193334. lajstromszámú szabadalom • Eljárás járható vagy mászható, zárt szelvényű térszín alatti vonalas építmények különösen szennyvízcsatornák felújítására, valamint müanyagelem-készlet az eljárás foganatosításához
193334 A találmány járható vagy mászható, zárt szelvényű térszín alatti vonalas építmények, különösen szennyvízcsatornák kitakarítás nélküli felújítására szolgáló eljárásra vonatkozik. A találmány tárgyát képezi az eljárás foganatosítására szolgáló műanyagelem-készlet. Felújításon elsősorban a meglévő műtárgy, pl. meghibásodott csatorna vízzáróvá tételét és szilárdságának megfelelő mértékű megnövelését kell érteni. A meghibásodott, illetve tönkrement csatornák és más, hasonló jellegű közművezetékek felújítása világszerte egyre égetőbb problémaként jelentkezik. A meglévő, elöregedett csővezetékek felszámolása és újak létesítése beépített, sűrűn lakott területeken, pl. nagyvárosokban különösen súlyos nehézségekkel jár, elsősorban a forgalom akadályozása, más közművezetékek (kábelek, vízvezetékek, stb.) kiváltásának, szükségessége és egyéb okok miatt. Az elavulás egyre gyorsuló ütemét a rekonstrukció hagyományos módszereivel tehát racionálisan nem lehet követni. A fenti okok miatt számos olyan felújítási-javítási technológiát fejlesztettek ki, amelyek alkalmazásával kitakarítás nélkül csökkenthető vagy megszüntethető a folyadékot szállító csővezetékek ex- és/vagy infiltrá - ciója, sőt, egyes megoldások a szerkezeti rekonstrukciót — a csővezeték szilárdsági tulajdonságainak javítását vagy helyreállítását — is lehetővé teszik. A kitakarítást nem igénylő eljárások közül a legrégebben a csatornafalazat belső felületére felhordott vízzárást fokozó, illetve korrózióvédelmet biztosító anyagok felhordását, pl. felszórását alkalmazzák. Ezek hátránya, hogy egyrészt a külső felületen nem alkalmazhatók, másrészt a csatornavezetékek szilárdságát nem növelik. A bevonó rétegek többnyire szilikátbázisúak (1. pl. a 180 905 és 255 338 számú osztrák szabadalmi leírásokat). A szilikátbázisú bevonatok további hátránya, hogy anyaguk lényegében azonos a betoncsatornákéval, ezért ez utóbbiak korrózióállóságát nem növelik. Történtek próbálkozások műgyantabázisú csatornaszigetelő bevonatok alkalmazására is, a kivitelezés azonban olyan nehézségekkel jár — teljesen tiszta, por- és zsírmentes, emellett száraz, nyitott pórusú felületre van szükség, ami egyrészt objektív okok (szennyezett, tönkrement felületek). másrészt az építőipari kivitelezés adottságai mellett az esetek túlnyomó részében nem biztosítható —, hogy a gyakorlatban ezeknek a műgyantabázisú bevonatoknak az alkalmazása nem terjedt el. Egy további ismert megoldás szerint vízzel feltöltött fóliatömlő segítségével műgyantával átitatott filcbélést építenek be a csatornába, oly módon, hogy a gyanta kötését a víz felfűtésével biztosítják. E módszerrel 1 2 megoldható ugyan a csatorna belső korrózióvédelme, és meggátolható az exfiltráció (esetleg igen kismértékű infiltráció is), hátrányos tényező azonban, hogy csak statikailag még állékony csatornák javításához alkalmazhatók. További problémát jelent, hogy a szennyvízben lévő szilárd anyagok koptató hatása a bevonat durva mechanikai sérülését idézheti elő. A technológia végrehajtására szolgáló berendezés speciális, ami a széleskörű alkalmazás gátját jelenti; ezért e módszer elsősorban kis átmérőjű, esetleg kúszható szelvényű csatornák felújításához használható. A teljes (tehát nemcsak lokális hibák, pl. rossz csőkötések javítására irányuló) felújítási módszerek között egyre nagyobb teret nyernek azok, amelyek a meghibásodott csatornába épített belső csövet alkalmaznak. Ilyen célra mind kemény PVC-csöveket, mind polietilén csöveket alkalmaznak, kihasználva a műanyagok csekély súrlódási tényezőjét, ami a keresztmetszetszűkítés ellenére is általában (de nem mindig) közel azonos vízszállítást tesz lehetővé. E béléscsöves technológia alkalmazásának azonban határt szab a gyártható műanyagcsövek korlátozott átmérője és alakja, egyrészt — gyártástechnológiai okok miatt — csak körszelvényű csöveket gyártanak, másrészt a műanyagcsövek gyakorlatilag csak a nem járható, illetve mászható átmérőkig alkalmasak teherviselésre. Ugyanakkor közismert, hogy a csatornahálózatokat alkotó vezetékek nagy része tojásszelvényű, vagy más, a körtől eltérő keresztmetszeti alakú. A PVC-csövek alkalmazásának további hátránya, hogy kis nyomásszilárdságuk miatt egy ütemben csak rövid csatornaszakaszok javítását teszik lehetővé, ezért nagyszámú indítógödröt kell készíteni, ami egyrészt a javítás költségeit növeli, másrészt a városi forgalmat akadályozó tényező. Polietilén-csövek alkalmazása esetén a csatornába kerülő béléscső-vezetéket a felszínen részekből hegesztik össze, és behúzzák a csatornába. E technológia súlyos hátránya, hogy — a csatorna átmérőjétől és mélységétől függő — hosszúságú, vagyis esetenként rendkívül hosszú indítógödör szükséges, és ennek, valamint a helyszíni hegesztésnek igen nagy a területigénye, ami gyakran tetemes felszíni területlezárást tesz szükségessé. A 251 986. számú osztrák szabadalmi leírásból olyan vékonyfalú polietiléncsöves technológia ismerhető meg, amely szerint a csövet aknán keresztül húzzák be a csatornába. Ténylegesen azonban ez az eljárás — ha olyan falvastagságú béléscsövet kívánnak alkalmazni, amely még alaktartó — a gyakorlatban nem kivitelezhető, mert a szükséges hajlítási sugár az aknán való bevezetéskor nem biztosítható. Ha viszont olyan vékony falú csövet használnak, amely a szük2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
