189111. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tiazol-származékok előállítására

1 189 111 2 sonlók. Általában a reakcióoldószer 2h részének kell halogénalkánnak lennie. A kiindulási vegyületek koncentrációja a reak­cióoldatban nem lényeges. Nem szükséges felesle­get használni sem a kiindulási vegyületből, sem a bázisból. A kevésbé költséges kiindulási vegyület­ből kis felesleget, így 1-10 százalék felesleget, elő­nyös alkalmazni annak érdekében, hogy biztosítva legyen a költségesebb kiindulási vegyület teljes fel­­használása. Abban az esetben, ha a tioamidot só­formában használjuk, akkor az egyenértéknyi mennyiségen túli hidrogénkarbonát jelenléte kívá­natos a reakcióelegyben, egyébként egy egyenérték­nyi hidrogénkarbonát elegendő. Az eljárás első lépését mérsékelt hőmérsékleten körülbelül 0-35° hőmérséklet-tartományban vite­­lezzük ki. Az első lépést előnyösen körülbelül szo­bahőmérsékleten hajtjuk végre. Az első lépés reakciója meglehetősen gyors és a sebesség nehézségeket okozhat, ha a reagenseket nagy mennyiségben gyorsan adagoljuk. Előnyösen először a hidrogénkarbonátot és a tioamidot visz­­szük be a reaktorba, utána pedig a dihalogén­­propanon oldatát olyan sebességgel adagoljuk hoz­zá, hogy a gázfejlődést könnyen szabályozhassuk és a gázt eltávolíthassuk. Abban az esetben, ha az első lépés reakciója lejátszódott vagy a vége felé közeledik, akkor meg­indíthatjuk a második lépést oly módon, hogy meg­szűrjük a reakcióelegyet és hozzáadjuk a dehidratá­­ló szert vagy a szűrletet adjuk a dehidratáló szer­hez. Nem szükséges, hogy tisztítsuk vagy elkülönít­sük a 4-hidroxi-2-tiazolint, amely az első lépésben képződött. Másrészt kívánt esetben el is különíthet­jük azt. Az elkülönítést úgy végezzük, hogy vízzel extraháljuk a halogénalkános reakcióoldatból, elő­nyösen azonban szokásos módszerekkel, így a ha­­logénalkán ledesztillálásával, különítjük el az elegyből. A hidroxi-tiazolin közbenső termék nem nagyon stabilis és nem tárolható néhány napnál tovább anélkül, hogy jelentős bomlás ne menne végbe. Éppen ezért előnyös, ha nem különítjük el a köz­benső terméket, hanem közvetlenül felhasználjuk. A dehidratáló szert a foszfor-triklorid, foszfor­­tribromid, foszfor-pentaklorid, foszfor-pentabro­­mid, foszfor-oxiklorid, foszfor-oxibromid, szulfu­­ril-klorid, tionil-klorid vagy a tionil-bromid közül választjuk ki. Előnyös, ha a dehidratáló szert az itt felsorolt klórvegyületekből választjuk ki, a legelő­nyösebb, ha szulfuril-kloridot vagy tionil-kloridot alkalmazunk. Nem szükséges ugyan a dehidratáló szert feles­legben alkalmazni, de mivel ezek a szerek viszony­lag nem költségesek és könnyen hozzáférhetők, ajánlatos kis feleslegben alkalmazni ezeket, annak érdekében, hogy a hidroxi-tiazolint teljesen átala­kítsuk. Előnyös, ha a második lépést emelt hőmérsékle­ten, általában körülbelül környezeti hőmérséklet és körülbelül 100° közötti hőmérséklet-tartományban hajtjuk végre. Ahogy a szerves kémiában általában előnyös, a reakciót környezeti nyomáson és a reak­­cióelegy visszafolyatási hőmérsékletén vitelezzük ki. Az oldószert, amelyben a reakciót végrehajtjuk, úgy választjuk meg, hogy a kívánt visszafolyatási hőmérsékletet biztosítsa. Más változatban az eljá­rási lépést mérsékelt nyomáson vitelezzük ki avé­gett, hogy növeljük az elegy forráshőmérsékletét. Ahogy az előzőekben említettük, a második lé­pést az első lépésből származó reakcióelegyben hajtjuk végre. Ábban az esetben, ha a hidroxi­­tiazolint elkülönítettük és új reakcióelegyet készí­tünk a második lépés számára, akkor minden olyan oldószert használhatunk, amely nem reagál a de­hidratáló szerrel. Étereket, halogénalkánokat, aro­másokat, halogénezett aromásokat, nitroaromáso­­kat, amidokat és ketonokat használhatunk kívánt esetben az egyedi esetekben. Olyan oldószerek, mint az aceton, metil-etil-keton, dietil-éter, tetra­­hidrofurán, dimetil-acetamid, nitro-benzol, klór­benzol, diklór-metán, toluol, xilol és hasonlók sza­badon használhatók a szakember választása sze­rint. A találmány szerinti eljárással előállított termé­ket hidrohalogenid-sóként kapjuk. Abban az eset­ben, ha a dehidratáló szer valamely klórvegyület, akkor hidroklorid keletkezik és amennyiben bróm­­vegyületet használunk dehidratáló szerként, akkor hidrobromidsót kapunk. A sót szabad bázissá ala­kíthatjuk külön lépésben szokásosan úgy, hogy a terméket erős bázissal kezeljük. Ez az átalakítás azonban nem előnyös. A találmány szerinti eljárással előállított termék egy közbenső termék és felhasználható további ké­miai lépésekben. Azt találtuk, hogy nem szükséges elkülöníteni a terméket. A reakcióelegyet az eljárás végén feihasználhatjuk minden tisztítás nélkül és a legközelebbi szintézis-lépésben használhatjuk fel, ahogy az 1. elöállításmódon bemutatjuk. A talál­mány szerinti eljárással előállított terméket elkülö­níthetjük oly módon, hogy vízzel extraháljuk, vagy a kicsapott terméket kiszűrjük az elegyből. A példák első csoportja a találmány szerinti eljá­rás első lépését mutatja be, a hidroxi-tiazolin-előál­­lítását. 1. példa 4-klón7h'1il-4-hidro\i-2-dimefilaminoinetil-2-tiazo-Im Megfelelő edénybe beviszünk 44,5 g dimetilami­­no-tioacetamid-hidrokloridot, 40,4 g 1,3-diklór­­propanont, 224 ml 1,2-diklór-etánt és 53,4 g nátri­­um-hidrogénkarbonátot. Endoterm reakció játszó­dik le és a reakcióelegy 13°-os hőmérsékletre hűl le. Az elegyet ezután éjszakán át keverjük környezeti hőmérsékleten és a reakció 24 óra alatt lényegében befejeződik, amelyet vékonyréteg-kromatográfiá­­san kimutatunk. A vékonyréteg-kromatográfiás rendszer szilikagél, az eluáló szer 36 : 4 : 1 arányú kloroform(metanol)ammónium-hidroxid-elegy. Az elegyet ezután szűrjük és a szürőpogácsát 1,2-di­­klór-etánnal mossuk. A szürletet vákuumban szá­razra pároljuk és így 59,5 g nyers terméket kapunk, amelyet etil-acetáttal mosunk. A mosott szilárd anyagot levegőn szárítjuk és így 52,5 g lényegében tiszta terméket kapunk. Op. 9ö 92°. A terméket mágneses magrezonanciás elemzéssel 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom