186334. lajstromszámú szabadalom • Térfogatkiszorításos csavarkompresszor

3 186334 4 A találmány kompresszorokra, főként csavarkomp­resszorokra, vagy -szellőzőkre vonatkozik. A csavar-kompresszoroknak van rendszerint leg­alább egy pár egymással párhuzamos és illeszkedően kapcsolódó, csavarmenetű, két hengeres, egymással hosszirányban közlekedő kamrában szinkron forgó ro­­tora, melyeket vezérlő pl. hajtó fogaskerekek forgat­nak. A kompresszoroknak ezt a fajtáját, amely általá­ban erőteljes szerkezetű, ipari alkalmazási területeken arra használják, hogy fokozatonként több bar nagyság­­rendű nyomást állítson elő. Ezért a rotorokat szokás szerint a hajtó és támtartó tengelyeikkel együtt egy da­rabból esztergálják, vagy pedig — amint ezt például az 1 243 471 számú francia szabadalom leírja — üreges a rotorok agya és minden rotor egy darabból álló olyan tengelyre van felszerelve, amely tengelyirányban a roto­rok mindkét hosszirányú végén túlnyúlik. Ily módon a házban lévő csapágyak részére tengelycsapok keletkez­nek és lehetővé válik a vezérmű fogaskerekeinek fel­szerelése. Ilyenféle rotoroknak, bármely esetben is, nagy a tehetetlenségi nyomatéka, amit rendszerint még fokoz a nagy nyomási arányok érdekében alkalmazott csavarmenetek száma. így a kompresszort a vastag me­nettesttel rendelkező fő-, vagy behatoló rotorral hajtják, amely rotor a sűrítés munkájának nagyobb részét végzi. Jelen találmányunk egyik célja olyan csavar-komp­resszor létesítése, amely 1 barnái kisebb pozitív nyomást állít elő, különlegesen kis helyszükséglettel, kis tehetet­lenségi nyomatékkai bíró belső forgó egységekkel, kü­lönösen kis fordulatszámnál jó volumetrikus hatásfok­kal. Emellett a kompresszor alkalmas a tömeggyártás­sal való előállításra, főként belsőégésű motorok volu­metrikus túltöltésére, nevezetesen gépjárműmotorok esetében. Ennek a célnak és továbbiaknak a megvalósításához a találmány szerint olyan csavar-kompresszort alkal­mazunk, amelyben van egy ház, ebben két párhuzamos, hengeres kamra, amelyek egymással hosszirányban köz­lekednek és egyik végüket a ház hátfala zárja le. Van továbbá a közeg részére beömlő és kifúvó nyílás, ame­lyek a kamrákkal közlekednek és két csavarmenetes rotor üreges aggyal, amely rotorokat támasztja és forgó mozgással hajtja egy olyan tengelyrendszer, amely elülső végét a ház elülső végén kialakított válaszfal ágyazza, amely utóbbi a két kamrának a ház hátsó fa­lával szembenálló végét zárja le. Ezek az elülső tengely­végek egymással illeszkedően kapcsolódó fogaskerekek révén állnak egymással összeköttetésben. A találmány lényege, hogy mindegyik rotornak van hosszirányú átmenő belső tere, mindegyik tengely­­rendszernek van az agy üregének megfelelő végében lévő hátsó csapágy készlete, amely tömítetten van a ház há­­tulsó falába erősített hátsó tengelytagra felszerelve; van továbbá elülső tengelytagja, amely átnyúlik a vá­laszfalon, a hozzátartozó rotorhoz van erősítve és be­nyúlik a rotoragy belső terének elülső részébe. Ebben az elrendezésben minden rotor üreges és mind­egyik rotor tengelyvonala két különálló részlegre van bontva, ennek következtében minden forgó szerelési egységnek a tehetetlenségi nyomatéka számottevően csökkenthető. Emellett a kompresszor tengelyirányú kiterjedése is csökkenthető főként azért, mert a hátulsó csapágykészlet teljes egészében a rotoragy hosszanti belső terében nyer elhelyezést. A forgó egységeknek az ilyen módon elért és még tovább csökkenthető kis te­hetetlenségi nyomatékának következményeképpen a hajtást a befogadó rotoron keresztül lehet elvégezni, ami a behatoló rotor és a befogadó rotor hajtó fogaske­rekei fogszámának aránya szerint a behatoló rotor for­gási sebességének fokozását idézi elő. így a kompresz­­szor által szállított közegtérfogat egy fordulatra eső mennyisége is növekszik. A tehetetlenségi nyomaték említett további csökkenté­se úgy valósítható meg, hogy a találmány másik jellem­zője szerint a rotorokat előnyösen közvetlenül az elülső tengelytagra ráöntött műanyagból készítjük, ami hozzá­járul a kompresszor méreteinek csökkentéséhez is. A találmány továbbá olyan térfogatkiszorításos csa­var-kompresszorra vonatkozik, amelynek van két, egy­mással párhuzamos, egymással közlekedő, a házban ki­alakítóit, egymással tengelyirányban szembenálló vé­­teiken hátsó végfallal és elülső végfallal lezárt párhuza­mos kamrában lévő behatoló rotora és befogadó rotora van. Ezeket a rotorokat olyan tengelyrendszer támasztja meg és hajtja, amelyben van egy elülső, az említett elülső falon átnyúló tengely és ez el van látva egymással illesz­kedően kapcsolódó fogaskerekekkel a rotorok szinkron hajtásához. Emellett ezeknek a kamráknak legalább a belső falai és előnyösen még a rotor-menetek felületei is be vannak vonva egy olyan koptatható bevonóanyag túlméretezett vastagságú rétegével, amely valamely szá­raz kenőanyag részecskéit tartalmazza, ezek a hajtó fo­gaskerekek pedig szögelfordulásukban holtjárat nélkül kapcsolódnak egymással. Az ilyen kompresszort könnyen és gyorsan lehet ösz­­szeszerelni, a tűrések változásai miatt fellépő holtjáték korlátozott és a rotorok kölcsönös szögelfordulásának a végső fokon jelentkező problémája lényegileg megszű­nik. Ez lehetővé teszi a tömegtermelést, nevezetesen a gépjárműipar részére alkalmas módon. Jelen találmányunk további jellemzői és előnyei ki­tűnnek egy példaképpeni megvalósítási alak következő leírásából és az ezt kísérő rajzokból, anélkül azonban, hogy ez, bármely módon korlátozó hatású lenne. A rajzokon az 1. ábra a találmány szerinti térfogatkiszorításos kompresszor felülnézete, a 2. a bra a kompresszor vízszintes metszete és a 3. ábra a kompresszor keresztmetszete a 2. ábra III—III vonala mentén. A találmány szerinti kompresszornak, amint ez az ábrákból kitűnik, van egy lényegileg parallelepipedon alakú 1 háza, egyik végén nyitottan, a másik végén a hátsó 2 fallal lezárva. Az 1 ház egymással hosszirányban közlekedő két párhuzamos, hengeres 3 és 4 kamrát ha­tárol, melyek az 5 behatoló rotort, illetve a 6 befogadó rotort foglalják magukban. A szemléltetett megvalósí­tási alakban az 5 behatoló rotornak négy, és a 6 be­fogadó rotornak hat csavarmenete van. A rotorok teste üreges és mindkettőn hosszirányban halad végig a belső 7, illetve 8 tér, amely hátsó végén a 10 vállat képezve, a csapágyazási 9 tartóban végződik. Ennek a tartónak az a feladata, hogy elhelyezést adjon a hátsó 2 falba erősített 11 csap így készletnek. Valamennyi hátsó 11 csapágykészletnek van egy cső­alakú 12 hüvelye, amelynek elülső végén van felszerelve a 13 csapágy, amelynek belső futógyűrűjét a 15 csavar feje szorítja a csapszeg 14 vállához. A csavarnak az üre­ges 12 hüvelybe csavarozott menetes vége kiáll a hátsó 2 falból és 16 anya van rajta. Ez a szemléltetett megva­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom