188650. lajstromszámú szabadalom • Eljárás keményítőragasztók előállítására
3 188 650 4 folyamodni, hogy a ragasztókészítő rendszer és a fogyasztó (k) közé kiegyenlítő vagy tárolótartályt kell iktatni. Az említett hiányosságok kiküszöbölésére irányuló más ismert kísérletek lényege abban áll, hogy hordozóként módosított, többnyire lebontott és az adott egyedi esetekre alkalmassá tett keményítőket alkalmaznak. Ilyen esetekben módosított, „hidegen duzzadó" hordozókeményítő, nyerskeményítő és - kívánt esetben - „vegyszerek" különleges kész-keverékei használhatók, amelyekből langyos vízbe történő egyszerű bekeveréssel készíthető ragasztó, de táplálható a konverter megfelelően előmódosított különleges keményítőkkel vagy pedig módosítható a hordozókeményítő a konverterben vagy a mögött mechanikus, termikus, kémiai és/vagy enzimes módszerrel. Az elsőként említett két változat elkerülhetetlen hátrányai, nevezetesen a viszonylag nagy anyagköltség, a tárolandó szükségszerűen nagy készletmennyiség és a megfelelő keményítő típus hiányának veszélye, nyilvánvalóak. Az eddig történt kísérletek utolsóként említett változata hasonlóképpen nem bizonyult a gyakorlatban valóban kielégítő megoldásnak. Jóllehet a hordozó előállítás közben és/vagy után módosított hordozókeményítőket alkalmazó ismert folyamatos Stein—Hall típusú keményítő előállító eljárások gyakran lehetővé teszik (valamilyen módon) a hordozó viszkozitásának változtatását és némelykor más funkcionális tulajdonságok, így például a viszkozitás állandóság bizonyos mértékű javítására is módot nyújtanak („Die Stärke" A keményítő), (14, 1962, 197-208. lapok; 25 12 810. sz. Német Szövetségi Köztársaság-beli közzétételi irat), a viszkozitásnak a gyakorlati követelményeket kielégítő és más funkciós tulajdonságok, különösen a viszkozitás javítását lehetővé tevő és egyben a reprodukálhatóságot biztosító szelektív változtatása az ezen az elven dolgozó ismert eljárások, például azok esetében, amelyeknél a hordozókeményítőt enzimes úton cseppfolyósítják, csak meglehetősen nagy technológiai nehézségekkel oldható meg, ill. igen nagy technológiai igényt jelentenek. Ennek megfelelően, ezek az ismert eljárások a hordozó nélküli keményítőragasztót előállító eljárásokhoz hasonlíthatók. A találmány szerinti eljárás kidolgozása során ezért olyan fenti típusú eljárás kialakítását tűztük ki célul, amellyel a technika állásának megfelelő eljárások fent említett hiányosságai kiküszöbölhetők. Célkitűzésünk tehát olyan eljárás kidolgozása volt, amely lehetővé teszi Stein-Hall típusú keményítőragasztók folyamatos előállítását és adott összes keményítő koncentráció esetén módot nyújt - mégpedig bármelyik ismert eljáráshoz képest, amelynél a keményítőt a hordozó előállítása céljából csupán zselatinálják, a megelőzőekben vázolt nagyobb kiegészítő erőfeszítések nélkül - a kész keményítőragasztó viszkozitásának és/vagy a hordozókeményítő/nyerskeményítő arányának szelektív és tág határok közötti változtatására, és ily módon legalább ezekével egyenértékű, sőt jobb funkciós tulajdonságokkal rendelkező, különösen pedig jobb viszkozitás állandóságú keményítőragasztók előállítására. A találmány szerinti eljárás kidolgozása során meglepő módon azt állapítottuk meg, hogy ha a szokványos konverterekben a nyers keményítő szuszpenziókból a hordozó folyamatos előállításánál uralkodó körülmények között a keményítők módosítására szokásosan alkalmazott oxidálószerek vannak jelen vagy e konverterekbe ilyen oxidálószereket adagolunk, nem csupán a viszkozitás csökkenését eredményező reakció megy végbe, hanem hogy a) ez a reakció, még ha közönséges reakciókörülmények között naszcens oxigént szolgáltató és viszonylag csekély korróziós hatásuk miatt kívánatos, viszonylag „enyhe" oxidálószereket alkalmazunk is, olyan gyorsan jut el addig a pontig, amikor is gyakorlatilag már minden oxidálószer elhasználódott, hogy a reakció akkor is befejeződik, ha viszonylag nagy mennyiségű oxidálószert adagolunk az ilyen konverterekben a szuszpenzió melegítésére, a keményítő zselatinálására és a paszta homogenizálására általában kívánt rövid időszakoknál is rövidebb idő alatt; b) az oxidálószer által kiváltott viszkozitás csökkentés mértéke - egyébként állandó körülmények között - az alkalmazott oxidálószer mennyiségének függvénye, és hogy ily módon a viszkozitás csökkenése szelektív módon állítható be és tetszés szerint, tág határok között változtatható; és hogy c) az oxidálószerrel lefolytatott reakció a viszkozitás csökkentésén kívül a hordozó és a belőle előállított Stein-Hall típusú ragasztók (ideértve még az ún. nedvességálló ragasztókat is) viszkozitás állandóságát is figyelemre méltó mértékben javítja. A találmány szerinti eljárásban ezért úgy járunk el, hogy a hordozó keményítőt a zselatinálás folyamata közben, a reakció körülményei között, naszcens oxigént felszabadító vízoldható oxidálószer hozzáadásával lebontjuk. Az oxidálószert a hordozókeményítő szuszpenzióhoz adjuk és abban egyenletesen szétoszlatjuk, mégpedig olyan időpontban, mielőtt a szuszpenzió viszkozitása meghaladná a 15 Pa.s-t. Vizsgálataink során azt állapítottuk meg, hogy a hordozó előállításánál akkor kapjuk a legjobb eredményt, ha a hordozókeményítőt a lehető legegyenletesebben bontjuk le. Ezért nem csupán a csőreaktorok jellemzőivel rendelkező reakciórendszerek vagy konverterek alkalmazását találtuk előnyösnek, hanem fontosnak találtuk a hordozókeményítő szuszpenzió melegítésére alkalmas eszköz megválasztását is. A szuszpenziót ugyanis legalább 95 °C körüli hőmérsékletre kell melegíteni, amelyen a tapasztalat szerint a zselatinálás az ismert módon gyorsan és lényegében teljesen végbemegy. Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a rendszert azon a hőmérséklet tartományon, 3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
