188627. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolószerkezet építőelemekből összeállítható vázszerkezetekhez

A találmány építőelemek csatlakoztatására szolgáló kapcsolószerkezetre vonatkozik, akár egységes, akár vegyes építési rendszerű váz­­szerkezetek létesítése céljából, amely kapcsoló­szerkezetnek a tartón, annak hosszirányával párhuzamosan, és annak hossztengelyében el­fordulással szemben rögzített, függőleges el­rendezésű, horgot tartalmazó lemeze, és másik építőelemen elrendezett, a horoggal való együttműködéshez előirányzott támasztóleme­ze van, amely horognak lényegében vízszintes támasztófelülete, valamint legalább egy függő­leges felfekvési felülete van. A vázas építési rendszerekben különböző irányokból érkező vízszintes tartókat kell egy síkban oszlophoz csatlakoztatni. Elsősorban a faszerkezetes építésmód alkalmazása esetén kell az erőket a hagyományos rácsos faszerkezetek­nél, a favázas építési szerkezeteknél, vagy a forgógerenda-páros építési szerkezeteknél több­­szörsen indirekt módon az oszlopokba bevezet­ni, mimellett az építőelemekben járulékos igénybevételek lépnek fel, pusztán azért, mert térbeli-szerkezeti okok miatt nem sikerült az erőket az oszlopokba közvetlenül - direkt mó­don - bevezetni. A faszerkezetes építési mód vi­szont alkalmas arra, hogy azokat a nagy nehéz­ségeket, amelyek - különösen előregyártott ele­mekből felépült - vázszerkezeteknél jelentkez­nek, kiküszöbölje. A csatlakozások miatt rendszerint többrészes keresztmetszetekre van szükség, amelyek a tel­jes építmény vonatkozásában csatlakozási és tömítési problémákat okoznak. A faanyagú épí­tőelemek zsugorodásai és duzzadásai alakvál­tozásokat okoznak, amelyek a mérettartási tu­lajdonságokat kedvezőtlenül befolyásolják, és ezáltal az egész építményre nézve ugyancsak nehezen kielégíthető tömítési követelményeket támasztanak. A különböző irányokból érkező tartók csak egymás felett helyezhetők el, és egymáson fektethetők fel, aminek az a hátrá­nya, hogy az építés során problémák jelentkez­nek. A klasszikus faszerkezetes építésben a faváz elemeit az oszlopokban kialakított csaplyukak­ba illesztett csapokkal kapcsolták az oszlopok­hoz, és a vázelemeket fa-csapok segítségével húzással szemben szilárdan biztosították. A csatlakozási helyek meggyengítése következté­ben gazdaságtalanul nagy fagerenda-kereszt­­metszetek alkalmazására volt szükség. A jelenlegi kapcsolószerkezeteket az épület­­szerkezeten kell beállítani, ezért azoknak sze­relésre alkalmasnak kell lenniök. Bizonyos ese­tekben a tartók keresztmetszeteit pusztán ab­ból a célból kell nagyobbra választani, hogy a kapcsolószerkezetet a teherbevezetési ponton el lehessen helyezni. Ez ugyancsak gazdaságta­lan megoldásokat eredményez, mivel több fa­anyagra van szükség, mint ami tulajdonképpen a terhelés miatt szükséges lenne. Ez a megál­lapítás ugyanilyen mértékben érvényes a ros­tokra keresztirányban közvetlen érintkezéssel felfekvő tartócsatlakozásokra is. i 2 Kifejlesztettek olyan fémlemez-támasztósaru­kat, amelyek tartókon vagy oszlopokon vannak rögzítve (26 22 843 és 26 11 236 NSZK-beli szabadalmi leírások) és a faváz számára alátá­masztásként szolgálnak. Az ilyen jellegű tá­masztósaruk csak korlátozott mértékben tud­nak terhet felvenni, mert a kapcsolószerkeze­tek egynyírásúak, és az excentrikus teherbeve­­zetés miatt kihúzásra is igénybe vannak véve. A szakirodalomból acélheveder-szerű vasalá­sok, illetve szerelvények is ismeretesek, ame­lyek a tartó végén oldalt vannak rögzítve, és két kiálló horoggal oszlopokban kialakított lyukakba kapaszkodnak. (21 66 879 NSZK sza­badalmi leírás.) Az ilyen szerelvények alkalma­zása feltételezi, hogy az oszlop fémkeresztmet­szettel rendelkezik, amely a horogban fellépő nagy nyomásokat felveszi. A bútoriparban is alkalmaznak hasonló vasalatokat, illetve szerel­vényeket különösen ágyaknál, amelyek oldal­falai a homlokoldalon felcsavarozott, perforált fémlemez vasalatokba kapaszkodnak. Az ilyen kapcsolatok teherbíró képessége azonban igen korlátozott, egyrészt a horogban fellépő nyo­mások, másrészt a vasalatokhoz előirányzott rögzítőelemek csekély teherbíró képessége miatt. Faanyagú tartókat, faanyagú oszlopok­hoz ilyen módszerrel azért nem lehet csatla­koztatni, mert a rögzítőelemekre olyan kihúzó igénybevételek hatnak, amelyek felvételére azok nem képesek. A külső oldalon elhelyezett szerelvényrészek egyike sem elégíti ki az NSZK-ban érvényes tűzvédelmi szabályzat F 30 osztályában rögzí­tett követelményeket. Kifejlesztettek olyan csomólemezeket, ame­lyek segítségével több egy síkban fekvő, kü­lönböző irányokból érkező rúd egymáshoz kap­csolható. Az ismert csomólemezeknél a csatla­kozó építőelemek hevederek segítségével van­nak összeerősítve. Az átmenő lemezeket a hely­színen kell szerelni, és erőzáró módon kell csatlakoztatni. Leszerelésre és visszaszerelésre nincs lehetőség. Legfeljebb az anyag tönkre­menetele, vagy legalábbis sérülése árán. Az 566 424. számú olasz szabadalmi leírás­ból olyan tartóhomlokillesztés ismerhető meg, amelynél a függőleges homlokoldali résben le­mez van elhelyezve, és ez a lemez előrenyúló horogszerű végrésszel rendelkezik. Egy másik tartó résében csap van vízszintesen elrendezve, amelyre az első tartó lemezének horgával fel van függesztve. Ennek a kapcsolatnak a teher­bíró képességét a csapátmérő és az előfa-hossz korlátozza. Az 500 349. számú svájci szabadalmi leírás olyan megoldást tartalmaz, amelynél két, egy­másra merőleges tartó kinyúló horgok segítsé­gével kapcsolódik egymáshoz, és e tartók az alattuk fekvő, egymáshoz horgos kapcsolattal csatlakozó derékszögű tartó-kapcsolaton tá­maszkodnak fel. A lemezeknek viszonylag vas­tagnak kell lenniök annak érdekében, hogy a koncentráltan ható terheket egymásra, majd végül a homlokgerendán levő oszlopfejre érint­2 188 627 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom