189206. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 7-epi- 3-exometilén-cefám-származékok előállítására

1 189 206 2 hetjük, majd acilezhetjük, illetve észtercsoportjukat lehasíthatjuk, vagy észteresíthetjük a cefalospori­­nok kémiájában szokásos, önmagában ismert mód­szerekkel. A kiindulási 7-epi-konfigurációjú 3-acetoxi­­tnetil-származékokat egy másik módszer szerint SaSSiver és Shepherd [Tetrahedron Letters, 3993-3996 (1969)] szerint is, az említett szerzők a 3-acetoXi-metil-7-ß-(2-tienil)-3-cefem-4-karbonsav- 1 -oxid-9-fluorenil-észtert úgy alakították át a meg­felelő 7-epi-konfigurációjú vegyületté, hogy a kiin­dulási ányagbt 50 °C hőmérsékleten, dimetil-szul­­foxidban trietil-aminnal kezelték. Sassiver és She­pherd módszere tehát alkalmas bármely 7-epi­­konfigüráció(jú 3-acetoxi-metil-származék előállítá­sára, módszerüket kívánt esetben dezacilezéssel, acilezéssel, é&zterhasítással és észteresítéssel kombi­nálva. A Sassiver és Shepherd módszerével előállít­ható szulfoxldokat kívánt esetben legegyszerűbben a 4 044 002. számú amerikai szabadalmi leírásban (Hatfield) ismertetett, savbromidot és bróm­­megkötőszerí alkalmazó eljárásával redukálhatjuk a megfelelő szulfidokká. A redukciót előnyösen valamely semleges szerves oldószerben, — 25 °C és 50 °C közötti hőmérsékleten, acetil-bromiddal és valamely 2-5 szénatomot tartalmazó alkénnel, mint például etilénnel hajtjuk végre. A 7-epi-exometilén-cefám-származékok előállí­tására szolgáló egyik további módszerben 6ß-feno­­xi-acetamido-penám-3-karbonsav-(4-nitro-benzil)­­észter-l-oxidból indulunk ki, amelyet valamely szi­­lilezőszerrel és valamely erős bázissal kezelve 6a­­konfigurációjúvá alakítunk át. Legelőnyösebben a természetes konfigurációjú szulfoxidot mérsékelten alacsony hőmérsékleten, körülbelül 0 °C és szoba­­hőmérséklet közötti hőmérsékleten, nagy fölösleg­ben vett trietil-aminnal és nagy fölöslegben vett trimetil-klór-szilánnal kezeljük. A reakciót előnyö­sen a penicillin-szulfoxidra számított körülbelül 5 mólnyi mennyiségű trietil-aminnal, és valamely semleges szerves oldószerben, mint például diklór­­metánban végezzük. Az epimerizációs eljárást az alábbiakban példával szemléltetjük. Ezután a 6-epi-penicillin-oxid gyűrűjét felnyit­juk, és így az (V) képletű szulfinil-kloridhoz jutunk, majd çzt újra gyűrűbe zárva 7-epi-exometilén-ce­­fám-oxidhoz jutunk, amelyet azután 7-epi-exometi­­lén-cefámmá redukálunk. Ez utóbbi eljárást benzolban, toluolban vagy benzol és toluol elegyében végezzük. Reakcióelegy­­ként legelőnyösebben benzol és toluol azonos térfo­gatú mennyiségeit tartalmazó elegyet használunk, és így az elegy forrpontja normál nyomáson körül­belül 92 °C. Az eljárás hőmérséklet-tartománya kö­rülbelül 80 °C és körülbelül 110 °C között van, elő­nyösebben körülbelül 85 °C és körülbelül 94 °C kö­zött. Az (V) képletű szulfinil-klorid előállitásához kló­rozószerként N-klór-ftálimidet használunk, még­pedig kis feleslegben. A penicillin-szulfoxidra szá­mítva körülbelül 1,1 mól és körülbelül 1,5 mól kö­zötti klórozószert használunk, mégpedig legelő­nyösebben körülbelül 1,1 mól és körülbelül 1,3 mól közötti mennyiséget. A reakció 1-3 óra alatt játszó­dik le. Nagyon lényeges, hogy a reakcióelegyben jelen­lévő szabad sósav mennyiségét meghatározott kis értéken tartsuk. Ennek megfelelően valamely, na­gyon hatékony savmegkötő szert kell használnunk. Ilyen alkalmas savmegkötő szer a körülbelül 2% és körülbelül 5% közötti mennyiségű divinil-benzollal térhálósított poli-(4-vinil-piridin)-polimer. Az ilyen polimereknek savmegkötő szerként való alkalma­zását részletesen ismerteti a 4 289 695. számú ame­rikai szabadalmi leírás (Chou). A polimert szem­csés, körülbelül 20 mikron és körülbelül 120 mik­ron közötti méretű részecskéket tartalmazó formá­jában használjuk, de a polimer tartalmazhat a meg­adott mérettartományon kívüleső méretű részecs­kéket is; e polimert nagy fölöslegben kell alkalmaz­nunk, mégpedig a kiindulási penicillin-szulfoxid súlyára számított körülbelül 0,8-szoros és körülbe­lül 2-szeres mennyiségben. Rendkívül fontos, hogy ezt az eljárást lényegében vízmentes körülmények között végezzük, és hogy a reakcióelegyből kizár­junk mindenféle bázisos szennyeződést. E feltétele­ket nehéz teljesíteni, mivel a kiindulási vegyületet szolgáltató epimerizációs eljárást erős bázissal vé­gezzük, valamint azért is, mert a kiindulási tisztított 6-epi-peniciIlin-szulfoxid hidrát formájában egy molekula vizet köt meg. Ezért alapvetően fontos, hogy a 6-epi-penicillin-szulfoxidot alaposan meg­tisztítsuk és kimossuk, hogy így lényegében a trietil­­amin vagy az epimerizáláshoz használt más erős bázis teljes mennyiségét eltávolítsuk. A penicillin-szulfoxidhoz kapcsolódó hidrátvizet nem lehet a szokásos szárítási eljárásokkal eltávolí­tani, és ezért a reakció megkezdése előtt vagy rövid­del a reakció megkezdése után a reakcióelegyből kell eltávolítani. Előnyösen úgy járunk el, hogy az oldószert és a polimert felmelegítjük az elegy forr­­pontjáig, majd további melegítés közben adjuk hozzá a penicillin-szulfoxidot. Ekkor a szulfoxid feloldódik, és a hidrátvíz azeotrop formájában eltá­vozik. Ezt a vizet valamely szokásos vízleválasztó csapda segítségével, vagy valamely más módon, például a hűtőből visszafolyó folyadéknak vala­mely, a vizet megkötő közegen, például kalcium­­oxidon való átfolyatásával távolíthatjuk el. Ami­kor lényegében a víz teljes mennyiségét eltávolítot­­tuk, akkor adjuk hozzá a reakcióelegyhez az N-klór-ftálimidet, és ekkor kezdjük meg a reakciót. Egy másik módszer szerint, ha az N-klór-ftálimi­­det és a penicillin-szulfoxidot párhuzamosan kíván­juk beadagolni, vagy pedig, ha a pennicillin-szulfo­­xidot kívánjuk utolsóként beadagolni a reakció elegybe, akkor a penicillin-szulfoxid beadagolása előtt az elegyet erélyesen kell forralnunk, hogy ezál­tal a penicillin-szulfoxid hidrátvize a beoldódással egyidejűleg azonnal eltávozzon. Egy további módszer szerint, ha el akarjuk kerül­ni a reakcióelegy forralását, akkor a penicillin­­szulfoxidot a reakcióelegyben önmagában ismert más módszerekkekel is megszáríthatjuk, így példá­ul hozzáadhatunk a reakcióelegyhez molekulaszű­rőket, a vizet megkötő szervetlen sókat, foszfor­­oxidokat vagy más, ismert dehidraltáló (vízelvonó) szereket. Az ilyen adalékanyagok alkalmazása azonban nem előnyös, és a lényegében vízmentes 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom