188193. lajstromszámú szabadalom • Eljárás diabetikus sör előállítására

1 188 193 2 A találmány tárgya eljárás 1%-nál kisebb szén­hidráttartalmú és legfeljebb 4% alkoholtartalmú sör előállítására. À találmány szerint előállított sört cukorbetegek is fogyaszthatják. Az életkörülményekben bekövetkezett változá­sok egyik kísérő jelensége, hogy az utóbbi évtize­dekben jelentősen megnőtt a cukorbetegek száma. Az e betegségben szenvedők számára rendkívül fontos a diabetikus táplálkozási követelmények be­tartása, ugyanakkor azonban a lehetőségekhez ké­pest ugyanolyan életmódot kívánnak folytatni, mint az egészséges emberek. A sörfőzés során a keményítőt a béta-amiláz lebontja, s 4, 5, 6 és 7 glükóz egységből álló dextri­­nek, valamint olyan alfa-határdextrinek maradnak vissza, amelyek az amilopektin elágazási helyeit tartalmazzák. Az ezek lebontásához szükséges ha­­tárdextrináz a cefrézés hőmérsékletén inaktiváló­dik, így az említett dextri-nek változatlanul jelen vannak a sörben, kedvezően befolyásolják annak élvezeti tulajdonságait. A nagy szénhidráttartalma miatt azonban a sört a cukorbetegek nem fogyaszt­hatják, bár ez számukra előnyös lenne a sör nagy kalcium-, magnézium- és B-vitamin-tartalma mi­att. Ezért egyre nagyobb az igény a cukorbetegek által is fogyasztható, diabetikus sör iránt. A diabetikus sör szénhidráttartalma legfeljebb 1% lehet, alkoholtartalma pedig legalább 3,7% [MSZ 8761/1—80 számú magyar szabvány]. Az ismert eljárás szerint [Narziss, Abriss der Bierbauerei, 1972] amilázban dús malátából indul­nak ki, s azt 45 °C-on, az amiláz optimális hőmér­séklete alatt cefrézik. Ezen a hőmérsékleten részcef­rét vesznek el (a teljes mennyiség mintegy negye­dét), 64, 66, 68 és 70 °C-os pihenők tartása után 10-15 percig forralják, majd úgy hütik vissza hideg vízzel, hogy a cefre főtömegével való egyesítés után a cefre hőmérséklete 64 °C legyen. A cefrét ezután 64, 66, 68 és 70 °C-os pihenők tartása után 73 °C-ra melegítik és befejezik a cefrézést, vagy újabb rész­cefrét vesznek el 64 °C-on, és az előzőkben felso­rolt pihenők tartása után forralják, visszahűtik és 67 °C-on egyesítik a cefre főtömegével. Az utóbbi esetben 67 és 70 °C-os pihenők után 73 "C-on szürőkádra továbbítják a cefrét. Annak érdekében, hogy a sörlé végerjedésfoka 91-92% legyen, a leülepedett első maradék cefréből mintegy 3% malátakivonatot vesznek el, amelyet 52-62 °C- on tárolnak, és a szinsörléhez vagy a komlóforraló üstbe adagolnak. A sörlevet 90-120 percig forralják, a nem-diabe­tikus sör gyártásához képest 10—15%-kal megnö­velt komlóadagok mellett. A sörlevet az erjesztőtankba továbbítják 3% ma­látakivonat felhasználásával. Abban az esetben, ha a látszólagos extrakt-tartalom 1%-ra csökken, to­vábbi 3% malátakivonatot adagolnak. A bevitt extraktum elerjedése után a sört általá­ban 2 °C értékkel visszahűtik és ászokolják. Az erjesztéskor adagolandó malátakivonatokat a pár­huzamosan készített normál főzet cefréjéből veszik. A fentebb vázolt, meglehetősen körülményes is­mert malátakivonatos technológia diasztázban dús malátaliszt 30 kg/100 hektoliter sör mennyiségben történő felhasználásával is kivitelezhető. A sörlé hőmérsékletét az erjesztés során 2-4 hét alatt 9 °C-ról 7 °C-ra csökkentik. Ekkor a látszóla­gos extrakt-tartalom 0-0,3% közötti értékre áll be. Ezután a sörlét hűtőn keresztül hidegtankra nyo­matják, és - 1 °C-on széndioxidgáz bevezetése köz­ben 1-4 hétig ászokolják, és stabilizálószert adnak hozzá. Az így kapott diabetikus sör alkoholtartalma azonban túlságosan nagy, 4,8-5%, a cukorbetegek számára, ezért a sört további kezelésnek vetik alá: vékony rétegű elpárologtatóban kidesztillálják vagy elektroozmótikus úton távolítják el az aiko­­holtöbbletet [Brauwelt, 1981, 1662]. Az ismert eljárás hátránya, hogy körülményes, sok lépésből áll, s a kapott sör alkoholtartalmát további műveletekkel kell csökkenteni. Az ismert eljárással előállított sör élvezeti értéke is hagy kí­vánnivalót maga után. A találmány célja a fenti hátrányok kiküszöbölé­se, s gazdaságos eljárás biztositása a cukorbetegek által is fogyasztható, nagy élvezeti értékű sör előál­lítására. Azt találtuk, hogy a fenti célt elérjük és 1%-nál kisebb szénhidráttartalmú, legfeljebb 4% alkohol­­tartalmú sört kapunk maláta cefrézése, a kapott sörlé komlóval együtt történő forralása, erjesztése, érlelése és kondicionálása útján, ha a cefrézést en­zim hozzáadásával 40-75 °C közötti hőmérsékleten több szakaszban végezzük, az erjesztést szintén en­zim hozzáadásával 0,3 tömeg%-nál kisebb látszóla­gos extrakt-tartalomig végezzük, és a kondicioná­lás előtt antioxidánst adagolunk a sörhöz. A találmány szerinti eljárásnál enzimként elő­nyösen zöldmaláta- kivonatot és/vagy penész ere­detű amiloglikozidázt alkalmazunk. A találmány alapja az a felismerés, hogy ha al­kalmas malátából kiindulva a belőle készített cefre enzimaktivitását természetes eredetű és/vagy mes­terségesen előállított enzimkészítmény adagolásá­val megnöveljük, majd az így előállított, 90-93% látszólagos leerjedésü, hütött sörléhez ismét termé­szetes eredetű és/vagy mesterségesen előállított en­zimkészítményt adunk, akkor egyébként a sörgyár­tás önmagában ismert műveleteivel olyan sört ka­punk, amelynek a szénhidráttartalma 1-nél kisebb, alkoholtartalma pedig legfeljebb 4%. A találmány szerint előállított sör látszólagos extrakttartalma 0,3% alatti, a látszólagos leerjedése pedig 99-100%. A sör szénhidrát- és alkoholtartal­ma megfelel a diabetikus sörre vonatkozó fenti szabvány előírásainak. Organoleptikus jellemzői alapján harmonikus, a hagyományos sörre jellemző ízű. A találmányt az alábbi példákkal részletesen is­mertetjük: 1. példa Az alábbi jellemzőkkel rendelkező pilseni malá­tából indulunk ki: víztartalom: 4,4% szín: 3,0 EBC extrakttartalom: 82% száraz anyag 5 10 '5 /' . ?.o 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom