193304. lajstromszámú szabadalom • Eljárás indolszármazékok és ilyeneket hatóanyagként tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására

Az (I) általános képletű étervegyületeket, amelyekben Ind-csoport és/vagy az Ar csoport alkoxicsoporttal egyszeresen szubsztituált, a megfelelő hidroxilszármazékká hasíthatunk. A hasítást végezhetjük dimetilszulfid-bórtribró­­mídos kezeléssel, toluol, éter, például tetra­­hidrofurán vagy dimetil-szulfoxid oldószer je­lenlétében vagy piridin-7vagy anilin-hidrohalo­­geniddel 150—250°C-on való összeolvasztás­sal, vagy diizobutil-alumínium-hidriddel tolu­­olban végzett reagáltatással, 0—110°C közötti hőmérsékleten. Továbbá, a COW-csoportokat ismert eljá­rásokkal egy másik COW csoporttá alakíthat­juk. így például az aldehidcsoportot karboxil­­csoporttá oxidálhatjuk, például MnOs-dal, ol­dószerként például diklór-metánt alkalmazva, vagy a karboxilcsoportot is redukálhatjuk, pél­dául diizobutiTalumínium-hidriddel toluolban. A karboxilcsoportokat észterezhetjük is, így például alkoholokkal való kezeléssel savas ka­talizátor jelenlétében, vagy diazo-alkánokkal reagáltatva. A karbonsavakat savkloriddal ke­zelve (például SOCl2-dal) a megfelelő klórid­­dá, majd ammóniával kezelve a megfelelő sav­­amiddá alakíthatjuk. A savamidok a karbon­savak közvetlen ammóniával vagy aminnal való kezelésével is előállíthatok. Szolvolízis­­sel, amelyet a fentiekben már részletezett kö­rülmények között végzünk, észterekből vagy amidokból a megfelelő karbonsavat nyerjük. Különösen előnyösen állíthatjuk elő a karbon­savakat a karbamoil-származékokból NaOH- os vagy KOH-os kezeléssel, amelyet vizes gli­­kolos vagy glikol-éteres, például dietiléngli­­kol-monometil- vagy etil-éteres közegben, cél­szerűen 50—200°C közötti "hőmérsékleten vég­zünk. . A COW-, így a formil-, alkoxi-karbonil­­vagy karboxilcsoportok redukálásával hidr­­oxi-metil-csoportot nyerünk. Ennél a reakció­nál célszerűen komplex hidridet, így például LIA1H4 -et, alkalmazunk, de az észter vagy al­dehidcsoportokat a fentiekben részletezett el­járásokkal is redukálhatjuk, előnyösen az ott említett reakciókörülmények között. Fordított esetben a hidroxil-metil-csoportokat például Mn02-dal vagy Cr03-dal,vagy ezek származé­kával, formil- vagy karboxilcsoporttá oxidál­hatjuk. Az (I) általános képletű bázisokat fizioló­giásán elfogadható savval a megfelelő savad­­díciós sóvá alakíthatjuk. így például felhasz­nálhatjuk a következő savakat: szervetlen sa­vak, például k’énsav; halogén-hídrogénsav, például sósav vagy brómhidrogénsav; fosz­forsavak, például orto-foszforsav; salétrom­sav; szulfaminsav; továbbá szerves savak, így például alifás, aliciklikus, aralifás, egy vagy több bázisú aromás vagy heterociklikus kar­bon-, szulfon- vagy kénsavak, így például han­gyasav, ecetsa’v, propionsav, pivalinsav, dietil­­-ecetsav, malonsav, bórkősav, pimelinsav, fu­­mársav, maleinsav, tejsav, borostyánkősav, almasav, benzoesav, szalícilsav, aszkorbinsav, nikotinsav, izonikotinsav, metán- vagy etán-7 szulfonsav, etán-diszulfonsav, 2-hidroxi-etán­­-szulfonsav, benzol-szuifonsav, p-íoluoiszul­­fonsav, naftalin-mono- vagy -diszulfonsav, lauril-kénsav. Az (l) általános képletű vegyületek sóiból a szabad vegyületet erős bázissal, így például nátrium- vagy kálium-hidroxiddal, vagy nát­rium-, vagy kálium-karbonáttal felszabadít­hatjuk. A találmány oltalmi körébe tartozik továb­bá még az (I) általános képletű vegyületeket vagy sóikat hatóanyagként tartalmazó gyógy­szerkészítmények előállítási eljárása is. E ké­szítmények a hatóanyagot, adott esetben más hatóanyaggal kombináltan, egy vagy több hor­dozóanyaggal, és adott esetben más segéd­anyaggal elkeverve tartalmazzák. E készít­mények egyaránt alkalmazhatók a humán- és állatgyógyászatban. Hordozóanyagként fel­használhatunk olyan szerves vagy szervetlen anyagokat, amelyek enterális (például orális), parenterális vagy helyi alkalmazás esetén meg­felelőek, a hatóanyaggal nem lépnek reakció­ba. Ilyenek például a következők: víz, növényi olajok, benzil-alkohol, polietilénglikol, zsela­tin, szénhidrátok, mint például laktóz, vagy keményítő, magnézium-sztearát, talkum vagy vazelin. Enterális adagolásra szekunder ame­­norrhoe, premenstruális szindrómák, nem-kí­vánatos gyermekágyi laktáció kezelésére és ál­talában prolaktin-gátlóként, továbbá agyi za­varok, így például migrén kezelésére, valamint különösen a geriátriában az ergot-alkaloidák­­hoz hasonlóan, végül vérnyomáscsökkentésére is. Az ismert készítmények (például bromo­­criptin, dihydroergocornin) adagolásához ha­sonlóan a találmány szerinti készítmények a f atóanyagokat általában 0,2—500 mg, előnyö­sen 0,2—50 mg mennyiségben tartalmazzák egységenként. A napi adag általában 0,001 és 10 mg/testsúlykilogramm. Az alacsonyabb dózisokat, 0,2—1 mg dózisonként, 0,001 — 0 005 mg/kg) migrén kezelésénél használjuk, a többi indikáció esetében a magasabb dózis­­rrennyiségek jönnek számításba. A szükséges dózisokat a kezelendő pacienstől függően (kor, testsúly, általános egészségi állapot, táplál­kozás, adagolások közötti intervallum, adago­lás módja, gyógyszerkombináció, megbetege­dés mértéke) kell megválasztani. Az orális adagolás előnyös. A következő példákban a „szokásos feldol­gozási" mód alatt a következőt értjük: ameny­­nyiben szükséges a termékhez vizet adunk, di­­klór-metánnal extraháljuk, a szerves fázist el­­vá'asztjuk, nátrium-szulfáton szárítjuk, szűr­jük, bepároljuk, szilikagélen kromatografál­­juf és/vagy kristályosítjuk. A ‘hőmérséklet­­értekeket °C-ban adjuk meg. 1. példa 38,4 g 3- (4-klór-2-tia-butil)-indol-5-kar - bonsav-metil-észter vagy 32,8 g 3-(4-bróm-2- -tia-butil ) - indol-5-karbonsav-metil-észter (amelyeket úgy állítunk elő, hogy gramin-5- -karbonsav-metil-észtert 2-merkapto-etanol 8 5 193304 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom