192956. lajstromszámú szabadalom • Építőipari bevonóanyag-kompoziciók kül- és beltéri, különféle anyagú előnyösen beton, vasbeton, tégla kő, fa anyagú magas- és mélyépítési létesítmények védelmére, felújítására
4 192 356 5 kopolimert és/vagy felületaktív anyagot, előnyösen allilszulfátot, vagy arilszulfonátot vagy alkil-szulfoszukcinátot és/vagy antisztatizáló anyagot és/vagy égésgátló anyagot tartalmaz - tulajdonságaiban jelentősen eltérő szilárd felületeken (például gázbeton-, tégla-, habarcs-, fa-, cement, fémfelületeken) jól tapadó, nagy mechanikai szilárdságú, jó páraáteresztő-képességű bevonat alakító ki. A porozitás egyrészt a műanyag komponensek arányának változtatásával, másrészt adalékanyagok, előnyösen vízoldható polimerek (pl. akrilamid-vinilacetát kopolimer) és/vagy felületaktív anyagok (pl. alkilszulfát, arilszulfonát, alkil-szulfoszukcinát).# alkalmazásával széles határok között szabályozható. A bevonat víztaszító, klimetikus hatásoknak és vegyi anyagok (pl. savas jellegű komplex aeroszolok) hatásának fokozottan ellenáll. Felismeréseink több szempontból is meglepőek. A kötőanyagként alkalmazott vinil polimerek, a polisztirol és a poli(vinil-acetát), külön-külön nem alkalmasak megfelelő tulajdonságú bevonat készítésére. A polisztirol nem jó filmképző, a felületen rideg, törékeny bevonatot képez, mely az alap hómérséklet-változás hatására bekövetkező mozgását csak korlátozott mértékben képes követni. Könnyen megreped, az alaptól elválik, ami a burkolat károsodásához vezet. A poli(vinil-acetát) a felületen összefüggő, rugalmas filmet képez, mely a pórusokat lezárja. Ezért a poli(vinil-acetát)-tal bevont felület páraáteresztő-képessége kicsi. Ugyanakkor nedvesség tartós hatására a film vizet vesz fel (kis mértékben duzzad), s a felületről könnyen leválik. Meglepő hogy ezek a hátrányos tulajdonságok a kétféle vinil homopolimer keverékéből, illetve a sztirol-butadién kopolimer és poli(vinil-acetát) diszperzió keverékéből készített bevonatoknál egyáltalán nem jelentkeznek. Feltételezhető, hogy az illékony komponensek távozása, illetve a diszperzió megtörése során olyan - mikroheterogenitásokat tartalmazó - komplex film (ún. composite rendszer) alakul ki, melyben a komponensek - legalábbis részben - molakulaaggregátumok formájában, egymástól többé-kevésbé izoláltan, diszkrét részecskékként vannak jelen. Ez magyarázhatná tapasztalatainkat is, a bevonatok jó páraáteresztő-képességére vonatkozóan. Feltételezhető, hogy a bevonat rugalmasságát és tapadóképességét a poli(vinil-acetát), mechanikai hatásokkal szembeni ellenállását pedig a sztirol polimer biztosítja. Meglepő azonban, hogy az ilyen „inhomogén” film a felületen tartósan és erősen tapad. Az lenne várható ugyanis, hogy a film adhéziója az összetétellel számottevően változik, azaz hogy az inhomogén film tapadási szilárdsága jóval kisebb, mint az egykomponensű polimer filmé. További meglepő felismerésünk az is, hogy az eljárás alkalmazásával előállított bevonatok vízzel szemben fokozottan ellenállók. Ez azért meglepő, mert míg a poli(vinil-acetát) kis mennyiségű (a polimer száraz tömegére vonatkoztatva 1-2 tömegX) víz felvételére képes, addig a sztirol kopolimer vízfelvevőképessége 0,1 tömeg% alatti. A töltött polimer filmekre vonatkozó általános tapasztalatok szerint a duzzadóképességükben eltérő anyagokat tartalmazó filmet duzzasztószerrel érintkezésbe hozva - a különböző térrészekben fellépő eltérő duzzadási nyomás következtében - a filmben inhomogén feszültségtér alakul ki, mely a film deformációját, mechanikai tulajdonságainat romlását, alaptól való leválásét eredményezi. Kiemeljük, hogy tapasztalataink szerint az eljárásunk alapján előállított kompozícióból készült bevonatok tapadóképessége beton-, cement-, habarcs-, fa- és fémfelületeken egyaránt kedvezően bevolyásolható azzal, hogy a poli(vinil-acetát) diszperzióban 0,2-1,5 tömegX akrilamid-vinilacetát kopolimert oldunk. A tapadószilárdság ezáltal 40-70%-kal nő, a bevonat páradiffúziós ellenállása 25-40%-kal csökken, vízállósága pedig gyakorlatilag változatlan marad. A továbbiakban röviden ismertetjük a találmány szerinti eljárással előállított készítmények felhasználásának módját. 1. Kültéri felületek, homlokzatok burkolására szolgáló bevonat-rendszerek felépítése. l.a. A felület alapozása Poli(vinil-acetát) vizes közegű diszperziójából és polisztirol vagy sztirol-butadién kopolimer toluollal és/vagy xilollal készített oldatából, valamint adott esetben társpolimerből, előnyösen akrilamid-vinilacetát kopolimerből, és/vagy felületaktív anyagból, előnyösen alkilszulfátból, vagy arilszulfonátból, vagy alkil-szulfoszukcinátból keveréket készítünk. A bevonandó felületről a laza, könnyen leváló réteget mechanikai úton eltávolítjuk (a 0,5-0,8 m2-nél nagyobb vakolathibákat célszerű előzetesen kijavítani), majd a felületet portalanítjuk. Az így előkészített, légszáraz, olaj és pormentes felületre a keveréket ecseteléssel, vagy gépi szórással egy, vagy több rétegben felhordjuk. l.b. Homlokzatképzés Az l.a. pontban leírtak szerint készített keverékhez töltőanyagot, előnyösen 0,5- -3,0 mm szemc.seméretü, osztályozott színes kőzúzalékot és/vagy perlitet és/vagy fényálló pigmentet keverünk. A homogenizált szuszpenziót az l.a. pont szerint előkészített felületre nagy nyomás alkalmazásával felhordjuk, szükség esetén átsimitjuk. A rétegvastagságot a max. szemcseméret figyelembevételével kell kialakítani. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
