191968. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szilárdtestben megmaradó feszültségek meghatározására
9 191968 10 val végzett mérést a (j + l)-edik elempárral végzett méréssel váltjuk fel. Ugyancsak célszerű az a foganatosítás! mód, amikor a szilárdtestek felületén megmaradó feszültségek meghatározására a szilárdtest felületén legalább egy további láncot alakítunk ki deformációjelzőkből, amelynek elempárjai az első lánchoz hasonlóan vannak elrendezve. Az első és a további láncokban elrendezett és az egyenesvonalú horony legközelebbi szélétől azonos távolságban elhelyezett deformációjelzőket úgy irányítjuk, hogy hossztengelyeik a szélhez viszonyítva különböző szögek alatt a normális és tangenciális irányú maradó feszültségek mérésére alkalmasan vannak elrendezve. A találmány szerinti eljárás foganatosításakor, a maradékfeszültségek meghatározása során célszerűen a deformációjelzőket első láncban hossztengelyeikkel az egyenesvonalú horony széleire merőlegesen rendezzük el. Igen előnyösnek bizonyult a maradékfeszültségek meghatározására az a foganatosítási mód, amikor az egyenesvonalú hornyot lépésenként növekvő mélységben alakítjuk ki, és az alakváltozás mérését minden lépésben a horony mélyítésének befejezése után végezzük. Nagyon hasznos megoldás az is, amikor a maradékfeszültségek meghatározása céljából legalább minden második elmélyítési lépésben az egyenesvonalú horony szélességét lépcsőzetesen csökkenthetjük a következő kimélyitésig, és a kimélyítést a szilárdtest felületétől kiindulva a kiindulásinál nagyobb mélységig végezzük, majd fokozatosan újból csökkentjük. Egy további előnyös foganatosítási mód szerint a maradékfeszültségek meghatározása céljából az egyenesvonalú horony mélységét folyamatosan növeljük, a mélységet és a szilárd test alakváltozását egyidejűleg mérjük. Eközben a hőnek a horonyfal felmelegedésének a mérésre gyakorolt befolyását kiegyenlítjük a szilárdtest alakváltozásának mérése közben. A maradékfeszültségek meghatározására előnyös foganatosítási módnak bizonyult az is, amikoris a szilárdtest deformációjának mérésére a felmelegitett horonyfal által az alakváltozás mérésére gyakorolt hatás kiegyenlítésére az egyenesvonalú horonynak a vizsgálandó szilárdtestben való létrehozásával egyidejűleg hasonló hornyot hozunk létre olyan hasonló kiegészítő szilárdtestben, amely maradó feszültségektől mentes, és hőtágulási együtthatója, valamint rugalmassági állandói a vizsgálandó szilárdtest anyagát jellemző értékeknek felelnek meg. A kiegészítő szilárdtest felületén előzetesen kompenzációs deformációjelzőket helyezünk el, amelyek száma és helyzete az ezen a szilárdtesten kialakított horonyhoz viszonyítva a vizsgálandó szilárdtesten levő deformációjelzők számának és helyzetének felel meg. A kompenzációs deformációjelzők jeleit a vizsgálandó szilárdtestben elhelyezett deformációjelzók jeleiből levonjuk. Ugyancsak kedvező megoldás az is, amikor a mérési eredmények meghatározási folyamata során a szilárdtest alakváltozásának mérésére a horony falainak felmelegedése által gyakorolt hatás kiegyenlítésére kiegészítő szilárdtestet alkalmazunk, amelynek két egymásra merőleges felülete van. Ezen felületek közül az első a horony falát követi, míg a második a vizsgálandó szilárdtest felületéhez hasonlít. A kiegészítő szilárdtest felületén kompenzációs deformációjelzőket szerelünk fel, amelyek száma és helyzete a kiegészítő szilárdtest első felületéhez viszonyítva a vizsgálandó szilárdtesten elhelyezett deformációjelzóknek a horonyfalhoz viszonyított számával és helyzetével hasonló. A kiegészítő szilárdtest első felületét a horonyfal melegítéséhez hasonlóan a horony mélyítésekor keletkezett hővel melegítjük. A vizsgálandó és a kiegészítő szilárdtest felületeinek hőmérsékleteit a megfelelő deformációjelzók elhelyezési pontjain összehasonlítjuk, ezeket a hőmérsékleteket azonos szinten tartjuk, és a kompenzációs deformációjelzők jeleit a vizsgálandó szilárdtesten elhelyezett deformációjelzők jeleiből levonjuk. A találmány szerinti, szilárdtestek szelvényein megmaradó feszültségek meghatározására szolgáló eljárás hatékonyságát elsősorban a mérési eredmények megbízhatóságának javulása, az ellenőrzések minőségének emelkedése bizonyítja. Igen fontos, hogy sikerült a megmaradó feszültségekkel jellemzett állapotok összetevőit pontosítani, ami azért fontos, mert ezek az összetevők szelvényenként változóak, és lehetséges terjedésük is az egyes szelvényeken ét. Az egyenesvonalú horonynak a találmány szerinti eljárásban javasolt fokozatos elmélyitése továbbá a kiegészítő deformációknak az egyenesvonalú horony széleitől különböző távolságokon elrendezett adókkal való mérése lehetővé teszi a szelvények különböző helyein a maradékfeszültségek mérését ahhoz az értékükhöz viszonyítva, amelyet valamilyen ismert eljárás szerint a horony mélysége szerint határoznak meg. Az igy kapott mérési eredményt a nagy pontosság jellemzi. A találmány szerinti eljárás további előnye, hogy a nagy, 100 mm-es vagy még nagyobb vastagságú felületi rétegekre vonatkozóan 10 mm állásvonalú deformációjelzőkkel válik lehetővé a maradékfeszültségek meghatározása, és a deformációjelzók a legkönnyebben elérhető helyen, például a felületen erősíthetők fel. Ha a deformációjelzők, mint adóegységek állásvonalát 1 mm-esre választjuk, a találmány szerinti eljárással a felülettől 0,07 mm távolságban kialakuló maradékfeszültségek is érzékelhetők, megállapíthatók. Fennáll továbbá az a leheLőség, hogy a felületi rétegek 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 6
