188881. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés acélműi salaküstök felületvédelmére
1 188 881 2 A folyékony acél gyártása során, a jelenleg alkalmazott acélgyártási technológiák mindegyikénél képződik folyékony salak, amelyet az acéltól elkülönítve úgynevezett salaküstökbe csapolnak. A salak üstök általában acélöntvényből készülnek és befogadóképességük néhány m3. A .salaküstbe folyékonyan csapolt salak gyakran tartalmaz acélt is, amelynek mennyisége az alkalmazott technológia és csapolási technika pontosságától függően néhány kg-tól több tonnáig terjedhet. A csapolt salak a salaküstben azután megdermed, majd a salaküstöt salakhányóhoz szállítják, ahol a tartalmát kiürítik. Az ürítés művelete sokszor nem egyszerű feladat, mert a megdermedt salak esetenként olyan erősen tapad a salaküst falához, hogy eltávolítása még robbantással sem lehetséges. A betapadt salak eltávolítását elősegíteni hivatott mechanikus beavatkozási módok általában a salaknak csak részleges eltávolítását teszik lehetővé, ami a salaküst hasznos térfogatának csökkenésével és a kiürített rész falfelületének rongálódásával jár. Ennek következtében az újabb csapolás után beledermedt salak tapadása nem kívánatos módon tovább fokozódik. Azokban az esetekben, amikor már a salakeltávolítás sehogyan sem sikerül, a salaküstök használhatatlanná válnak. Ez gazdaságilag azért figyelemre méltó probléma, mert az acélmű salaküstfelhasználásának döntő részét az ilyen okból kiselejtezett salaküstök pótlása képezi. Megfigyelhető ugyanis, hogy egyes - egyébként azonos minőségű salaküstök - általában több száz csapolást bírnak ki, míg némelyek az első va^y második csapolás során belekerült salak eltávolítása után tönkremennek. A salak betapadásának megakadályozására különböző megoldásokat alkalmaznak a gyakorlatban. Ilyen például a salaküstök munkafelületének mésztejjel történő bevonása, a különböző tűzálló masszákkal pl. agyagkötésű samottmasszával történő „bevakolása”, különböző „fekecselések” stb. Az elsőként említett nem elég hatékony, és mivel a mésztej a salaküst alján gyűlik össze, egyúttal robbanásveszélyes. A vastag tűzállómassza-réteg alkalmazása költséges, mert a salakcsapolás előtt elvégzendő műveletnek túl nagy az anyagigénye. A kisebb anyagigényt jelentő „feicecsek” összetétele (amelyeket egyébként acélöntéshez használatos kokilláknál alkalmaznak) más felviteli módja nagyon különböző, és hatékonyságukról nincs is egyértelműen kedvező tapasztalat. A találmánnyal célunk a fenti hiányosságok kiküszöbölése, azaz olyan megoldás létrehozása, amellyel a salaküstök munkafelülete hatásosan megvédhető a salak letapadásától viszonylag kis ráfordítással, és ezzel a salaküstök élettartama jelentősen növelhető. A kitűzött feladatot az acélműi salaküstök felületvédelmére való olyan eljárással oldottuk meg, amelynél a salaküst védőréteggel látjuk el. Ezt a találmány szerint azzal fejlesztettük tovább, hogy legfeljebb 2,5 mm vastagságú védőréteget alkalmazunk, amelyet 35-45 tömeg% samott, illetve samott-tégla őrleményt, 20-30 tömeg %-nyi legalább 50 tömeg% karbont tartalmazó poralakú adalékot és kötőanyagként 25 — 45 tömeg% hígított vízüvegei tartalmazó kompozíció homogénné keverésével készítünk. A találmány további jellemzője szerint célszerű, ha először a samott, illetve samott-tégla őrleményt szárazon keverjük össze az adalékkal, majd ezután keverjük hozzá a hígított vízüveget. Célszerűen 40 - 42 tömeg% Al203-ot tartalmazó, legfeljebb 0,63 mm-es szemcsefrakciójú samott, illetve samott-tégla őrleményt használunk. Adalékként célszerűen feketekőszén lisztet alkalmazunk, és a védőréteg vastagsága előnyösen 1,5 —2,0 mm. A találmány szerinti eljárás olyan berendezéssel foganatosítható, amelynek a salaküstök kényszerpályája mentén elrendezett keverőtartálya és előnyösen felsőpályán függesztve mozgatható szórókerete van, ahol a szórószerkezetnek szórófejekkel társított tartálya van, a szórófejek magassági irányban állítható és forgatható csövön vannak elrendezve, amely salaküst-lefedő haranggal ellátott vezetőcsőben eltolhatóan van elrendezve. Célszerű az olyan kivitel, amelynél a vezetőcső két véghelyzetében a csővel együttműködő, felső és alsó végálláskapcsolóval van ellátva, ezek a cső forgató, illetve hosszirányban menesztő hajtásával, továbbá a szórófejek sűrítettlevegő-vezetékébe építet> mágnesszeleppel vezérlőkapcsolatban vannak. A találmányt részletesebben a rajz alapján ismertetjük, amelyen a találmány szerinti berendezés példakénti kiviteli alakját tüntettük fel. A rajzon: Az 1. ábra a találmány szerinti berendezés vázlatos oldalnézete; A 2. ábra az 1. ábra szerinti megoldás részletének viszonylag nagyobb léptékű metszete; A 3. ábra a 2. ábra A részletének viszonylag nagyobb léptékű metszete. Amint a rajzon látható, a találmány szerinti felületvédő berendezéssel kezelendő, a jelen esetben 8 m3-es térfogatú 1 salaküstök vasúti 2 kocsikon 3 sínpályán meneszthetők. A 3 sínpálya középvonalával párhuzamosan az 1 salaküstök fölött felső 4 pálya van kialakítva, amelyen ismert 5 futómacskán át van függesztve a szórószerkezet, amelyet egészében 6 hivatkozásai számmal jelöltük. (Megjegyezzük, hogy az 1. ábrán a baloldali 1 salaküst fölött a 6 szórószerkezetet alaphelyzetében, a középső salaküst fölött pedig ugyanezt munkahelyzetében tüntettük fel.) A 6 szórószerkezetnek 7 tartálya van, amelynek térfogata a jelen esetben úgy van megválasztva, hogy három 8 m3-es salaküst müködőfelületének bevonásához elegendő keveréket befogadjon, azaz itt 40 1-es. A 7 tartály a felső 4 pálya mentén elrendezett 8 tartályból például gumitömlőn át tölthető fel. Az 5 futómacskára függesztett 6 szórószerkezetnek 9 házban elfordíthatóan ágyazott 10 csőtengelye van, amely 11 forgatóhajtás 13 fogaskerekével kapcsolódik. A 12 forgatóhajtás.a helytálló 9 házhoz van rögzítve. A 10 csőtengely együttforgatható 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
