185940. lajstromszámú szabadalom • Elemekből összerakható logikai játék

185.940 léltetett - golyó ráesik, az ott léyő 6 nyelvre. A 6 nyelvnek, a felső oldala, majd a 8 lejtője mentén kénytelen tovább lefelé haladni, miközben a 6 nyelvet elbillenti a másik oldali ferde helyzetébe és így kiléphet ebből az első A átbocsátó elemből, és az alatta lévő másik átbocsátó elembe esik. Ott szintén az abban lévő 6 nyelvet átbillenti másik helyzetébe és ennek révén jut tovább az alatta lévő következő átbocsátó elembe, és a go­lyó Így halad tovább, majd az átbocsátó elemek rendszeréből ki­lépve valamelyik B vagy 0 felfogó elembe jut. A játék értelme tulajdonképpeni alapját tekintve az, hogy meg kell mondani, hogy valamelyik A átbocsátó elembe bedobott golyó végülls melyik B vagy C felfogó elembe kerül. A találmány szerinti logikai játéknál az átbocsátó ele­mekből összeállított építmény játék szempontjából vett bonyolult­­sági foka növelhető, ha például egyes A átbocsátó elemeket nem átlátszó anyagú falakból készítik, vagyis amelyeknél kívülről nem lehet látni, hogy az illető át nem látszó átbocsátó elemben' lévő 6 nyelv milyen helyzetet foglal el. Természetesen ez a kö­rülmény csak az első golyó-átbocsátás idejére jelent határozat­lanságot, de jó megfigyelő számára a következő golyó - termésaé­­tesen ugyanabban az építményben értelmezve - már meghatározott, és előre kiszámítható utat fut be. A találmány szerinti logikai játék, mint az eddigi ismer­tetésből is kitűnik, az A átbocsátó elemek valamint a B és C felfogó elemek különféle számú és különféle térbeli összeálli­­tottsagu építménye mellett'maguktól a játékosoktól függő bonyo­lultságot eredményezhetnek. Ezen túlmenően a játék szabályait is önmaguk a játékosok állíthatják fel. A találmány szerinti logikai játékkal kapcsolatban né­hány játékszabályt említünk meg, természetesen ez csak egy tö­redéke a lehetséges játékos feladatoknak. Az egyik játékos feladata lehet például, azf hogy a já­tékosoknak előre meg kell mondani, hogy egy meghatározott épít­ménynél a bedobott golyó melyik felfogó elembe kerül. Bonyolít­ható ez a játékos feladat, ha azt kell megmondani, hogy az első bedobott golyó után bedobott második,'harmadik vagy negyedik golyó melyik felfogó elembe fog jutni. Egy további játékszabály illetve játékos feladat lehet annak megállapítása, hogy az átbocsátó elemekből és a felfogó elemekből Telepített egy adott építmény esetében hányadik dobás­ra jön ki a golyó ugyanabba a felfogó elembe, mint az első do­básnál. Egy további feladat lehet például, hogy azt kell megmon­dani a játékosoknak, hogy hány dobás szükséges az eredeti kiin­duló állapot visszaállításához, vagyis, hogy hányadik dobás u-. tán fog ugyanez a felfogó elem szerepelni hatásos felfogó elem­ként, tehat mikor fogadja be a golyót újra az első dobás után. Természetesen a játékot társasjátékként is lehet alkal­mazni, és különféle kombinációk állíthatók fel az egyes játéko­sok vagy az egész társaság számára. Mint a bevezetőben már utalás történt a játék rendszeré­vel kapcsolatban, most is megemlíthető, hogy a találmány szerin­ti logikai játék nemcsak mechanikus rendszerben, hanem villamos vagy elektronikus rendszerben is megvalósítható. Ennek megfele­lően a B vagy C felfogó elemekben alkalmazott 11 lejtőknél o­­lyan érintkezőket lehet alkalmazni, amely érintkezők a golyók ráesését érzékelik, és ennek megfelelően villamos jelet adnak egy kijelző rendszer számára. Ennek megfelelően ez a kijelző 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom