188637. lajstromszámú szabadalom • Magas réz és/vagy cinktartalmú tápadalék és eljárás annak előállítására
1 188 637 2 Találmányunk tárgya, magas réz és/vagy cinktartalmú, jól felszívódó nem higroszkópos és stabilizált tápadalék előállítása. Az eljárásunk szerint előállított tápadalék az állattenyésztés minden ágában alkalmazható, nagyrészt annak következtében, hogy az állatfajta igényének megfelelő fémion arány egyszerűen beállítható. Az intenzív mezőgazdasági művelés mind az állati, mind pedig a növényi tápadaléknál fokozott jelentőséget tulajdonít a fém nyomelemeknek. így jelentős iparág alakult ki a legkedvezőbben felhasználható nyomelem sók előállítására és azok, a felhasználás szempontjából minél előnyösebb változatainak - folyamatos kutatások útján - történő kialakítására. A nyomelemek felhasználhatóságának megítélésénél a legfontosabb szempontok a felszívódás hatásfoka a jó stabilitás, a kifogástalan keverhetőség, valamint a nyomelem sóknak a takarmány egészére kifejtett hatása. A nyomelemek között a legjelentősebbek közé tartozik a réz és a cink, miután az élő szervezetek felépítésében az egész biológiai működés összhangjában szerepe van. Az élő szervezet - így az állatok és növények - réz és cinksó szükséglete többféle tényezőtől függ. Egyrészt a genetikai adottságoktól, másrészt a környezeti adottságtól, valamint a termesztés célzott irányától, végül pedig igen jelentős mértékben attól, hogy a szervezetbe kerülő réz és cinksó milyen hatásfokkal érvényesül. Az eddig ismert és a takarmányozás során felhasznált réz és cinksók bizonyos hátrányokkal rendelkeznek. A bázikus réz- és cinkkarbonát jól alkalmazható állati tápadaléknak neutrális kémhatása miatt. A vegyület jól pori tható, könnyen bekeverhető. Hátránya lassú felszívódása és kedvezőtlen értékesülése az állati szervezetben, továbbá előállításának költsége. Jól felszívódó rézsó a rézszulfát pentahidrát. Nagy hátránya - és ez felhasználhatóságát gyakorlatilag lehetetlenné teszi - higroszkópossága, erősen savanyú kémhatása, rossz poríthatósága és keverhetősége. A bekevert tápban szinte kénsavként működik, annak huzamosabb eltarthatóságát minőségromlás nélkül lehetetlenné teszi. Sokkal előnyösebb a kristályvizétől részben vagy egészében megfosztott rézszulfát. Azonban a bármely csekély mennyiségű feles kénsavtartalma, és víz vagy nedvesség hatására történő savas disszociációja, melynek lehetőségét a vegyület higroszkópos tulajdonsága csak tetézi, alkalmazhatóságát szűk határok közé szorítja. A legkedvezőbben felhasználható rézsó, takarmányok nyomelem adagolására a rézszulfátmonohidrát stabilizált változata. A stabilizálásra az előzőek szerint azért van szükség, mert a vegyület rendkívül higroszkópossága bekeverés technológiai folyamatát és a táp eltarthatóságát előnytelenül befolyásolja. Stabilizálásra jól használható a kolloid kovasawal történő elkeverés, mely viszonylag stabilis és homogén anyagot eredményez. Hátránya a kolloid kovasav magas ára, gyakorta nehéz beszerezhetősége. Miután kielégítő eredmény eléréséhez mintegy 4-7%-ban kell alkalmazni, így a táp magas idegen anyag mennyiséget tartalmaz. Az újabb higiéniai előiratok azonban tiltják, az idegen anyag jelenlétét a tápban és így a kovasavval történő stabilizálás már nem járható. Az eddig ismert és a gyakorlatban legjobban alkalmazható módszer, hogy a rézszulfát-pentahydrátot (rézgálicot) különböző lúgos anyagokkal (alkálihidroxidok, alkálihidrokarbonátok, alkálíkarbonátok) kezeljük, aminek következtében magában az anyagban semlegesítjük a szabad savtartalmat. Az ezt követő kristályvizet elűző hőkezelés után gyakorlatilag nem higroszkópos, vagyis stabilizált rézszulfát-monohydrátot kapunk. A módszer tehát előnyösen alkalmazható stabilizált rézszulfátmonohydrát előállítására. Hátránya azonban, hogy alkáliszulfát tartalmú, tehát idegen anyagot tartalmazó terméket ad. Összefoglalva az előzőekben részletesen kifejtetteket: Az ismert eljárások, illetve alkalmazott fémnyomelemsók hátránya: kedvezőtlen felszívódás (a karbonátok esetében) higroszkopicitás, savas vegyi karakter, destabilizáló hatás, rossz bekeverhetőség (a kristályvizes szulfátok esetében és kevésbé intenzív de mégis kifejezett mértékben a kristályvizétől megfosztott szulfátok esetében), idegen anyag jelenléte viszonylag számottevő mennyiségben (a stabilizált szulfátok esetében). Célkitűzésünk volt olyan cink és rézsó kompozíciót előállítani, amely tápadalékként az eddig ismert megoldásokkal szemben előnyösebben alkalmazható, mert bár vízben jól oldódik, így az élőszervezetbe könnyen felszívódik, oly módon van stabilizálva, hogy sem idegen iont, sem protont ledisszociáló szennyezést nem tartalmaz, nem higroszkópos tulajdonságú, a tápanyagra bomlasztó hatást nem fejt ki, a kívánt cink és rézion aránya széles intervallumban könnyen beállítható, és por vagy daraszerű tápokba könnyen bekeverhető. Eljárásunk azon a felismerésen alapszik, hogy kiválóan stabilizált rézszulfát-monohydrát állítható elő oly módon, ha a rézszulfát-pentahydrátot, megfelelő arányban nedves vagy száraz bázikus rézkarbonáttal, célszerűen magas bázicitásfokú rézkarbonáttal elkeverve vetjük alá hőkezelésnek. Magas bázicitásfokú fémkarbonátnak nevezzük a kétértékű fémek olyan karbonátjait, ahol az xMeCo3-yMe(OH)2 általános képletben az (x-f-y) : (C02) hányados legalább 1,7, de célszerűen 2. Ilyen bázikus karbonátokat például a 171 177. számú magyar szabadalom szerint lehet előállítani. Találmányunk szerinti tápadalék kompozíció előállítható úgy is, hogy a teljesen száraz réz5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2