193332. lajstromszámú szabadalom • Fénycsöves lámpatest
193332 A találmány tárgya fénycsöves lámpatest a fényforrást működtető, illetve hordozó szerelvények befogadására, felerősítő szerelvénnyel, továbbá a fénycső tartására és villamos csatlakoztatására szolgáló szerelvényekkel, amelynek házát bontható kötéssel egymáshoz erősíthető első, illetve második házrész alkotja. Az ún. belsőtéri fénycsöves lámpatestek mind a lakóhelyiségekben, mind az üzemi és hivatali helyiségekben egyre nagyobb mértékben terjednek el és a sokféle alkalmazási hely és követelmény folytán sokféle változatban és kiviteli alakban készítik azokat, mimellett a szerkezeti kialakítás változatosságát tovább növelik az esztétikai törekvések. Az ilyen rendeltetésű lámpatestek szükséges jellemzői a fényforrás-foglalatok, a villamos táp- és működtető szervek, valamint a fényterelő, mechanikai védő és felerősítő szerelvények. A szükséges jellemzők egyező kialakításán alapulnak a termékcsaládok, amelyek azután az egyéb részletek tekintetében a piaci kereslet igényeihez igazodóan változatosak; így termékek sokasága létezik, amelyek a szükséges jellemzők kialakításából eredő típuscsaládok szerint csoportosíthatók. A szabadon sugárzó alaptípus (német neve: Balkenleuchte, angol neve: batten fitting) általában acél finomlemezből készül, kivitele festett. Főeleme a törzs, amely magában foglalja a fénycső működtető áramköreit, az induktív előtétet, a fázisjavító és zavarszűrő kondenzátort, fénycsőgyújtót, sorozatkapcso(ka)t és a huzalozást. A törzs két részből áll: az egyik rész mennyezetre vagy függesztékre, stb. szerelhető, a másik részre van(nak) szerelve a fénycső-foglalat (ok). Igényesebb felhasználásra, illetve korrózióálló kivitelben is gyártanak sajtolt vagy húzott lámpatesteket. A sokféle kialakításból eredően az alkalmazási nehézségek konkrét megjelenése különböző lehet, de valamennyi ismert belsőtéri lámpatestre jellemző, hogy az egyébként korszerű gyártástechnológiától eltérően a végszerelésnél, helyszíni felszerelésnél, javításnál, karbantartásnál a nehéz hozzáférés folytán terhes manipulációk adódnak, amelyek optimális csökkentésére több évtizedes kísérletezés folyik ezen a szakterületen. Az ismert megoldások egyrészénél mind a gyári összeszerelés, mind a helyszíni szerelés nehézkes, másik részénél a hozzáférés kedvezőbb, de annak árán, hogy a törzs, illetve ház két részének szétbontásakor az egyik fél a szerelő kezében marad, azt vagy tartani kell, vagy valahová letenni és rendszerint a szerelés helyén nem csak a szabaddá vált főrész tartása okoz problémát, hanem az apró — és elveszíthetetlenként rendszerint nem kialakítható — csavarok is kézben maradnak. Minthogy a helyszíni szerelés többnyire kedvezőtlen helyzetben, pl. létrán történik, itt a nem öntartó részek tartása különösen megnehe- 2 1 zíti a manipulációt, ma sem ritka az apró csavarok, sőt szerszámok szájban tartása, így minden további alkatrész, amely kézben tartandó, jelentősen nehezíti a szerelést. Végeredményben megállapítható, hogy az egyébként korszerű konstrukciók végszerelése, részben a gyári, különösen a helyszíni szerelés szükségszerűen korszerűtlen manipulációkkal is terhes, ami nem csak kényelmetlen, de időigénye költségnövelő, nagyobb a kézügyességi és rutinkövetelmény a szerelővel szemben; a szerelési feltételek bármilyen javítása ezért jelentősen javítja az ilyen termékek alkalmazhatóságát. A találmány alapja az a felismerés, hogy a típuscsaládok változatosságának megtartása mellett alapvetően csökkenthető a szerelési bonyolultság, ha a szükségszerűen két részből álló házaknál a két rész összeerősítését önmagában ismert gépelemek célszerű alkalmazásával úgy oldjuk meg, hogy a helytállóan telepítendő rész és az ahhoz bontható kötéssel erősített rész úgy maradnak a bontás után mechanikai tartókapcsolatban, hogy a tartókapcsolat a beltér hozzáférhetőségét ne gátolja, még sem maradjon a bontásból eredően alkatrész a szerelő kezében. így teljesen szabad marad a szerelő keze a szerelési műveletekre és mégis alkalmazható a bontott típusokra jellemző egyszerűbb szerelvényezés és szerelhetőség. Ennek megfelelően a találmány szerint a lámpatest első és második házrészének kötéspontjai közül az egyik kötéspontban az első házrészen forgócsap, a második házrészen ahhoz illeszkedő csuklós ágyazás van kialakítva, míg a másik kötéspontban önmagában ismert rugós reteszelő szerv, előnyösen csappantyús retesz van kialakítva. A találmány szerinti kötésmód alkalmazásától eltekintve az első, illetve második házrész terjedelme, funkciója, szerkezeti kialakítása ugyanakkor továbbra is sokféleképpen variálható; még az sem követelmény, hogy mindkét házrész lámpatestenként! külön alkatrészként legyen kialakítva. A találmány továbbfejlesztéseként a tartószerkezethez erősíthető első házrészt akár két vagy három lámpatestre kiterjedően összefüggő egyetlen építőelemként is ki lehet alakítani, amikoris az első házrész egyesíti az ilyen lámpatestek multiplikált szerelésénél szokásosan alkalmazott szerelősín és az egy szerelősínre erősíthető több lámpatest első házrészének funkcióját. Ügyszintén kombinálható a találmány szerinti kötésmód alkalmazásával a lámpatest tükrökkel, állvánnyal, illetve állványrendszerrel. így a belsőtéri lámpatestek sokoldalú alkalmazásának bármely változatánál alkalmazható a találmány szerinti sajátos kötésmód a lámpatest első és második házrésze között, jelentősen egyszerűsítve a bekötési és felerősítési szerelési műveletet és amellett megtartva a sokirányú variációs lehetőségeket. 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
