193884. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kérődzők takarmányozására alkalmas magas tápértékű fehérjealapú lisztek előállítására
1 193884 2 A találmány tárgya eljárás kérődzők takarmányozására alkalmas szójaliszt és egyéb növényi magvakból származó fehérjetartalmú lisztek tápértékének növelésére. Közelebbről, a találmány tárgya egyrészt eljárás, amellyel a növényi magvakból származó lisztek fehérjetartalma a bendőben végbemenő emésztéstől megvédhető, másrészt eljárás magasabb tápértékü liszt előállítására a fenti védelem révén. Ismert tény, hogy a bendőben emésztődő fehérjetartalmú takarmányok tápértéke az emésztés során hátrányosan változik. Megoldásként javasolták, hogy a kérődzők takarmányának fehérjetartalmát védeni kell a bendőben végbemenő oldódás vagy átalakulás ellen oly módon, hogy a szarvasmarha vagy birka bendőjén lényegében lebomlás nélkül áthaladhasson, míg a bendő utáni emésztőrendszerben emészthető és metabolizálható legyen. A fenti elmélet gyakorlati megoldása kérőd zők takarmányozása esetén bonyolultnak bizonyult. A 3 619 200. számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás szerint a növényi lisztet vagy egyéb, kérődzők takarmányozására alkalmas fehérjetartalmú anyagot a bendőnek ellenálló bevonattal látják el. A fenti bevonat célja, hogy a fehérjetartalmú tápanyagot megvédje a bendőben végbemenő mikrobiológiai lebomlástól, ugyanakkor az oltógyomorban és a vékonybélben a takarmány le tudjon bomlani és emészthető legyen. Az is ismert, hogy a kérődzők takarmányában lévő fehérje oldhatóságát a takarmány tanninos, formaldehides vagy egyéb aldehides kezelésével csökkenteni lehet. A fentieken kívül a fehérje oldhatósága melegítéssel is csökkenthető. A fenti eljárások a 4 186 213. számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás irodalmi utalásaiban vannak öszszefoglalva. A takarmányokat — többek között a különböző növényi liszteket is — egy vagy több fenti eljárással kezelve elérhető, hogy fehérjetartalmuk a bendőben kevésbé oldódjon, és így a bendőben kevésbé bomoljon le. Tekintettel a bendőben bekövetkező lebomlás miatti tápérték csökkenésre, a szójabab fehérjetartalma viszonylag alacsony Klopfenstein [Feedstoffs, 1981. július, 23—24. o.j szerint. Mivel a szójaliszt egyike a legfontosabb proteintartalmú takarmányoknak kérődzők etetésére, különösen előnyös lenne olyan gyakorlatban alkalmazható eljárást találni, amelynek segítségével a szójababliszt bendőben történő lebomlása elkerülhető, míg a bendőt elhagyva a protein emészthető és metabolizálható marad. A nagyüzemi gyártásra alkalmas módszernek egyszerűnek, hatékonynak, és viszonylag olcsónak kell lennie. A fenti módszer a jelenleg használt szójababfeldolgozási eljárással együtt előnyösen alkalmazható lenne szójabab alapú takarmányok előállítására. 2 Hudson és munkatársai [J. Anim. Sei. 30, 609—613 (1970)] kísérletesen összehasonlították a birka bendő utáni emésztési szakaszában végbemenő nitrogénhasznosítást kereskedelmi forgalomban lévő szójababiiszt (oldható nitrogéntartalma 72%) és olyan liszt esetén, melyet 4 órán át 140°C-on hökezeltek (oldható nitrogéntartalma 35%). Az eredmények azt mutatták, hogy a hőkezelt lisztet a bendőben lévő mikroorganizmusok kisebb sebességgel bontották le, mint a kezeletlen lisztet. Tangari és munkatársai [Brit. J. Nutr. 16, 327—243 (1962)] különböző hőmérsékleten kezelt oldószerrel extrahált szójababliszteket hasonlítottak össze. A vizsgálatok során az oldószer eltávolítását szobahőmérsékleten; 80°C-on i0 perc alatt; illetve gyári körülmények között, azaz 120°C-on 15 percen át gőzzel pörkölve végezték. A lisztet kosokkal megetették, és megvizsgálták a bendőből vett folyadékmintát. Az ammónia félsz? badítását mesterséges bendővel végzett kísérletekben is megvizsgálták. A kísérletek eredményéből világosan látszott, hogy a fő tényező, ami meghatározza a kezelt és kezeletlen szójabablisztek különböző hatékonyságát, azok különböző oldékonyságát a bendő-folyadékban. Azt is kimutatták, hogy a különböző mértékű hőkezeléssel előidézett oldha tóság-változás a szójaliszt eseten viszonylag nagyobb, mint egyéb eredetű lisztek esetén. Anderson a 3 463 858. számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban (1969) ismertetett egy eljárást háziállatok és baromfik táplálására alkalmas növekedési faktor előállítására. Az eljárás szerint valamely cinksó vizes oldatát — például cink-kloridot vagy cink-szulfátot — proteintartalmú takarmányban levő szabad aminosavakkal reagáltatták. A reakciót vizes oldatban, 60— 70°C-on pH 3,5 értéken folytatták le, a fenti pH-t a cink-klorid esetén sav adagolása nélkül biztosították, egyéb cinksók esetén hidrogén-kloriddal állították be. A reakcióelegyet 2—8% nedvességtartalomig szárították, és a takarmányhoz keverték. A kérődzők etetésére, és a bendőben bekövetkező fehérje-védelemre nem történt utalás. Emery és munkatársai a 2 295 643. számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban (1942) olyan eljárást ismertettek, amelynek értelmében ásványi anyagokat, többek között cink- és egyéb többértékű fémoxidokat, hidroxidokal és -sókat fehérjetartalmú takarmányanyagokkal reagáltattak, víz és valamely fehérjehidrolizáló sav, pél dául foszforsav, sósav vagy kénsav jelenlétében. A reakcióelegyet levegőn melegítve szárították. A szójabablisztet, mint előnyös takarmányanyagot említették, és a fémek közül a cink használatára utaltak, oxid, hidroxid vagy karbonát formájában. Egyéb sók — például a kobaltsók — használatát kloridok vagy szulfátok formájában javasolták. A példák 5 10 15 20 25 30 35 4C 45 50 55 60
