleges mintaelőkészítést nem igényel. A módszer elve, hogy egyenletes melegítés hatására a vegyületek egy része elbomlik, elég, átkristályosodik, vagy megolvad, míg másrészük a vizsgálathőmérséklet-tartományban változatlan marad. Az átalakulások típusa, kezdeti és befejezési hőmérsékletük, a folyamathoz tartozó súly- és entalpia-változás anyagonként eltérő lehet. Az Orvosi Hetilap 1973-ban megjelent 47. számának (114. évfolyam) a 2852—2853. oldalán vesekövek összetételének meghatározására szolgáló diagnosztikai készítményt írtak le. A készítmény savas reagenst és lúgos reagenst tartalmaz. A savas reagenst higany(II)-acetát kénsavas vizes oldatának és ammónium-molibdenát xilenolorange indikátort tartalmazó vizes oldatával való öszszekeverésével állítják elő. A lúgos reagenst cink-szulfát lúgos vizes oldatának kálium-bromidot, higany(II)-jodidot és metiltimolkék indikátort tartalmazó vizes oldat összekeverésével készítik el. A savas és lúgos oldat elegyítésével készített reagens a vesekő összetételének mikroszkóp alatt történő meghatározására alkalmazható. A fenti diagnosztikai készítmény hátránya — mint az az Orvosi Hetilap idézett közleményéből kitűnik — hogy a brushit felismerésére kevéssé alkalmas. Ismeretes, hogy húgyúti kövekben kalciumtartalmú komponensként kalcium-oxalátok és kalcium-foszfátok fordulnak elő. A kalcium-foszfátok közé a tercier-foszfátok közül a whitlockit és apatitok, (hidroxil- és karbonát-apatit) továbbá a primer foszfátok közül a brushit tartozik. A brushit (kalcium-hidrogén-foszfát-dihidrát) főleg kalcium-oxalát-dihidráttal és tercier kalcium-foszfátokkal képez vegyes köveket és analitikai felismerését ezek a vegyületek megnehezítik. Egykomponensű közegben a brushit röntgendiírakció, infravörös spektroszkópia és termoanalízis segítségével jól felismerhető ugyan, többkomponensű kövekben azonban 3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
