193724. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 4,5,6,7-tetrahidro-tiazolo-(5,4-c)piridin-származékok és hatóanyagként a fenti vegyületeket tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására
193724 ményeket az 1. táblázat 2. oszlopában adjuk meg. A patkányokban ciszteaminnal kiváltott nyombélfekély gátlását Fujiry és munkatársai [Jap. J. Pharm. 25, 663 (1975)] módszere szerint úgy mutattuk ki, hogy meghatároztuk a vizsgálandó vegyületekkel a fekély-index (seb területe/patkány, mm2-ben) %-os gátlását, és ezt ED50 értékben fejeztük ki. Az eredményeket az 1. táblázat 3. oszlopában adjuk meg. A találmány szerinti eljárással előállított vegyületek szekréciógátló hatását gyomorkapu-lekötési módszerrel határoztuk meg, H. Shay és munkatársai [Gastroenterology 5, 43, (1945)] módszere szerint. Csoportonként 6 darab Spargue-Dawley hím patkányt használhatunk, átlagos súlyuk 110—130 g volt. A vizsgálat megkezdése előtt 24 órával az állatoktól megvontuk az élelmet, míg vizet szabadon fogyaszthattak. A vizsgálat napján az állatok gyomorkapu ját lekötöttük, enyhe éteres altatás közben. Négy órával a lekötés után az állatokat leöltük, a gyomor-szekrétumot összegyűjtöttük, 3500 fordulat/perc mellett 10 percen át centrifugáltuk, és meghatároztuk a felülúszó térfogatát. A gyomornedv szabad sósavtartalmát 0,1 n nátrium-hidroxid-oldattal pH 7 végpontig való titrálással határoztuk meg. Az összes vizsgálandó vegyületet a lekötéssel egyidőben intraduodenálisan injektáltuk az állatokba. Az eredményeket — ED50 értékben kifejezve — az 1. táblázat 4. oszlopában adjuk meg. ED50 alatt azt a dózist értjük mg/kg-ban kifejezve, amely a kontrolihoz képest 50%kal csökkenti a sósav-kiválasztást. A találmány szerinti eljárással előállított vegyületek hisztamin-H2-receptor aktivitását in vitro határoztuk meg, tengerimalac jobb pitvaron. Hím tengerimalacokat a fejre mért ütéssel leöltünk, a szívet gyorsan kimetszettük és az alábbi összetételű oxigenált Ringer-Locke-oldatba helyeztük: nátrium-klorid 9 g/1 kálium-klorid 0,42 g/1 kalcium-klorid 0,24 g/1 nátrium-hidro-gég-karbonát 0,5 g/1 glükóz 1 g/1. A pitvarokat a szív többi részétől elválasztottuk, a kapcsolódó szövetektől megtisztítva 20 ml 37°C-ra termosztált, Ringer-Locke-5-oldatot tartalmazó, 95% oxigénnel és 5% szén-dioxiddal karboxigenált szervfürdőbe helyeztük. A spontán verő pitvarokat a kísérlet megkezdése előtt legalább 30 percen át hagytuk a fürdő-körülményekhez szokni. A fürdőhöz kumulatív módon hisztamint adunk, a kiindulási koncentráció 3 x 10 ~7 mól/1, a végkoncentráció 1 x 10 '4 mól/1 volt. A hisztaminnal kiváltott szívritmus-fokozódást hagytuk a magasabb szinten stabilizálódni, mielőtt a következő adag hisztamint beadagoltuk volna. A pitvarokat kimostuk, majd megvártuk, míg az eredeti szívritmus újra beáll, ezután a fürdőhöz adtuk a vizsgálandó vegyületeket, és 5 perc múlva megismételtük a kumulatív hisztamin-adagolással a dózis-hatás görbe felvételét. H2-receptor-antagonista hatásúnak azt a vegyületet tekintettük, amely 1 x 10~5 mól/1 koncentrációban képes a hisztamin dózis:hatás görbéjét jobbra eltolni. Az eredményeket az 1. táblázat 5. oszlopában adjuk meg. Tekintettel arra, hogy néhány fekélyellenes hatású szer — mint például az atropin is — jelentős, de nem kívánatos anti-kolinerg hatással is rendelkezik, a találmány szerinti eljárással előállított vegyületeket is megvizsgáltuk abból a szempontból, hogy mennyire képesek antagonizálni az intraperitoneálisan adagolt oxotremorinnal kiváltott tüneteket egérben, G.P. Leszkovszky és L. Tardos [Europ. J. Pharmac. 15, 310 (1971)] módszere szerint. A vizsgálandó vegyületeket csoportonként 5 hím egérnek adtuk, 100 mg/ /kg orális dózisban, az állatok súlya 20—25 g volt. Az oxotremorinnal indukált perifériás kolinerg aktiválás mértékét a nyáladzás és könnyezés mérésével, a központi kolinerg aktiválás mértékét a reszketés és a testhőmérséklet-csökkenés mérésével határoztuk meg. Az atropin-szulfát csökkenti az oxotremorinnal indukált perifériás és centrális hatásokat. Az eredményeket az 1. táblázat-6. oszlopában adjuk meg. A találmány szerinti elájárással előállított vegyületek közelítő akut toxicitását (LD50) egérben és patkányban határoztuk meg, egyszeri orális adagolás mellett, növekvő dózisokban, a kiértékelést a kezelés utáni 7. napon végeztük. Az eredményeket az 1. táblázat 7. oszlopában adjuk meg. Az (I) általános képletű vegyületek mellett összehasonlító anyagként az ismert fekélyellenes szert, a ranitidint vizsgáltuk. 6 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 4
