185798. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 4-hidroxi- 1,2-benzizotiazol 3(2H)-on- 1,1-dioxid-származékok és sóik előállítására
1 . 185 798. 2 anilin keletkezik; utóbbi vegyületet ezt követően sósavgázzal telített 50%-os ecetsavban oldjuk, és nátrium-nitrittel diazotáljuk. A keletkezett diazóniumsó-oldatot magnéziiun-szulfáttal elegyítjük, és végül kén-dioxiddal telített ecetsavba öntjük, amelyhez előzőleg kevés réz(I)-kloridot adtunk. Szobahőmérsékleten 4 órát kevertetjük, utána vizet adunk hozzá, és diklór-metánnal extraháljuk. Az extraktumot az extrahálószer eltávolítása után vákuumban desztilláljuk, és az így tisztán kapott szulfonsav-kloridot etanolban oldva tömény vizes ammóniaoldattal reagáltatjuk; ekkor a megfelelő III általános képletű 3-alkoxi- (vagy 3-aralkoxi)-2- metil-benzil-szulfonamid keletkezik. Az olyan III általános képletű kiindulási vegyületek előállítását, amelyek képletében R31 alkoxi- vagy aralkoxicsoportot jelent, hasonló módon végezzük a megfelelő p-alkoxi- (vagy p-aralkoxi-)o-alkoxi-(vagy o-aralkoxi-)o’-nitro-toluolokból. A IV általános képletű kiindulási vegyületeket például 6-helyzetben valamilyen nukleofil ágenssel szubsztituálható csoporttal (például klóratommal) szubsztituált 2-nitro-toluolból kapjuk ennek Raney-nikkellel valamilyen oldószer, például alkohol jelenlétében végzett hidrogénezésével. így a megfelelő, 3-helyzetben szubsztituált 2-metil-anilin keletkezik, amelyet végül tömény sósavoldatban nátrium-nitrittel - 7 °C és - 3 °C közötti hőmérsékleten diazotálunk. A szűrletet vékony sugárban réz(II)klorid ecetsavas 30%-os kéndioxid oldattal készült szuszpenziójába öntjük. Ekkor erős gázfejlődés közben körülbelül 40 °C-ra melegszik a reakcióelegy. Még körülbelül 1 órát kevertetjük 20 °C-on, és további 1 órán át 35 °C-on, és keverés közben jéggel elegyítjük. A kapott, 3-helyzetben megfelelően szubsztituált 2-metil-benzolszulfonsav-kloridot végül dioxánban oldjuk, és etanolos ammóniaoldattal 50 °C és 80 °C közötti hőmérsékleten megfelelő 3-helyzetben szubsztituált 2-metil-benzolszulfonamiddá reagáltatjuk. Ezt a szulfonamidot kálium-karbonáttal és kálium-permanganáttal vízben 1 órán át forraljuk visszafolyó hűtő alatt. A reakcióelegyet forrón szűrjük, és a szűrőn maradó anyagot forró vízzel mossuk. Az egyesített szűrleteket sósavval megsavanyítjuk, és lehűtjük. így a megfelelő IV általános képletű 4-helyzetben szubsztituált l,2-benziotiazol-3(2H)-on-l,l-dioxidot kapjuk. Az V általános képletű kiindulási vegyületek például a következőképpen állíthatók elő: egy m-alkoxi- (vagy m-aralkoxi-)anilint valamilyen poláros oldószerben, például ecetsavban oldva sósavoldat és nátrium-nitrit hozzáadásával diazotálunk, a reakcióelegyet lassan beleöntjük réz(II)-klorid és réz(I)-klorid 30% kén-dioxidot tartalmazó ecetsavval készített elegyébe; a reakcióelegy hőmérséklete gázfejlődés közben körülbelül 40 °C-ra emelkedik. Még 1 órát ezen a hőmérsékleten melegítjük, és végül jeges vízzel hígítjuk. A szerves fázisból elkülönítjük a 3-helyzetben megfelelően szubsztituált benzol-szulfonsav-kloridot, feloldjuk tetrahidrofuránban, és (terc-butil)-aminnal reagáltatjuk (körülbelül 7 órát 60 °C-on). A reakcióelegyből elkülönítjük az N-(terc-butiI)-3-alkoxi- (vagy 3-aralkoxi-) benzol-szulfonamidot. Más Re csoportokat tartalmazó vegyületek más R6-NH2 általános képletű aminokkal való reagáltatással hasonló módon állíthatók elő. Az így kapott benzol-szulfonamidokat ezután vízmentes tetrahidrofuránban oldjuk, és -80 °C és -50 °C közötti hőmérsékleten lítiumdiizopropil-amiddal vagy n-butil-lítiummal reagáltatjuk. Végül a reakcióelegyet 0 °C-on még körülbelül 1 órát kevertetjük, —70 °C és -50 °C közé hűtjük, és szén-dioxid gázzal reagáltatjuk. Hagyjuk szobahőmérsékleten végig elreagálni, és a reakcióelegyből elkülönítjük az V általános képletű 2-[(N- terc-butil)-szulfamoil]-6-alkoxi- (vagy aralkoxi-) benzoesavat -ahol a képletben ebben az esetben R5 jelentése hidroxilcsoport; és R6 jelentése terc-butilcsoport. Más R6-NH2 általános képletű aminok alkalmazása esetén a megfelelő 2-helyzetben szubsztituált szulfamoil-benzoesavakat kapjuk ; ezek a benzoesavak ezután önmagában ismert módon észteresíthetők. Amint már említettük, az I általános képletű vegyületek és ezek fiziológiásán elviselhető sói édesítőszer-tulajdonságokkal rendelkeznek. Erre vonatkozólag például a 4-hidroxi-1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1 -dioxidot = A 4-hidroxi-1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1- dioxid-nátriumsót = B 4,6-dihidroxi-1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1- dioxid = C vizsgáltuk az ismert édesítőszerekkel, ciklamáttal és = X szacharinnal = Y és az irodalomból ismert vegyülettel, a 6-hidroxi-1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1- dioxiddal = Z összehasonlítva A) Az édesítő tulajdonságok meghatározása. I. A határkoncentráció (threshold concentration) meghatározása. Az A, B és C anyagokból és az X, Y és Z összehasonlitó vegyületekből 1:12 500, 1:25 000, 1 : 50 000, 1 : 100 000 és 1 : 200 000 koncentrációjú vizes oldatokat készítünk, és 5 ízvizsgálóval a következő jellemzők szerint értékeltetjük: nagyon édes ( = 3 pont), közepesen édes ( = 2 pont), gyengén édes ( = 1 pont) és nem édes ( = 0 pont). A vizsgálat további menete H. G. Schutz és F. J. Pilgrim [Food Research 22,206 (1957)] adatai szerint történik. Az édesnek értékelhető hígítást azon koncentrációként határozzuk meg, amelynél az értékelési pontok átlaga 1,0 vagy több. A következő 1. táblázatban az elért eredményeket foglaljuk össze: 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
