193334. lajstromszámú szabadalom • Eljárás járható vagy mászható, zárt szelvényű térszín alatti vonalas építmények különösen szennyvízcsatornák felújítására, valamint müanyagelem-készlet az eljárás foganatosításához

séges mértékben hajlítható, eltorzul a ke­resztmetszet, a cső nem marad körszelvényű, semminemű külső teherviselésre nem képes, ezért inkább íóliatömlőnek, mint szilárd cső­nek tekinthető. A korszerű teherviselési követelményeket leginkább azok a technológiák elégítik ki, amelyeknél hőre keményedő műgyantából — többnyire poliészter-, ritkábban epoxigyan­tából — készült belső csöveket alkalmaznak. Ilyen megoldásra vonatkozik pl. a 176 391. számú magyar szabadalmi leírás; az abban leírt komplex eljárás segítségével egy-egy indítógödörből — egyenes csőszakaszokat feltételezve — mintegy 500 fm csatorna bé­lelhető. Ebben az esetben is hátrányként je­lentkezik azonban, hogy — ' ha kis mérték­ben is — az indítógödrök a forgalmat za­varják; a zavarás mértéke azonban a függő­leges vagy vízszintes iránytörések, illetve ívek előfordulása arányában jelentősen megnöve­kedhet. Az indítógödör szélessége nagy (1,0— 1,5 m-t meghaladó) átmérőjű csatornák ese­tében szükségszerűen olyan nagymértékű le­het, hogy az elviselhetőnél nagyobb mérté­kű útszűkületet okozhat. Az ilyen nagyátmérőjű csatornák bélelé­séhez szükséges műanyagcsőelemek szállí­tása és tárolása már komoly problémákat okoz, és tetemes többletköltséggel jár. Ha a körszelvénytől eltérő keresztmetszeti alakú, nagyátmérőjű csatornákat akarnak műanyag­csővel felújítani, a műanyagcső-elemek ké­szítéséhez egyedi gyártószerszámok szüksé­gesek, ami a költségek további növekedésé­hez vezet. A fent felsorolt hátrányokat igyekeznek kiküszöbölni a kerámia-anyagú — többnyi­re cementhabarccsal rögzített — lapokkal tör­ténő felület-felújítási technológiákkal. Az anyag ugyanis a meglevő aknákon keresz­tül juttatható a csatornába, így a forgalom zavarásával csak minimális mértékben kell számolni. Ezzel a módszerrel a felújítás sok esetben csak a csatorna folyásfenek-tarto­­mányára korlátozódik. Ha a csatorna teljes belső felületét így burkolják, a kerámiala­pokat — a cementhabarcsba ágyazás mellett— szegecsekkel vagy csavarokkal rögzítik a meg­levő csatornafalazathoz. Olyan, eljárás is ismert, amelynél a bur­kolóelemeket nem kerámia-anyagú, hanem üvegszálerősítésű cementhabarcs-lapok alkot­ják, amelyeket a csatornában csavarokkal és ékekkel összefeszítenek. A meglevő csa­torna és a belső köpeny közötti üreget ce­menthabarccsal töltik ki. A megoldás alap­vető hátránya a köpeny alacsony szilárdsá­ga, elégtelen teherbíró képessége, továbbá az, hogy — cementkötésű anyagról lévén szó — a köpeny szulfát-korrózióállósága nem megfelelő. További hátrányt jelent, hogy a külső korrózió folytatódásával, és ennek kö­vetkeztében a meglevő csatorna teherbíróké­pességének a csökkenésével — sőt, állékony­3 ságának a megszűnésével a kívülről ható terhelések felvétele teljes egészében a beépí­tett köpenyre hárulhat, amely — kis szilárd­sága miatt — ezt a funkciót nem képes be­tölteni. Műanyag-héjelemeket is javasoltak már csatorna-felújításokhoz. Ezeket átlapolt tar­tományaikban szegecsekkel vagy csavarokkal rögzítik a meglevő beton-csatornafalakhoz. Mind ennél, mind az előzőleg ismertetett olyan megoldásoknál, ahol rögzítőelemekként fém­anyagú csavarokat vagy csapokat használnak, súlyos gondot jelent ezeknek az elemeknek a korróziótól való megóvása, hiszen tönkreme­netelük esetén ezek potenciális hibahelyeket jelentenek. A műanyaghéjelemek tehervise­lésre nem, vagy csak igen kismértékű ter­helések felvételére alkalmasak. A találmány feladata, hogy olyan meg­oldást szolgáltasson járható vagy mászha­tó, zárt szelvényű térszín alatti vonalas épít­mények, különösen csatornák, pl. szennyvíz­­csatornák feltárást nem igénylő felújításá­ra, amely mind szilárdsági, mind vízzáró­sági szempontból maximálisan kielégíti a tá­masztott követelményeket, korrózióra érzé­keny rögzítőelemek, pl. acélcsapok vagy -csa­varok alkalmazását nem teszi szükségessé, így a potenciális hibaforrásokat is kiküszö­böli, emellett gyorsan és gazdaságosan vég­rehajtható. A találmány azon a felismerésen alap­szik, hogy amennyiben önmagukban is meg­felelő teherbírású, kézi erővel mozgatható sú­lyú és méretű műanyag-dongaelemeket hor­­nyos-csapos tömített kapcsolatokkal csatla­koztatva egymáshoz a meglevő csatorna ke­resztmetszeti alakjának megfelelő, annál azon­ban kisebb önhordó belső csövet készítünk, és — a meglevő csatornát csupán a don­gaelemek elhelyezésére és összeépítésére al­kalmas előregyártott üregnek tekintve — a belső cső külső felülete és a meglevő csa­torna belső felülete közötti gyűrű alakú te­ret utószilárduló anyaggal töltjük ki, a lét­rejött komplex szerkezet — anélkül, hogy bármiféle segédelem korróziós hatásnak lenne kitéve — a meglevő csatorna valamennyi (pl. teherviselési, folyadék-továbbítási stb.) funkcióját maradéktalanul és tartósan képes betölteni. Emellett az eljárás gyorsan és ra­cionálisan végrehajtható. E felismerés alapján a kitűzött feladatot a találmány értelmében olyan eljárás segít­ségével oldottuk meg, amelynek során a meg­levő építményen belül műanyagelemek fel­­használásával belső csövet (béléscsövet) ké­szítünk, és a belső cső és meglevő építmény közötti teret utószilárduló anyaggal töltjük ki, és amelynek az a lényege, hogy a belső csövet hosszirányban egymáshoz hornyos-bor­­dás kapcsolatokkal csatlakoztatott, azonos, vagy lényegében azonos hosszúságú műanyag­­-elemekből álló csőszakaszokból készítjük el oly módon, hogy a szomszédos csőszakaszo-4 3 193334 5 10 15 20 25 30 35 40 45- 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom