187450. lajstromszámú szabadalom • Eljárás guanidin-származékok előállítására
1 187.450 2 I0mß/kg-os terhelő dózisban, majd az adagolást infúzió formájában 30 mg/kg/óra dózissal folytattuk. A savtermelés meghatározása során a 10 percenként gyűjtött mintákat 20 mmólos nátriumhidroxid-oldattal pH = 6,4-es végpontra titráltuk. Amikor a savtermelés elérte a leütési értéket (azaz három egymást követő mérésben 5%-on belüli eltérést észleltünk), az állatoknak a bal külső nyaki vénába helyezett kanülön keresztül intravénás úton beadtuk a vizsgálandó hatóanyagot. A gyomorsavkiválasztást további 2 órán át mértük. A vizsgálandó hatóanyagból a következőképpen készítettünk injekciós oldatot: a hatóanyagból dimetil-szulfoxiddal 10 mg/ml koncentrációjú törzsoldatot készítettünk, majd a törzsoldatot fiziológiás sóoldattal 2°/0-m\ kisebb dimetil-szulfoxid-tartalomig hígítottuk, és az állatoknak I ml/kg injekciós oldatot adtunk be. 4. Krónikus gyomorfekélyben szenvedő kutyákon végzett kísérletek. Krónikus gyomorfekélyben szenvedő, 9-12 kg lestsúlyú, fajtiszta nőstény vadásztacskókat éjszakára kikötöttünk. Az állatok ezalatt tetszés szerinti mennyiségű vizet fogyaszthattak. A kísérlet ideje alatt az állatokat gyenge kikötéssel álló testhelyzetben tartottuk. A hatóanyag intravénás beadagolásakor fellépő hatást a következőképpen vizsgáltuk: A fekélyt felnyitottuk, és 30 perces vizsgálati idő alatt meghatároztuk az állatok gyomorsav-szekréciójának alapértékét. Ezután az állatoknak folytonos intravénás infúzió formájában gyomorsav-szekréciót fokozó anyagot (0,5 pmól/kg/óra hisztamint vagy 2 pg/kg/óra pentagasztrint) adtunk be fiziológiás sóoldatban oldva (óránként 15 ml infúziós folyadékot juttattunk a szervezetbe), és az állatok gyomornedvéből 15 percenként mintát vettünk. Az egyes minták térfogatát mértük, és a minták I ml-es alikvot részét 0,1 n vizes nátrium-hidroxid oldattal titráltuk. Ezzel a méréssel a gyomornedv savtartalmát határoztuk meg. Amikor az állatok gyomorsav-szekréciója elérte a platóértéket (körülbelül 1-2 óra elteltével), az állatoknak intravénás úton, fiziológiai sóoldattal elegyítve beadtuk a vizsgálandó vegyületet, majd további 2-3 órán át folytattuk a gyomornedv savtartalmának vizsgálatát. Ezalatt a gyomorsav-szekréciót fokozó anyag infúziós beadagolását megszakítás nélkül folytattuk. A gyomorszondán át beadagolt hatóanyag hatását a .következőképpen vizsgáltuk: Az állatok gyomornedv-termelését mértük, és amikor az alapszekréció 30 percig szünetelt, az állatoknak 25 ml vízben oldva beadtuk a vizsgálandó hatóanyagot. (Az oldat a hatóanyagon kívül 0,5 vegyes'% hidroxipropil-metil-cellulózt és 0,1 vegyes% Tween 80-at is tartalmazott.) 1 óra elteltével a fekélyt ismét felnyitottuk, és azonnal megkezdtük a gyomorsav-szekréciót fokozó anyag infúziós beadagolását. Az állatok gyomornedvéböl a fent ismertetett módon folyamatosan mintát vettünk, és vizsgáltuk a minták gyomorsav-tartalmát. A mért adatokból meghatároztuk a platóértéket megközelitő savkoncentrációt, és ezt az értéket a hatóanyagmentes hordozóanyaggal kezelt állatokon mért értékekkel hasonlítottuk össze. A hatóanyag orális beadagolásakor a következőképpen jártunk el: A hatóanyagot zselatin kapszulában adtuk be az állatoknak, és az állatokkal 15 ml vizet itattunk. I óra elteltével a fekélyt felnyitottuk, és azonnal megkezdtük a gyomorsav-szekréciót fokozó anyag infúziós beadagolását. Az állatok gyomornedvét a korábban ismertetett módon vizsgáltuk, és a platóértéket megközelitő savkoncentrációt a hatóanyaggal nem kezelt állatokon mért értékekkel hasonlítottuk össze. 5. Denervált gyomorfundusú kutyákon végzett kísérletek: 14-22 kg testsúlyú him vadásztacskók gyomorfundusából Rudick és munkatársai (J. Surg.Res. 7, 383 /1967/) módszerével kimetszettük a bolygóideget. 4-6 hetes gyógyulási időszak után az állatokat 2-3 hétig visszaszoktattuk korábbi étrendjükhöz; ezalatt az állatok szekréciós reakciói stabilizálódtak. A kísérletekhez előkészített állatokat 23 órán át éheztettük (az állatok tetszés szerinti menynyiségű vizet fogyaszthattak), és a kísérlet alatt az állatokat vászonhurokkal gyengén kikötöttük. Az állatok gyomrát meleg vízzel átöblítettük, majd az állatoknak szubkután infúzió formájában 10 pg/ perc sebességgel hisztamint adtunk be. Az agonista hatóanyag ebben a dózisban minden kutyán a maximum 60-90%-ának megfelelő savtermelést váltott ki. A gyomornedvet 15 percenként mérőpohárba gyűjtöttük, és a gyomornedv térfogatát 0,1 ml pontossággal leolvastuk. A gyomornedv 500 pl térfogatú mintáját 5 ml fiziológiás sóoldattal hígítottuk, majd 100 mmólos vizes nátrium-hidroxidoldattal pH = 7,0-re titráltuk. A teljes savtermelést a savkoncentráció és a kiválasztott gyomomedv térfogatának összeszorzásával számítottuk ki. Amikor a gyomornedv-szekréció elérte a platóérté-' két (a savtermelés három egymást követő mérésben 10%-nál kisebb mértékben változott), az állatoknak a fejvénán keresztül, 0,1 ml/kg-os intravénás dózisban, vagy orálisan, zselatinkapszulába töltve beadtuk a vizsgálandó hatóanyagot. Ezután a gyomornedv- és gyomorsav-kiválasztást 3 órán át mértük. A tengerimalac-szivpitvaron és az aminopirinfelvétel vizsgálata során meghatározott aktivitási adatok jól jelzik a vegyületek várható gyomorsavszekréciót gátló hatását. A patkányokon és kutyákon végzett kísérletek során egyetlen vegyület esetén sem tapasztaltunk mellékhatást vagy toxikus tüneteket. A toxicitásvizsgálatok során az állatoknak 3-metil-5-(4-[3-(3-/2,2,2-trifluor-etil)-guanidino)-pirazo- I-1 -il]-butil)-1,2,4-triazolt, 4-hidroxi-5-metil-2-(4- [4-(3-/2,2,2-trifluor-etil/-guanidino)-1,2,3-triazol-2- il)-butil)-pirimidint, 5-metil-3-(4-(4-(3-/2,2,3,3-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 7
