186753. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 7-acilamino-3-vinil-cef-3-ém-4-karbonsav-származékok előállítására

1 2 A hidrolízis és a redukció, valamint a reakció körülményei (például a reakdóhőmérséklet, oldó­szer stb.), lényegileg ugyanazok, mint amelyet a b) eljárásban az (l.a) képletű vegyidet amino-védőcso­­portjának eltávolításánál már leírtunk. A jelen találmányhoz tartoznak azok az eljárások is, amelyeknél a reakció során az R1 és az A csoport­ban a védőcsoporttal ellátott aminocsoport és/vagy az A-ban a védőcsoporttal ellátott karboxicsoport szabad aminocsoport(okk)á és/vagy szabad karboxi­­csoporttá alakul át. d) eljárás: Az (l.c) képletű vegyület vagy egy sója az (i.d) képletű vegyidéiből vagy egy sójából állítható elő olymódon, hogy a karboxi-védőcsoportot a molekulá­ba bevisszük. Ennél a reakciónál a karboxi-védőcsoport bevite­lére felhasználható szer lehet egy szokásos észterező­szer, úgymint egy alkohol vagy annak valamely reak­tív ekvivalense (például halogenid, szulfonát, szulfát, diazo vegyület stb.) és hasonlók. A reakció kivitelezése szintén egy bázis jelenlété­ben történik, mely célra alkalmas bázisok ugyanazok, melyeket az 1. eljárásnál leírtunk, és előnyösen a re­akciónál egy fémjodidot (például nátriumjodidot stb.) is felhasználunk. . A reakciót általában egy szokásos oldószerben vé­gezzük, mely a reakcióra nem gyakorol ellentétes ha­tást, és ez lehet például N,N-dimetilformamid, tetra­­hidrofurán, dioxán, metilalkohol, etilalkohol stb., vagy ezek egy elegye. A hőmérséklet nem kritikus, általában a reakciót hűtés mellett, majd kismértékben megemelt hőmér­sékleten végezzük. Abban az esetben, ha a karboxi-védőcsoport be­vitelét egy alkohol segítségével végezzük, akkor a reakció egy olyan kondenzálószer jelenlétében vé­gezhető, melyet az a) eljárásnál a fentiekben leírtunk. A jelen találmányhoz tartozik az is, ha a reakció során adott esetben a karboxi-védőcsoportot az (I.d) képletű vegyület A csoportjánál a karboxicsoportba bevisszük. e) eljárás: Az (I.e) képletű vegyületet úgy állíthatjuk elő, hogy a IV képletű vegyületet vagy egy sóját az' V képletű vegyülettel, azaz egy tiokarbamiddal rcagál­­tatjuk. A IV képletű kiindulási vegyület megfelelő sói ugyanazok a sók, melyeket a2; I képletű vegyületeknél a lentiekben leirtunk. A reakció kivitelezése általában egy szokásos oldó­szerben történik, mely nincs ellentétes hatással a reak­ció lefolyására. Ilyen oldószerek például az etilacetát, metilénldorid, kloroform, széntetraklorid, tetrahidro­­furán, dioxán, víz stb., vagy ezek egy elegye. A reakcióhőméiséklet nem kritikus, így a reakciót hűtve és a későbbiekben melegítve végezzük. f) eljárás: Az (l.g) képletű vegyület vagy egy sója az (I.f) kép­letű vegyületből vagy egy sójából állítható elő olymó­don, hogy az A*-nél a karboxi-védőcsoportot vagy a foszfono-védőcsoportot eltávolítjuk. A reakció szokásosan hidrolízissel, redukcióval vagy valamely hasonló módon megy végbe. A hidrolízis és a redukció, valamint a reakció­­körülmények (például a reakció hőmérséklete, oldó­szer stb.) lényegileg ugyanolyanok, mint a b) eljárás­ban az (l.a) képletű vegyület amlno-védőcsoportjá­­nak eltávolításakor leírtunk. Továbbá a foszfono-védőcsoport eltávolítását is úgy végezzük, hogy az (I.f) képletű vegyületet egy trialkilxililhalogeniddel, úgymint trimetilxililklorid­­dal, trimetilxililbromiddal, trimetilxililjodiddal vagy hasonló vegyületekkel reagáltatjuk. A jelen találmányhoz tartozik az is, ha a reakció során az R1 és az R2-nél a védőcsoporttal ellátott aminocsoport és/vagy az R2-nél a védőcsoporttal el­látott karboxicsoport szabad amino- és/vagy szabad karboxicsoporttá alakul át. g) eljárás: Az I képletű vegyületet vagy egy sóját úgy állít­hatjuk elő, hogy a VI képletű vegyületet vagy egy sóját formaldehiddel reagáltatjuk. A VI képletű vegyület megfelelő sói ugyanazok, melyeket az I képletű vegyületeknél már ismertet­tünk. A reakció kivitelezése általában egy szokásos ol­dószerben történik, mely a reakcióra nincs ellentétes hatással, például tetrahidrofuránban, dioxánban stb., vagy ezek egy elegyében. A reakcióhőmérséklet nem kritikus, a reakciót szokásosan hűtve, majd kissé megemelt hőmérsék­leten végezzük. h) eljárás: Az (1 j) képletű vegyületet vagy egy sóját az (IJi) képletű vegyületből vagy egy sójából az R^-nél az amino- és karboxi-védőcsoport eltávolításával állítjuk elő. A reakciót valamely szokásos módon, hidrolízis­sel, redukcióval vagy hasonló eljárással végezzük^ A hidrolízis és a redukció, valamint a reakció­körülmények (például a reakció hőmérséklete, oldó­szer stb.) lényegileg ugyanazok, mint amit a b) el­járásban az (l.a) képletű vegyület amino-védőcsoport­­jának eltávolításánál leírtunk. Ennél az eljárásnál az amino- és a karboxi-védő­­csoportok külön-külön de egyidejűleg is eltávolítha­­tók. A jelen találmányhoz tartozik az is, ha a reakció során az R1 és az A-nál a védőcsoporttal ellátott aminocsoport és/vagy az A-nál a védőcsoporttal ellá­tott karboxicsoport szabad amino- és/vagy szabad karboxicsoporttá alakul át. i) eljárás: Az (I.f) képletű vegyület vagy egy sója egy karb­­pxi-védőcsoportnak vagy egy foszfono-védőcsoport­­nak az (l.g) képletű vegyületbe vagy egy sójába való bevitelével állítható elő. Ennek a reakciónak a kivitelezése lényegileg ugyanúgy történik, mint a d) eljárásnál a karboxi-186.753 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom