187793. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kutyák szopornyicája elleni attenuált elővírusos vakcina előállítására sejttenyészetben
1 187 793 2 A találmány tárgya eljárás kutyák szopornyica betegsége elleni gyengített virulcnciájű, élővírusos vakcina előállítására sejttenyészetben. A szopornyica vírus a XVIII. század második fele óta ismeretes Európában. Egyesek szerint a vírus Ázsiából, mások szerint Peruból származik. Fertőző természete már a műit század közepétől ismert, a szopornyica (febris catarrhalis infectiosa canum) nevű betegség vírusos eredetét Carré (1905) ismerte fel. A szopornyica a kutyák rendkívül elterjedt fertőző betegsége. Csaknem minden kutya átesik rajta. Leggyakoribb az 1-2 éves korban. A betegség különösen nyáron szokott terjedni, mivel ebben az évszakban nyílik legtöbb lehetőség a kutyák fertőződésére. Nyáron általában a betegség jóindulatúan zajlik le. Ezzel szemben télen és tavasszal sokszor jelentkezik szövődményes alakban. A vírus iránt a kutyán kívül rendkívül fogékony a farkas és a róka is. Ezüstróka tenyészetekben sokszor nagy veszteségeket okoz. Szopornyicás megbetegedések prémes állatok tenyésztésével foglalkozó telepeken (menyét, hermelin, nyérc, vadászgörény), valamint állatkertekben vidrák között is előfordul. A szopornyica vírusa (Carré, 1905) a paramyxocsoportba tartozik. A korábbi feltevés, amely szerint a vírus több immunbiológiai változatban fordulna elő, nem igazolódott. A szopornyica, a keleti marhavész és az ember kanyarójának vírusa között immunbiológiai szempontból rokonság áll fenn. A fertőzés, a beteg állatok orr- és tüdőváladékával és vizeletével szennyezett anyagok útján történik. Fogékonyak oiyan kutyák, amelyek a betegségen még nem estek át, kivéve az immunis anyák 6 hetesnél fiatalabb kölykdt, amelyek a fecstej felvétele útján passzív immunitásra tettek szert. Ahhoz, hogy a fertőződés megeredjen, nincs szükség hajlamosító tv nyezőkre. Bizonyos hajlamosító körülmények, így a megfázás, a hiányos vagy célszerűtlen táplálás, a szabadban való mozgás hiánya, a beltenyésztés, a bélférge sség és egyéb bántalmak, alkalomadtán mégis jelentős szerepet játszanak, mert a szopornyica lefolyását súlyosbítják és szövődmények kialakulását segítik elő. A szopornyica első szakasza tiszta vérfertőzés, amikor a vírus előbb a légutakban, a testtájéki nyirokcsomókban, majd a lymphoreticularis szövetben elszaporodva viraémiát, és ennek megfelelően lázat okoz. Nagyon érzékeny állatok már ennek a vérfertőzésnek áldozatul esnek, általában azonban maga a vérfertőzés nem öli meg a beteget. A hőmérséklet emelkedése múlékony, mert csak néhány napig tart, amíg a vérfertőzés fennáll. A vérfertőzés megszűntével a hőmérséklet visszatér credeii értékére és a vírusnak a vérből való távoztával az állat meggyógyul. Az esetek egy részében azonban ezzel nem ér véget a betegség, mert a hőmérséklet csakhamar újra felemelkedik, annak jeléül, hogy a vérben keringő vírus a vérerek endotlieljének fellazítása útján az egyes nyálkahártyákban hurutot okoz, és különféle szervekben mélyreható kóros állapot fejlődik ki, részint magának a vírusnak hatására, részint szövődményképpen utólag behatolt baktériumok elszaporodása folytán. Aszerint, hogy milyen szervekben fejlődnek ki gyulladásos jelenségek, szokás volt hurutos, ideges és kiütéses szopornyicáról beszélni. Gyakran csakugyan egyes szervrendszerek megbetegedése áll a kórkép előterében, általában azonban nem lehet élesen megkülönböztetni a szopornyica említett alakjait, sőt sokszor a kórkép idővel meg is változtatja jellegét. A szopornyica majdnem minden esetében korán feltűnik a légutak hurutja. Ritkábban a szaruhártya is elhomályosodik vagy a szaruhártyán fekélyek képződnek. Az emésztőcső megbetegedése a mandulák megduzzadásával járó többé-kevésbé súlyos torokgyulladásban, valamint heveny gyonior-bélhurutban vagy gyomor bélgyulladásban mutatkozik. Az idegrendszer bántalmazottságára utaló tünetek könnyű lefolyású esetekben is gyakran mutatkoznak, némelykor azonban súlyos jellegűek. Az idegrendszeri tünetek tompultságban vagy éppen izgatottságban, egyes izomcsoportokban rángó vagy időnként visszatérő merevgörcsökben, bénulásokban nyilvánulnak meg. A szopornyicában megbetegedett kutyák egy részében a has és a hátulsó végtagok belső felületének bőrén sajátos kiütés keletkezik. Sokszor lehet észlelni a külső hallójárat bőrén nedvező ekcémát is. A vemhes állatok el is vetélhetnek. Egyes esetekben a kórképet kiegészíti a korábban külön betegségnek tartott talpkernényedéskór. Ilyenkor az orron, főleg pedig a talpakon a szaruréteg megvastagodik és megkeményedik. A szopornyica a leírt kórkép kifejlődése esetén jelentős bántalom. Szakszerű kezelés nélkül a megbetegedett állatoknak átlagosan 50 %-a elhullik. A fertőzés veszélyének kitett állatok védelméről aktív immunizálással kell gondoskodni. Napjainkban immunizálásra leginkább tojásban vagy szövettenyészetben passzált gyengített, modifikált élő vírust tartalmazó vakcina használatos, amely liofilizáltan kerül forgalomba. Jelenleg hazánkban és számos országban a tojásban szaporított gyengített virulenciájú élő vírust használják vakcinakészítésre. Ezek a vírusok többnyire az illető ország izolátumai. A tojásból nyert szopornyica vakcinák előállítása rendkívül bonyolult, munkaigényes. Az avianizált szopornyica-vírustörzsek elterjedése óta számos kutató foglalkozott különböző virulens vagy csibeembrióhoz adaptált vírustörzsek elszaporításával szövettenyészetben. Sok sikertelen próbálkozás (Cabasso, Kiser és Stebbins; Proc. Soc. exp. Bioi. 1959.100. 551. — Hopper; J. comp. Path. 1959. P. K. 78. - Bussei és Kazon; Arch. ges. Virusforsch. 1965. 17. 163.) után Dedié és Klapötke; Vet. Med. 1959. 3. 137., valamint Rockborn; Arch. ges. Virusforsch. 1958. 8. 485. szopornyica vírus szövettenyészetben való sikeres elszaporításáró! számolnak be. Az így szaporított virulens vírusok azonban élővírusos vakcina előállítására nem jöhetnek szóba. A továbbiakban több kutató különböző szopornyica vírustörzseket csibeembriofibroblaszt sejttenyészetben próbált szaporítani. A vírus a szöveten megtapadt, de látható módon nem károsította a tenyészet sejtjeit (Rcculard és mtsar; Ann. Inst. Pasteur, 1960, 98. 344 — Cabasso, Kiser és Stebbins; Am. J. vet. Rés. 1962, 23,394.— Jiran;Vet. Med. Praha, 1965.10.87. — Dias Vigario és Ferreira; Bolin. Pecuar, 1965. 33. No. 2. 131.) Karzon és Bussei (Science, 1959. 130.1708.) az Onderstepoort törzset szaporították el sikeresen csibeembriófibroblaszt szövettenyészetben. Vizsgá-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
