188627. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolószerkezet építőelemekből összeállítható vázszerkezetekhez
3 188 62? 4 kezés útján át tudják adni, ami csak nem kivánt keresztmetszet csökkenés árán lehetséges. Ez a kapcsolat sem alakítható ki oly módon, hogy a kapcsolódó részeken keresztül az épületrészek teljes terhelését át lehessen adni. Mindkét megoldásnál a kapcsolat alkotja a szerkezet leggyengébb részét. A fentiektől eltekintve vízszintes, húzásra igénybe vett tartóknál az oszlopfejben hasító erők is ébrednek, amelyeket a fából készült oszlopok nem képesek felvenni. Valamennyi fent felsorolt faszerkezet kapcsolási megoldásnak a következő közös hátrányai vannak:- nagymérvű helyszíni szerelési ráfordítás;- a faanyagú részek sérülési veszélye a rögzítőszervek, különösen rúd alakú csapok beverésekor;- a zsugorodás során az egész szerkezetet hátrányosan befolyásoló méretváltozások és nyomóerők jelentkeznek;- a külpontosságok miatt megtörik az erőfolyam, és járulékos igénybevételek lépnek fel;- építési problémák jelentkeznek például falcsatlakozás esetén, amennyiben a melléktartót az oszlop és főtartó síkján kívül kell csatlakoztatni. A vázas építési mód csak olyan racionális szerelés esetén lesz gazdaságos, amely szerelésnek különösen arra kell alkalmasnak lennie, hogy fából ortogonális tartórendszerekkel raszteres építési mód szerint lehessen szerkezeteket létesíteni. Iparilag gyártott építőelemek esetében azonban az elérhető méretpontosság csak akkor biztosítható az ilyen elemekből létesített épületszerkezeteknél, ha a kapcsolatokat is sikerül méretpontosan előállítani, és oly módon kialakítani, hogy a tartók és oszlopok méretezéséhez már ne a kapcsolatok legyenek mértékadéak. Következésképpen a találmány általános feladata az, hogy a kapcsolatok kialakítását oly módon tegye lehetővé, hogy a rendszer teherbíró képessége számára csupán a tartó-méretezés, a tér-nyomaték, illetve az oszlopok kihajlása, illetve keresztmetszete maradjon mértékadó. Az újszerű kapcsolószerkezetnek ebből következően ki kell elégítenie valamely előregyártott méretpontos vázas építménnyel szemben támasztott azon követelményt, is, hogy a fánál elkerülhetetlenül fellépő zsugorodási alakváltozások - különösen a rostokra keresztirányú- homlokgerendának keresztgerendához való csatlakoztatásakor ne gyakoroljanak befolyást a szerkezet teherbíró képességére, főként ne ébresszenek járulékos nyomóerőket. A kapcsolószerkezetnek továbbá ki kell elégítenie azt a követelményt, hogy előregyártottsági foka magas legyen, és már a műhelyben tökéletesen beépíthető legyen az építőelembe úgy, hogy az építéshelyen alig legyen szükség kapcsolószerkezetek és elemek elhelyezésére. Az építéshelyen a vázszerkezet elkészítésének a mérethelyes építőelemek összeszerelésére kell korlátozódnia. Az építőelemek kapcsolatának nem szabad a rendszerben járulékos méreteltéréseket előidéznie, ami az egész rendszerben a méretpontosság megtartásának javítását eredményezi. A találmány szerinti kapcsolószerkezetnek ki kell küszöbölnie az építéshelyen a nagyobb eltéréseket és legalább oly mértékben tűzállónknak lenniük, mint maguk az építőelemek. Egy további ismert kapcsolószerkezet esetében az építőelem-oldalon csak egy csapszeg van előirányozva. Amennyiben az építőelem-oldalon egy oszlop van, ott esetleg két egymással szemben fekvő tartó csatlakoztatható, arra azonban nincs lehetőség, hogy két egymásra merőleges tartó, illetve hogy három vagy négy tartó azonos magasságban csatlakoztatható legyen, amint ez a találmányunk szerinti feladat kitűzésben szerepel. Fából készült oszlopok esetén a tartókról átadódó húzóerők az oszlop elhasadásának veszélye miatt nem közvetíthetők. Egy másik ismert csatlakoztatási megoldás szerint (500 349. számú svájci szabadalmi leírás) mindig sarok felett elrendezett tartók kapcsolódnak horgok segítségével egymáshoz. Nem világos azonban, hogyan vannak a vízszintes erők az oszlopokba bevezetve, mivel az oszlopfejeken hasítóerők lépnek fel. Ezeknek a hátrányoknak a kiküszöbölése a következő speciális feladatok megoldását igényli: Olyan kapcsolatot kell létesíteni, amelynél a tartók a terheléseket pontosan definiált felületeken továbbítják. A keresztirányú erőket átadó felfekvési felületeket kielégítő mérettel és nagy illesztési pontossággal kell kialakítani. A teherfelvételi lehetőségeknek az érintkezési felületeken keresztül nem kell a fára korlátozódniok, hanem e lehetőségek tetszőleges számú kapcsolószerkezet segítségével megnövelhető)-. A húzóerők felvételéhez egy síkban fekvő építőelemek esetén oly módon kell felfekvési felületeket kialakítani, hogy az építőelemben hasító-húzóerők ne lépjenek fel. Az egy síkban fekvő építőelemeknek továbbá képeseknek kell lenniök a rájuk ható nyomóerők kifogástalan és biztonságos felvételére. Ezenkívül szükség szerint egyazon vízszintes síkban egy, kettő, három vagy négy tartónak kell egyformán kialakított tartóvégekkel egyetlen oszlopon csatlakozási lehetőséget biztosítani. A kitűzött feladatot a találmány értelmében oly módon oldottuk meg, hogy a tartók homlokoldalaiban horogszerű konzolos kiugró tagokkal rendelkező függőleges elrendezésű alakos szerkezetrészek vannak besüllyesztve. Faanyagú tartók faanyagú oszlopokon való csatlakoztatása esetében ezek az alakos részek - amelyek lemezből készülnek, és a tárcsasíkban vannak igénybevéve - úgy vannak beépítve, hogy a horog alakú konzolos kinyúló rész a tartó homlokoldalából áll ki. Amennyiben viszont a faanyagú tartót főtartóhoz kell csatlakoztatni, a horog alakú részt tartalmazó lemez nincs a faanyagba előreugró módon besüllyesztve, hanem - előnyösen a keresztmetszet középső tar-3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
