188627. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolószerkezet építőelemekből összeállítható vázszerkezetekhez
A találmány építőelemek csatlakoztatására szolgáló kapcsolószerkezetre vonatkozik, akár egységes, akár vegyes építési rendszerű vázszerkezetek létesítése céljából, amely kapcsolószerkezetnek a tartón, annak hosszirányával párhuzamosan, és annak hossztengelyében elfordulással szemben rögzített, függőleges elrendezésű, horgot tartalmazó lemeze, és másik építőelemen elrendezett, a horoggal való együttműködéshez előirányzott támasztólemeze van, amely horognak lényegében vízszintes támasztófelülete, valamint legalább egy függőleges felfekvési felülete van. A vázas építési rendszerekben különböző irányokból érkező vízszintes tartókat kell egy síkban oszlophoz csatlakoztatni. Elsősorban a faszerkezetes építésmód alkalmazása esetén kell az erőket a hagyományos rácsos faszerkezeteknél, a favázas építési szerkezeteknél, vagy a forgógerenda-páros építési szerkezeteknél többszörsen indirekt módon az oszlopokba bevezetni, mimellett az építőelemekben járulékos igénybevételek lépnek fel, pusztán azért, mert térbeli-szerkezeti okok miatt nem sikerült az erőket az oszlopokba közvetlenül - direkt módon - bevezetni. A faszerkezetes építési mód viszont alkalmas arra, hogy azokat a nagy nehézségeket, amelyek - különösen előregyártott elemekből felépült - vázszerkezeteknél jelentkeznek, kiküszöbölje. A csatlakozások miatt rendszerint többrészes keresztmetszetekre van szükség, amelyek a teljes építmény vonatkozásában csatlakozási és tömítési problémákat okoznak. A faanyagú építőelemek zsugorodásai és duzzadásai alakváltozásokat okoznak, amelyek a mérettartási tulajdonságokat kedvezőtlenül befolyásolják, és ezáltal az egész építményre nézve ugyancsak nehezen kielégíthető tömítési követelményeket támasztanak. A különböző irányokból érkező tartók csak egymás felett helyezhetők el, és egymáson fektethetők fel, aminek az a hátránya, hogy az építés során problémák jelentkeznek. A klasszikus faszerkezetes építésben a faváz elemeit az oszlopokban kialakított csaplyukakba illesztett csapokkal kapcsolták az oszlopokhoz, és a vázelemeket fa-csapok segítségével húzással szemben szilárdan biztosították. A csatlakozási helyek meggyengítése következtében gazdaságtalanul nagy fagerenda-keresztmetszetek alkalmazására volt szükség. A jelenlegi kapcsolószerkezeteket az épületszerkezeten kell beállítani, ezért azoknak szerelésre alkalmasnak kell lenniök. Bizonyos esetekben a tartók keresztmetszeteit pusztán abból a célból kell nagyobbra választani, hogy a kapcsolószerkezetet a teherbevezetési ponton el lehessen helyezni. Ez ugyancsak gazdaságtalan megoldásokat eredményez, mivel több faanyagra van szükség, mint ami tulajdonképpen a terhelés miatt szükséges lenne. Ez a megállapítás ugyanilyen mértékben érvényes a rostokra keresztirányban közvetlen érintkezéssel felfekvő tartócsatlakozásokra is. i 2 Kifejlesztettek olyan fémlemez-támasztósarukat, amelyek tartókon vagy oszlopokon vannak rögzítve (26 22 843 és 26 11 236 NSZK-beli szabadalmi leírások) és a faváz számára alátámasztásként szolgálnak. Az ilyen jellegű támasztósaruk csak korlátozott mértékben tudnak terhet felvenni, mert a kapcsolószerkezetek egynyírásúak, és az excentrikus teherbevezetés miatt kihúzásra is igénybe vannak véve. A szakirodalomból acélheveder-szerű vasalások, illetve szerelvények is ismeretesek, amelyek a tartó végén oldalt vannak rögzítve, és két kiálló horoggal oszlopokban kialakított lyukakba kapaszkodnak. (21 66 879 NSZK szabadalmi leírás.) Az ilyen szerelvények alkalmazása feltételezi, hogy az oszlop fémkeresztmetszettel rendelkezik, amely a horogban fellépő nagy nyomásokat felveszi. A bútoriparban is alkalmaznak hasonló vasalatokat, illetve szerelvényeket különösen ágyaknál, amelyek oldalfalai a homlokoldalon felcsavarozott, perforált fémlemez vasalatokba kapaszkodnak. Az ilyen kapcsolatok teherbíró képessége azonban igen korlátozott, egyrészt a horogban fellépő nyomások, másrészt a vasalatokhoz előirányzott rögzítőelemek csekély teherbíró képessége miatt. Faanyagú tartókat, faanyagú oszlopokhoz ilyen módszerrel azért nem lehet csatlakoztatni, mert a rögzítőelemekre olyan kihúzó igénybevételek hatnak, amelyek felvételére azok nem képesek. A külső oldalon elhelyezett szerelvényrészek egyike sem elégíti ki az NSZK-ban érvényes tűzvédelmi szabályzat F 30 osztályában rögzített követelményeket. Kifejlesztettek olyan csomólemezeket, amelyek segítségével több egy síkban fekvő, különböző irányokból érkező rúd egymáshoz kapcsolható. Az ismert csomólemezeknél a csatlakozó építőelemek hevederek segítségével vannak összeerősítve. Az átmenő lemezeket a helyszínen kell szerelni, és erőzáró módon kell csatlakoztatni. Leszerelésre és visszaszerelésre nincs lehetőség. Legfeljebb az anyag tönkremenetele, vagy legalábbis sérülése árán. Az 566 424. számú olasz szabadalmi leírásból olyan tartóhomlokillesztés ismerhető meg, amelynél a függőleges homlokoldali résben lemez van elhelyezve, és ez a lemez előrenyúló horogszerű végrésszel rendelkezik. Egy másik tartó résében csap van vízszintesen elrendezve, amelyre az első tartó lemezének horgával fel van függesztve. Ennek a kapcsolatnak a teherbíró képességét a csapátmérő és az előfa-hossz korlátozza. Az 500 349. számú svájci szabadalmi leírás olyan megoldást tartalmaz, amelynél két, egymásra merőleges tartó kinyúló horgok segítségével kapcsolódik egymáshoz, és e tartók az alattuk fekvő, egymáshoz horgos kapcsolattal csatlakozó derékszögű tartó-kapcsolaton támaszkodnak fel. A lemezeknek viszonylag vastagnak kell lenniök annak érdekében, hogy a koncentráltan ható terheket egymásra, majd végül a homlokgerendán levő oszlopfejre érint2 188 627 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
